Ugrás a tartalomra
Akadálymentesített változat főoldal
Museum of Applied Arts Hangostérkép

A Kortárs Dizájn Főosztályt 2015 májusában alapította meg az Iparművészeti Múzeum. A cél annak a kortársgyűjtési kultúrának a feltámasztása volt, mely az intézményben csaknem 100 évre megszakadt. Az új osztály elindítása nem pusztán egy gyűjtemény felépítését célozza, hanem egyfajta szemlélet visszatérését is jelzi, azt a szándékot, hogy a múzeum újra a kortárs szövet meghatározó része legyen, és a jelenben érvényes tartalmakat közvetítsen. A kortárs számunkra nem elsősorban korszak szerint meghatározandó fogalmat, inkább szemléletet jelent. A jelen kérdéseit igyekszünk kutatni és azokra válaszokat keresni, ugyanakkor a jövőben is időtálló értékekre fókuszálunk.

Célunk egy a 20–21. századi kelet-közép-európai dizájngyűjtemény alapjainak megteremtése. A gyűjtemény kialakításánál fontosnak tartjuk a participatív módszerek használatát. A múzeumot fenntartó közösséget igyekszünk minél jobban bevonni munkánkba, és – a „keleti blokk” országainak dizájnját kutató szereplőkkel együtt gondolkodva – megalkotni egy olyan dinamikus rendszert, mely a következő évek gyűjteményezését fogja meghatározni.

Feladatunknak tekintjük, hogy a rendszerváltás előtti „keleti blokk” jellegzetes dizájndarabjait pótoljuk, hiszen ezen időszakból szinte alig található tárgy a gyűjteményünkben. Az egyes darabok kiválasztásánál figyelembe vesszük, hogyan illeszkedik a meglévő gyűjteménybe, mi az a történet, melyet a tárgy magában hordoz, és melyek azok a problémák, amelyeket általa felvethetünk. A gyűjtést kiterjesztjük teljes dizájnfolyamatokra is, melyeken át az ötlettől a megvalósulásig nyomon követhető a dizájn születésének útja.

2018-ban Körforgásban címmel elindítottunk egy kiállítássorozatot, melynek ez a gondolat áll a középpontjában. A Collec_Think Tank című konferenciasorozatunkkal a gyűjteményezés egyoldalúságát kívánjuk oldani. Évente rendezünk egy fórumot, ahol a „keleti blokk” országainak szakértőit látjuk vendégül Budapesten, és hazájuk dizájnjának reprezentációs lehetőségeit kutatjuk. Célunk, hogy olyan gyűjteményt építsünk fel, amely alakulása során minél több szempontot igyekszik figyelembe venni. Nem feledkezünk meg a gyűjteményezés etikai vonatkozásairól sem. Működésünk során fenntarthatósági szempontokat szem előtt tartva igyekszünk eljárni.
 

További tartalmak:

 Böngésszen a gyűjtemény tárgyai között gyűjteményi adatbázisunkban!

Letölthető anyagok

Utoljára módosítva 2020. augusztus 11. 18:12:08
Oldal megosztása

Az oldal címe nyomtatáskor:
https://www.imm.hu/hu/contents/282,Contemporary+Design+Collection?style=accessible