Ugrás a tartalomra
Akadálymentesített változat főoldal
Museum of Applied Arts Hangostérkép

2014-ben emlékezünk a nemzeti építőművészet mestere, Lechner Ödön halálának századik évfordulójára. Az Iparművészeti Múzeum koordinálásában az emlékévben számos eseményre kerül sor, amelyek szélesebb körben ismertté teszik Lechner munkásságát, a Világörökségre is jelölt építészeti hagyatékát. 2014. november 19-21. között a Múzeum az MTA BTK Művészettörténeti Intézetével közösen nemzetközi konferenciát rendez Lechner Ödön munkásságáról és ehhez kapcsolódó témákról. A konferencia nyitányával egy időben nyílik meg az Iparművészeti Múzeumban az eddigi legteljesebb, Lechner Ödön életművének szentelt nagyszabású kiállítás is.


Október folyamán, a Múzeumok Őszi Fesztiválja keretében, négy alkalmas programsorozaton nyújtunk bővebb információt a látogatóknak Lechner Ödönről, valamint a kiállítás és a konferencia előkészítéséről. Első alkalommal a nemzetközi konferencia szervezőbizottsága mutatkozik be, kerekasztal-beszélgetés formájában.


Felkért résztvevők (a Lechner-konferencia szervezőbizottságának tagjai):
Hadik András, művészettörténész, Budapest
Keserü Katalin, ELTE Művészettörténeti Intézet, professzor emeritus
Lichner Magda, Iparművészeti Múzeum, művészettörténész
Sisa József, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontja Művészettörténeti Intézetének igazgatója

A beszélgetést moderálja: Jékely Zsombor, az Iparművészeti Múzeum gyűjteményi főigazgató-helyettese

 

www.imm.hu/lechner2014

A kerekasztal-beszélgetés a Lechner Ödön köre és kora című programunk része.

Oldal megosztása

Az oldal címe nyomtatáskor:
http://www.imm.hu/hu/programs/view/322,+Kerekasztal-besz%C3%A9lget%C3%A9s+a+k%C3%A9sz%C3%BCl%C5%91+Lechner-konferenci%C3%A1r%C3%B3l+%C3%A9s+ki%C3%A1ll%C3%ADt%C3%A1sr%C3%B3l?type=adult