Idén különleges kiállításnak ad otthont az Iparművészeti Múzeum, hiszen az élhető város trendi közlekedési eszközét, a biciklit emelte kiállítása középpontjába. Október 15-én a Bringológia című kiállításhoz kapcsolódó családi rendezvényen ott lesz Mimó és Csipek is, akik elromló léghajójuk miatt kényszerleszállást hajtanak végre. Kihasználva az így adódó lehetőséget, az összegyűlt gyerekekkel további érdekes és környezettudatos információkat osztanak meg egy bábelőadás keretében, majd a biciklibelsők újrahasznos életébe engednek bepillantást.
Ezen a szombaton 11 órától várja az érdeklődőket Mimó és Csipek, akiknek ezúttal erdei kalandjaival ismerkedhettek meg, melyek során valamennyi erdei cimborájukkal találkoznak. A két öko-kalandor léghajóval érkezik, de az eltörött propelleren csak Cserke róka tud segíteni nekik. Irány tehát Cserke Öko-háza, ahova kalandok során – olajoshordón és színes kukákon át, papírsárkányon repülve – érkeznek meg hőseink Ficak kutyus kíséretében.
A bábelőadást követő újrahasznos kézműves foglalkozáson, kapcsolódva a Közlekedési Múzeum és az Iparművészeti Múzeum aktuális Bringológia című kiállításához, biciklibelsőkből készülnek különleges dizájn-tárgyak, azaz játékok, kitűzők, karkötők. Emellett egy kerékpározással kapcsolatos társasjáték várja a gyerekeket, míg a kisebbeknek színezni, rajzolni lesz lehetőségük.