Ugrás a tartalomra
Akadálymentesített változat főoldal
Museum of Applied Arts Hangostérkép

2011. március 22. 17 óra

Fina Parés, a barcelonai Sagrada Familia templom múzeumának projekt-menedzsere és Laia Vinaixa, a templom archívumának vezetője vetítettképes előadást tartanak a katalán építész, Antoni Gaudí főművéről.

Az előadás "Az európai szecesszió nagymesterei (Barcelona, Budapest, Brüsszel)" című, a Nemzeti Múzeumban március 23-án 11 órakor nyíló szabadtéri fotókiállítás bevezetője, mely Magyarország európai uniós elnökségének tiszteletére készült a Hungarofest szervezésében és kivitelezésében.

A Sagrada Familia templomot egykor a szegények templomának tervezték (alapkőletétele 1882-ben volt) Barcelona akkori munkásnegyedében. Ma milliók járnak a csodájára, s kőbe és fénybe írt könyvnek nevezik.

Az Európa legnagyobb katedrálisának, az évszázadokig épült kölni dómnak méreteit meghaladó Szent Család templom máig befejezetlen. „Work in progress” immár 130 éve – ahogy Gaudí elhivatottságából fakadóan és a gondviselésben bízva elképzelte. Ám himnikus koncepcióját a keresztény misztériumban és a teremtés valóságában hívő építész meg akarta mutatni, s ezért vízszintesen, fokról fokra rakott falak helyett függőlegesen építkezett, így a még általa befejezett Jézus születése homlokzat égbeszökő tornyaival hirdethette biblikus vízióját az Égi vagy Új Jeruzsálemről. Követői, az építészek nemzetközi csapatának köszönhetően a hatalmas, 52 oszlopos templomhajó 2010-re elkészült. November 7-én XVI. Benedek pápa bazilikává szentelte.
A Sagrada Familia templom a világörökség része, a templom kriptájában nyugvó építésszel együtt.

Gaudí spiritualitásának átható ereje megnyilvánul a templom építéstörténetében.
Fiatalon fogott a munkálatokba, s 43 évig, haláláig dolgozott rajta, előbb adományokból, később mindennapi problémákkal küszködve, melyek között az egyik megoldására iskolát alapított a munkások gyerekei számára (ahol Montessori módszerrel tanítottak). 1914-től csak ezen az épületen dolgozott, ott is lakott; a középkori templomépítők mintájára kőfaragókkal dolgozott, kőről kőre rakták fel a falakat. 1926-ban villamos ütötte el. Szegényes ruhájában senki nem ismerte fel - a szegények kórházban halt meg. A szürrealisták: Salvador Dalí, Man Ray és Marcel Duchamp vették pártfogásukba építészetét és a templom ügyét.
A spanyol polgárháború alatt azonban felgyújtották a műhelyeket, Gaudí embereit kivégezték, ám az ő hite szerint ezek a nehéz évek s Franco rákövetkező, hosszú diktatúrájának évtizedei csak átmenetet jelentettek: Gaudí születésének centenáriuma (1952) nemzetközi ünnep lett, s 1948-tól újra dolgoznak a templomon. (A munkálatokat fellendítette az 1992-es barcelonai olimpia s a 2002-es nemzetközi Gaudí-év.)

Ma minden nap hosszú sorok kígyóznak a Sagrada Familia templom Gaudí-tervezte kerítése mellett, várva a bejutásra. Sok százezer ember láthatta így január végétől március elejéig azt a kiállítást, mely ezen a kerítésen, március 23-tól pedig a budapesti Nemzeti Múzeumén – Gaudí és két kortársa: Lechner Ödön és a belga Victor Horta műveiről készült hatalmas fotókkal – hirdeti a művészet csodáját: a hit és a természet, a spirituális és az anyagi világ egységét.

Helyszín: Üvegcsarnok
A belépés ingyenes!
Az előadás spanyol nyelven, magyar tolmácsolással hallgatható meg.

Oldal megosztása

Az oldal címe nyomtatáskor:
http://www.imm.hu/hu/programs/view/70,Sagrada+Familia%2C+Antoni+Gaudi+f%C5%91m%C5%B1ve+-++Fina+Par%C3%A9s+%C3%A9s+Laia+Vinaixa+el%C5%91ad%C3%A1sa