Több sikeres hazai és külföldi kiállítása szerveződött már. Most az Iparművészeti Múzeum filiájába, a Ráth György-villa állandó kiállításba kerültek alkotásai.
Mit jelentett Önnek ez a lehetőség?

Nagy öröm és megtiszteltetés számomra az a figyelem, mely az üvegtárgyaimra most irányul. Ez igazi időutazás számomra. A külvilágban pillanatról pillanatra változik minden, de a Ráth villában megállt az idő. Minden olyan, mint a mesében, elképzelhetővé teszi számomra, milyen is volt a múltban élni. Mindezáltal az én tárgyaim is életre kelnek.

Munkáiban a természet szeretete, és annak mindennapjainkba történő visszacsempészése testesül meg. Miért tartja ezt fontosnak a 21. századi ember szempontjából?

Az ember a természet része, annak legértékesebb ,,darabja”, mert lelke van. A lelket a Teremtő leheli az emberbe, hogy képére formálhassa.
A világ – benne a természet – sokat segít nekem abban, hogy felismerhetővé tegye számomra a forrást. Az ember, ha szeret valakit, a közelében szeret élni és fényképet is őriz róla. Az üvegedényeim pedig ,,fényképek” a természetről.

Tudna mesélni az Ön által alkalmazott speciális üvegtechnikáról, amely a védjegyének számít? Továbbfejleszthető ez a technológiai az újítások, újabb alapanyagok révén?

Hagyományos módon, fúvott technikával készítem a tárgyaimat. A folyamat nem igazán bonyolult, a száldíszítés, az ún. spinolás sok száz éves technika. Eltérések a színek és a formák összhangjában, harmóniájában mutatkoznak.
Az ember szüntelenül kutat, mert kíváncsi, és arra törekszik, hogy mindig újat alkosson. A régit ezáltal elveti. Mind magasabbra akar törni tudásával. Mint a növény, felfele törekszik. Szerintem önmagában kevés, ha nem lehel életet a tárgyba.

A választott anyaggal, az üveggel történő napi kapcsolatban mi inspirálja a leginkább?
Milyen tervezési folyamat előzi meg az alkotási folyamatot?

Az üveggel, mint anyaggal nincs lehetőségem napi kapcsolatban lenni. Vidéken, egy Alkotótelepen készítem a tárgyaimat. Ha egy gondolat, egy ötlet elkezd sétálni a fejemben, mindjárt el is képzelem, az hogyan jelenne meg üvegben. Ez nagyon jó játék, mert képzeletben nagyon sok üveget lehet így készíteni, nem kerül pénzbe sem, nem fogyasztok energiát. Ha a forma elkészül a fejemben és tetszik, le is rajzolom. Ezeket a kis vázlatokat inkább csak emlékeztetőnek szánom, nem ragaszkodom az eredeti elképzelésemhez. Olyan ez, mint amikor a jazz zenész improvizál. Hagyja, hogy magával sodorja a hangulat, a pillanat szépsége. Engem is magával ragad az olvasztókemencében izzó üveg látványa. Olyankor elfelejtkezem mindenről, kizáródik a külvilág. Kezembe veszem a fúvócsövet és az üveges szerszámaimmal elkezdek ,,zenélni”.

Járt már a Mi szecessziónk című kiállításban? Mely alkotások, termek tartoznak a kedvencei közé?

A tárgyat egyedisége, esztétikai megjelenése is kiemelheti a hétköznapi tárgyak sorából. Értéke abban is megmutatkozhat, hogy vigyáznak rá, szeretik, kiállítják.
Az üvegedényeimet használatra készítem, növényeknek, virágoknak. A funkció mellett, a természet színeit, formáit próbálom a tárgyakba ültetni, azzal a reménnyel, hogy talán az emberekben is megidéz egy-egy emléket. Ezáltal valami összekapcsolódik, ami közös bennünk, a teremtő lélek.

A kiállítás megnyitóján ott voltam. Öröm volt sétálni a termekben a világraszóló tárgyak és bútorok között. Az otthonosság és melegség érzése töltött el. Jó volt egy kis időre visszautazni az időben. Nem akarnék különbséget tenni a tárgyak között. Mindegyik egy betű ebben az üvegmesekönyvben. Ahhoz, hogy olvasni tudjuk, nem hiányozhat egyetlen betű sem.