Ugrás a tartalomra
Akadálymentesített változat főoldal
Museum of Applied Arts Hangostérkép

Magyar kezdeményezésre 2013 óta ünnepeljük a szecesszió világnapját, amely a Réseau Art Nouveau Network nemzetközi szecessziós szervezet hivatalos programjai közé is bekerült. Ezen a napon a világ minden tájáról számos intézmény csatlakozik a századforduló jellegzetes képző- és iparművészeti irányzatát bemutató programsorozathoz. Az idei évben a tánc, a mozgáskultúra, a szecessziós formákban rejlő mozgás és ritmus felől közelítünk a korszak művészetéhez.

A hazai rendezvények kiemelt helyszíne, az Iparművészeti Múzeum egész napos rendezvényén különleges szecessziós városi és épületsétákon, tudományos előadás-sorozaton és a múzeum üvegcsarnokát betöltő szerpentintánc-bemutatón vehetnek részt az érdeklődők, míg a múzeumpedagógia ékszerkészítő alkotóműhellyel, zenés-játékos tárlatvezetéssel és felfedező játékkal várja a kicsiket és a nagyokat egyaránt.

Programok

Szecessziós városi séták

11:00 Rímelő és beszélő épületdíszítmények
A séta Iparművészeti Múzeum épületétől indul a Belváros felé, a magyaros szecesszió egyik legkorábbi példájától a stílusváltozatok érett és késői variánsait képviselő épületekhez. A séta során az egyes irányzatokat jellemző díszítményhasználatra kérdezünk rá: melyik építész hogyan és miért alkalmazta az ornamensek bőséges, kincsekkel teli tárházát.
Vezető: Brunner Attila (ELTE BTK Doktori Iskola)

A SÉTA BETELT.

13:00 és 15:00 Sokarcú szecesszió az Iparművészeti Múzeum körül
Hazánk századfordulós építészete számos külföldi forrásból merített ihletet, ezért igen nehéz az egyes stílustörekvések között eligazodni. A séta során a magyar szecessziós mozgalom különböző irányzataival ismerkedhetnek meg a látogatók: a bécsi szecesszió, a német Jugendstil, a finn nemzeti romantika, az alföldi ornamentika, a historizáló elemek és a téglaszalagok is megjelennek az egyes példákon keresztül.
Vezető: Baldavári Eszter (Magyar Művészeti Akadémia – Magyar Építészeti Múzeum)

A SÉTÁK BETELTEK.

A séták az Iparművészeti Múzeumból indulnak.

Múzeumpedagógia

  • 10.30–11.30 Titoktok koncert, zenés-játékos tárlatvezetés a Gyűjtők és kincsek kiállításban Közreműködik: Bognár Szilvia (ének), Hámori Máté (gitár), Bede Péter (furulya, szaxofon)
  • 11.00–16.00 Szecessziós alkotóműhely kicsiknek és nagyoknak: tulipános hajtű, hajcsat és liliomos kitűző készítés
  • 14.00–15.00 Szecessziós kerti piknik családoknak, avagy felfedező játék a Színekre hangolva című kiállításban

BETELT

Előadások

13.30–16.00

  • 13.30-14.00 Dr. Pandur Ildikó (Iparművészeti Múzeum): Loie Fuller, a tánc amerikai múzsája
    „Noha neve egybeforrt a francia fővárossal, és az általa megihletett olyan világhírű művészek sorával, mint pl. Toulouse-Lautrec vagy Rodin, valójában az amerikai közép-nyugat szülötte volt. Innen juttatta tehetsége, kitartása, a mozgásművészetet megújító szemlélete, forradalmian új előadásmódja (melyben a technikai újítás, az elektromosság nyújtotta lehetőség, a villamos világítás is nagy szerepet játszott) a párizsi Folies Bergère, majd Európa számos színpadára. Társulatának tagja volt a világsikerhez vezető útra éppen a magyar fővárosi vendégszereplése során, 1902-ben lépett Isadora Duncan - a modern tánc másik amerikai múzsája. Mozdulatait nemcsak kerámiába vagy bronzba formázták jeles iparművészek, de litografált plakátok és mozgásfázisok egymásutánját rögzítő fotósorozatok is őrzik.
     
  • 14.00-14.30 Dr. Gellér Katalin (MTA BTK Művészettörténeti Intézet): A szecessziós vonal és a mozgás
    A szecesszióban a felület megmozgatásának fő eszközei a vonal kifejezőereje és az ornamensek dekoratív struktúrája. A szecesszió első, lineáris fázisában a vonal nyújtott arányú, kacskaringós arabeszk, mely virágszárként hajlong, vízhullám módjára fodrozódik vagy „ostorcsapásként” mozgatja meg a képfelszínt. […]
    A szecesszió a korszak evolucionizmusának, a 19. század végén felgyorsult ipari, technikai, gazdasági és politikai változások gyermekének is tekinthető. A művészek szakítani kívántak a múlttal, a historizmussal, és minden régi, elavultnak tartott elmélettel. A mozgásábrázolás előtérbe kerülését pedig egy új médium, a film feltűnése is befolyásolta.
     
  • 14.30-15.00 Brunner Attila (ELTE BTK Doktori Iskola): Áramló terek és stílusok: az építész háza
    Az építész háza – amennyiben a birtokában lévő, lakásául szolgáló házat értjük rajta – rendkívüli kíváncsiságra tarthat számot, különösen, ha maga tervezte. A 19. század végén jelenik meg a „manifesztum-ház”, az építész olyan, saját használatra tervezett háza, lakása, amelyben építőművészeti ars poeticáját is megvalósítja (Henry van de Velde: Bloemenwerf, Uccle, 1895; Raichl J. Ferenc: Raichl-palota, Szabadka, 1903; Kós Károly: Varjúvár, Sztána, 1910; Janszky Béla: Janszky-villa, Kecskemét, 1911). A funkcionális tervezés, a belülről kifelé haladó tervezés a modern térszemlélettel összefüggésben új típusú térkompozíciók megjelenéséhez vezetett. Az egymásba hatoló, szigorú határokkal el nem választható, áramló terek, amelyek összekötik a kintit és a bentit, a 20. század építészetének paradigmájává váltak.
     
  • 15.00-15.30 Dr. Horváth Hilda (Iparművészeti Múzeum): Kis művek–nagy mesterek: szecessziós ex librisek
    A szecessziós stílus elemei igen korán megjelentek a grafikai művészetekben, a könyvművészetben és az ex libriseken. A kor jeles alkotói gyakran készítettek ex libriseket, az angol Beardsley-től kezdve a cseh Mucháig, Kozma Lajostól Nagy Sándorig. Az előadás áttekintést nyújt egy kis műfaj, az ex libris művészet kitűnő művészeiről, külön kiemelve a legismertebb mestereket.

BETELT

Épületséták

  • 10:30–12:00 Gerhardt Krisztina, francia nyelven  BETELT
  • 12:00–13:30 Csenkey Éva, magyar nyelven  BETELT
  • 13:30–15:00 Gerhardt Krisztina, angol nyelven BETELT
  • 15:00–16:30 Csenkey Éva, magyar nyelven  BETELT

Táncbemutató az üvegcsarnokban

17:00 Szerpentintánc (Hommage a Loie Fuller): a Magyar Mozdulatművészeti Társulat térspecifikus előadása
Koreográfia: Fenyves Márk, Pálosi István

A Magyar Mozdulatművészeti Társulat a 105 éves hagyományú modern tánc megtestesítője a táncszínpadokon. A társulat Fenyves Márk és Pálosi István 1991 óta folyó kutatási, pedagógiai és művészeti munkásságának fontos állomásaként 1995-ben alakult "Még 1 Mozdulatszínház" néven.

Az elmúlt 20 évben több rangos elismerésben részesültek művészeti munkájukért, valamint számos fesztiválon, szakmai fórumon és a nagyvilág városaiban fordultak meg. A Magyar Mozdulatművészeti Társulat rekonstrukciós előadásaival tiszteleg a hagyomány előtt, kortárs bemutatóival pedig új utakat és lehetőségeket kutat a mozdulatművészet számára, megőrizve annak klasszikus értékeit, emelkedett hangulatát, érzékenységét a szépre, a harmóniára, így a repertoár az 1910-1940-es években készült klasszikus koreográfiáktól, a kortárs impulzusok hatására születő új, mai művekig terjed.

A társulatra jellemző a nagy textíliák használata, melyet még jobban szeretnének kihasználni, méltó emléket állítva a 20. század nagy látványszínházi táncosának, Loïe Fuller-nek.


 


A programokon való részvétel és a Gyűjtők és kincsek kiállítás látogatása ezen a napon ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.

A programváltoztatás jogát fenntartjuk.
A projekt az Európai Unió támogatásával valósult meg (ERDF, IPA, ENI).

A projekt a szecessziós örökség védelme és népszerűsítése a Duna-menti régióban című pályázathoz kapcsolódó kutatási program része. A projekt az Európai Unió (ERDF, IPA, ENI) és a Magyar Állam támogatásával valósul meg.

Oldal megosztása

Az oldal címe nyomtatáskor:
http://www.imm.hu/hu/programs/view/454,the+Art+Nouveau+World+Day?type=archive