Ugrás a tartalomra
Akadálymentesített változat főoldal
Museum of Applied Arts Hangostérkép

A Design Hét Budapest 2016 rendezvénysorozatának keretében került sor a Magyar Formatervezési Díjak, valamint a Design Management Díj elismeréseseinek átadására szeptember 23-án, az Iparművészeti Múzeumban. A díjazott és kiállítási jogot nyert alkotásokat, szervezeteket nagyszabású tárlat keretében ismerhetik meg az érdeklődök november 20-ig.

A Magyar Formatervezési Tanács célja, hogy a hazai kreatív ipar katalizátoraként hozzájáruljon az életminőség javításához és a versenyképesség növeléséhez, melyek megvalósításához a design stratégiai alkalmazása mára már elengedhetetlenné vált. Ezt bizonyítják a nemzetközi felmérések adatai is, melyek szerint a 2014-es évben az Európai Unió teljes GDP-jének 6,8%-át a kreatív ipar produktumai termelték, Magyarország kreatív ipari teljesítménye pedig egyre előkelőbb nemzetközi szinten – a Nemzetközi Szellemi Tulajdon Szervezete (WIPO) által kiadott Globális Innovációs Index adatai alapján a 33. helyen áll.

A Magyar Formatervezési Díj és a Design Management Díj elismerései kiemelt fokmérői a hazai designtudatosságnak, a tárgyi környezet fejlődésének.

„A kreatív ipar és a design fejlődése, egyre hangsúlyosabbá válása elkerülhetetlen a jövőre nézve. Azok a vállalkozások, melyek felismerték és alkalmazzák az innovációban rejlő potenciált, már ma is jelentős előnyben vannak versenytársaikhoz képest. Az automatizálás terjedésével épp a kreativitás lesz az a szegmens, amely nehezen gépiesíthető és legkevésbé másolható, ezért is kiemelten fontos számunkra, hogy elsődlegesként kezeljük” – hangsúlyozta dr. Bendzsel Miklós, a Magyar Formatervezési Tanács alapító elnöke.

A Nemzetgazdasági Miniszter által meghirdetett díjat és a szaktárcák által felajánlott különdíjakat négy kategóriában – termék, terv, vizuális kommunikáció és diákmunka – nyerte el tizenkét díjazott. Bár első látásra különböző projektekről van szó, mindben közös a magas szintű formai megvalósítás, a nemzetközi színvonalú designszemlélet, az innováció és a piacorientáltság.

A designmanagement felöleli mindazon folyamatokat, melyek elősegítik az innovációt, javítják egy szervezet hatékonyságát. Ilyen folyamatok lehetnek egy szervezetben a kommunikáció, a branding, a hatékony tárgytervezés, az üzleti döntések és a szolgáltatások fejlesztése.
A designmanagemet gyakorlata a szervezet működési mechanizmusába integrálva lehet a legsikeresebb, mely designtudatos szemléletet és szervezeti irányítást eredményez. Az idei évben olyan cégeket jelöltek elismerésre, melyeknek sajátjuk a designtudatos vállalatirányítás.

A kiállítás installációtervezését idén a Medence Csoport végezte, nem mindennapi teret alkotva. A tárlat, melynek alapötletét a műtermek hófehér világa inspirálta, a tárgyakat, alkotásokat helyezi a középpontba, kissé rendhagyó formában. A termékek szokatlan, földközeli elhelyezésének köszönhetően lehetőséget teremtenek a bensőségesebb megtekintésre, kizökkentve a megszokott látogatói pozíciókból, akár ülve szemlélődésre, elmélyülésre hívnak. Ezt szolgálja, hogy a látogatók csak cipővédővel léphetnek a terembe.

MAGYAR FORMATERVEZÉSI DÍJ ELISMERTEK 2016

Termék kategória:

WIA – elektromos hajó modellcsalád
Tervezők: Szász Zoltán, Aqwia Kft. – dr. Viszkei András, Klausz Csaba, Hargitai Csaba
Megrendelő és gyártó: Aqwia Kft.

Ring Clock – a gyűrű, amely mutatja az időt
Tervezők: Szikszai Gusztáv és Somos Sándor
Megrendelő: Ring Clock Kft.

Hammer – moduláris csúzli és gumis íj
Tervező: Selján Márk Endre
Megrendelő: Nathan Masters
Gyártó: SimpleShot Inc

Vizuális kommunikáció kategória:

Magvető Kiadó logó és komplett arculat
Tervező: Farkas Anna
Megrendelő: Magvető Könyvkiadó és Kereskedelmi Kft.

Terv kategória:

Tiszta Építészet textilkollekció terv
Tervező: Harmati Hedvig
Gyártó: Csendes és Csendes Kft.

Diák kategória:

Hősziklák útja
Tervezők: Bognár Petra, Dobos Bence László
Moholy-Nagy Művészeti Egyetem
Gyártó: VPI Betonmanufaktúra

Különdíjban részesültek:

Emberi Erőforrások Minisztériuma – Kultúráért Felelős Államtitkárság különdíja:
Wahorn Forever kiállítási katalógus
Tervező: Nagy Dániel – grafika, Kishonthy Zsolt – szerkesztés, Földi Endre – nyomdai előkészítés
Megrendelő: MissionArt Galéria – Kishonthy Zsolt, Jurecskó László
Gyártó: Pannónia Nyomda, Budapest

Emberi Erőforrások Minisztériuma – Oktatásért Felelős Államtitkárság megosztott különdíjasai:
Mozgó Vonal ruhakollekció
Tervező: Wolf Bettina
Budapesti Metropolitan Egyetem

Berlini Fal Múzeum arculat
Tervező: Grünczeisz Mátyás
Moholy-Nagy Művészeti Egyetem

A HIPAVILON Magyar Szellemi Tulajdon Ügynökség különdíja:
Urised Mini, félautomata vizeletüledék-analizátor
Tervezők: Sümegi László, Hojer Gyula
Megrendelő és gyártó: 77 Elektronika Kft.

Formatervezési Tanács Különdíjai:

Diatron Aquila vérvizsgáló berendezés
Tervezők: Maform Design Studio – Fejér Tamás, Kovács Apor, Kovács Róbert, Molnár L. Péter
Megrendelő és gyártó: Diatron Medicinai Instrumentumok Zrt.

Moveo elektromos, könnyű, kis helyigényű robogó
Tervezők: Üveges Péter, Kiss Gergely
Megrendelő: Antro Nonprofit Kft., Pannon Porto Kft.
Gyártó: Moveo Zrt.


DESIGN MANAGEMENT DÍJ ELISMERTEK 2016

Rózsavölgyi Csokoládé Kft.

HIPAVILON Magyar Szellemi Tulajdon Ügynökség különdíja:

SOLINFO Lighting & Home

Elismerő oklevélben részesültek:

Autistic Art Kft.
Hedon Sörfőzde Kft.
Kortárs Építészeti Központ
Kristinus Borbirtok Kft.
Manooi Kft.
Unikát Összművészeti Stúdió Bt.
Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. – Kodály Központ

 

 

 

 

 

 

Oldal megosztása

Az oldal címe nyomtatáskor:
https://www.imm.hu/hu/exhibits/view/427,Magyar+Formatervez%C3%A9si+D%C3%ADj+%C3%A9s+Design+Management+D%C3%ADj+2016?type=archive