Ugrás a tartalomra
Akadálymentesített változat főoldal
Museum of Applied Arts Hangostérkép

Interjú a kiállítás kurátorával, Balla Gabriellával

1) Hogyan született a kiállítás ötlete?

A kiállítást az Art Impression Inc. képviselője, Hisa Ichikawa asszony kezdeményezte.
A 2016–2018 között hat japán városban megrendezett, a herendi porcelánok történetét 2000-ig bemutató, szintén az Art Impression Inc. szervezésében létrehozott kiállítás utolsó állomásán, Tokióban merült föl egy, az Iparművészeti Múzeum gyűjteményéből válogatott Art Nouveau-kiállítás Japánban történő bemutatásának gondolata, szintén utazó kiállítás formájában. A Herend-kiállítás sikere nyomán született a felkérés.

2) Japonizmus és Art Nouveau – Mi volt a szerepe a japán művészetnek az Art Nouveau-ban?

Az úgynevezett Grand art művészet „klasszikus” szabályaihoz szokott európai közönségre a japán művészet szinte revelációként hatott. Meg kell jegyeznünk, hogy az európai szemlélet a tárgyi világot a társadalmilag jóval kevésbé megbecsült mesterségek – és nem a művészi alkotások – világába sorolta, száműzte. Ezzel szemben a japán kultúra a művészi alkotást anyagától függetlenül a kvalitás és a milyenség alapján értékelte. A mesterségbeli tudást máig a legnagyobb tisztelet övezi Japánban.
A 19. század derekán Európába és az Egyesült Államokba exportált japán alkotások – fametszetek, festmények, berendezési tárgyak (tárolóbútorok, asztalkák, paravánok), a kivételes szövésű, szokatlan mintázatú, színű és fényű selymek, legyezők, lakktárgyak, a soha nem látott különlegesen díszített, ismeretlen funkciójú tárgyak (inrók, netsukék, tsubák), a kézműves kerámiák, csontfaragványok, bambuszból készült munkák, a japán hölgyek használati tárgyai (legyezők, tükrök, hajtűk) – mind határtalan érdeklődést váltottak ki. Az egyik első ilyen termékeket kínáló üzlet az À la porte chinoise volt, amely Párizsban, a Rue Vivienne-en nyílt meg 1855-ben. Sokan ott vásároltak japán tárgyakat.
Divattá vált a japán módi. Fényképész-műtermek háttérfalait festették meg képeslapokról ismert tájjal, a hölgyek japán hajviselettel, kimonóban, legyezőkkel, napernyőkkel készíttettek magukról fényképeket. Angol és francia festők – elsőként James Tissot, James Abbott McNeill Whistler, Édouard Manet, Edgar Degas, Vincent van Gogh, Claude Monet, Pierre-Auguste Renoir, Paul Gauguin, Henri de Toulouse-Lautrec – japán fametszetek ihlette alkotásokkal álltak elő. Emblematikus példaként Claude Monet feleségéről készült képét (La Japonaise, más címen Camille Monet japán kosztümben, 1876, Museum of Fine Arts Boston) vehetjük szemügyre. A festmény az ukijo-e japán művészeti stílust követve ábrázol egy hölgyet. A festő japán papírlegyezőkkel, amelyeken jellemző témák láthatók – japán táj, szálló darvak, ponty, gyermekét szoptató anya –, dekorált háttér előtt festette le modelljét, feleségét, a válla fölött kacéran visszamosolygó szőke, kontyos Camille-t, vörös hímzett kimonóban, kezében nyitott legyezővel. A szőke haj és a mozdulat frivolsága (kacérsága) nyugati, a kellékek és a hölgy hajviselete keleti. Ezek azonban külsőségek csupán. Az Art Nouveau-ban a nyugati művészet éppen a japán alkotások nyomán emelte be a természet spontán valóságát tematikái közé. Egy fűszálon lebegő harmatcsepp, egy pitypang repülő magjai, termések, formák és felületek, ornamentikák –az ábrázolás tárgyai lehettek.

A japán művészet, amely kétségkívül hatalmas változásokat indukált szerte a világon, és bátran állítható, hogy valamennyi művészeti ágat megújította, hatását az utóbbi évtizedekben számos tudományos tanulmány vizsgálta, és több kiállítás mutatta be.

3) Hogyan zajlik, és mennyi időt vesz igénybe egy utazókiállítás-sorozat előkészítése, megvalósítása?

Milyen szempont(ok) szerint történt a tárgyak kiválasztása?
Úgy képzelem, hogy legalább két-három évre van (volna) szükség egy utazókiállítás létrehozásához.
Az alábbiakban a szakmai munkáról tudok nagyon röviden beszámolni. A kiállítások financiális feltételeiről, a szerződés kimunkálásáról, a látványterv kialakításáról – amely csak a kurátorral, a tartalmi hangsúlyok egyeztetése nyomán lehetséges –, a kiállításgrafikáról, amelynek össze kell csengenie a látvánnyal, valamint a kiállítás marketingjéről nem lesz szó. (Esetünkben a financiális feltételeket teljes mértékben a japán fél biztosította.)

A kiállítási terv, a kiállítás koncepciójának megírása elmélyült felkészülés nyomán lehetséges, ez legalább egy fél éves időszak (lenne). A felkészüléshez a szóba jöhető tárgyak ismerete is szükséges, mert, úgy hiszem, nem elméleteket kell az alkotásokra, a műtárgyakra erőszakolni, hanem a gyűjtemény darabjainak alapos ismerete vezet el egy tartalmas, vonzóan felépített, jó ritmusú kiállításhoz. A koncepció egyeztetése, véglegesítése nyomán történhet a tárgyak válogatása. Fontos az egyes fejezetek „főszereplőinek” kijelölése; azok a darabok lehetnek főszereplők, amelyek a leghangsúlyosabban összesítik magukban a tárgycsoport jellemzőjét. Úgy vélem, „kulcsdarabok” nélkül nincs jó kiállítás. A látogató figyelmének folyamatos fenntartása szintén fontos, talán az összhangzattanhoz hasonlíthatom ezt a munkát. Az egymás mellé helyezett tárgyak tiszta összecsengése döntő. Lehet, hogy egyedül jelentéktelen egy váza, egy tál, azonban társaival együtt erős, tiszta hangú csoportot alkothat.

A tárgyválogatás szempontrendszere meglehetősen bonyolult, jelentősége van annak is, hogy hogyan, honnan és mikor került a gyűjteménybe egy-egy darab. Korunk könnyen elfelejtkezik a hitelességről. A múzeumok egyszeri, pótolhatatlan különlegességeket őriznek (nem poros polcokon!), olyan alkotásokat, amelyek egykor kortárs darabként kerültek a gyűjteménybe, és amelyeket megbízható kontinuitással kutat, mutat be, gondoz azóta is. Ezek a darabok etalonnak is tekinthetők egy-egy művész életművében. (Pontosan ezért fontos a jelenkorigyűjteménygyarapítás, hogy a rendelkezésre álló, sajnos igen szűkös keretből átgondolt, kifinomult koncepció alapján válogatott, legérdemesebb alkotások kerülhessenek a múzeumba, hiszen azok képviselik majd korunkat.) Szintén kiemelt szempont a tárgyak teljes biztonsága. A kerámiák, porcelánok üvegek – bár sérülékenyek, törékenyek – megfelelő műtárgykezeléssel jól kiállíthatók, mert kevéssé érzékenyek a hőingadozásra, a páratartalom változására, valamint megfelelő megvilágításuknak sincs akadálya. Természetesen a műtárgyvédelmi követelményeket szigorúan elvárjuk a kiállítást vendégül látó múzeumoktól. A teljes biztonsághoz tartozik a műtárgyak állapota; korábban restaurált tárgyakat mindig felül kell vizsgálni, hogy megfelelő-e a megtartása, a festése, nem öregedett-e el a ragasztás. Mérlegelni kell, hogy a tárgy új restaurálás után kerüljön-e bemutatásra.

A „kiválasztottak”, azaz a kiállításra kerülő tárgyak rendszerezése, a tárgycsoportok kialakítása a következő lépés. A végleges válogatást követően kezdődhetett meg a műtárgyak egységes fotózása, amelyet főleg Friedrich Krisztina végzett, illetve a múzeum fotóarchívumából is felhasználtunk felvételeket. A restaurálási feladatok zömét Kalivoda András végezte, valamint Marinka Vera, mindketten okleveles szilikát-szakrestaurátorok. Munkájukat Gurka Lili műtárgyvédelmi asszisztens támogatta.

A feliratok – a tematikus egységek összefoglaló táblái, a tárgyfeliratok, a technikai glosszárium, az időrendi tábla (ha szükséges), a művészeket, műhelyeket bemutató szövegek – célszerűen a katalógus megírását követően szerkeszthetők. A kiállítás japán, részben angol nyelvű katalógusa háromszáznegyvenkét oldal terjedelmű. Roppant fontos a szövegek még befogadható terjedelme a kiállításban.

4) Mi volt a legnagyobb kihívás a kiállítás megvalósításában?

Az idő hiánya. 2018-ban fogant a kiállítási ötlete, abban az évben a Ráth György-villában rendezett kiállításon dolgoztunk, amelynek dr. Horváth Hilda volt a kurátora és dr. Pandur Ildikó a társkurátora. A Kerámia- és Üveggyűjteményből több mint háromszáz darab műtárgy került ott kiállításra. A mi szecessziónk c. kiállítás megnyitását követően lett volna lehetőség a Japonizmus-kiállítással foglalkozni, azonban 2019-ben került sor a Kerámia- és Üveggyűjtemény több mint negyvenegyezer darabot számláló gyűjteményének kiköltöztetésére az Üllői úti Lechner Ödön-féle palotából, amely szintén előkészítést igényelt.

A másik kihívás az Iparművészeti Múzeum rekonstrukciója idején állandó kiállításként működő Ráth György-villában megrendezett kiállítás volt, ugyanis számos japonizáló darabot mutat be ott a múzeum. Az állandó kiállításokon bemutatott műtárgyak – különösen hosszú időre történő – kiemelése nem szerencsés. Tehát a Japonizmus-kiállításon bemutatott összesen kétszáznegyvenegy tárgy közül kétszázhuszonkilenc darabot a gyűjtemény raktári anyagából válogattam úgy, hogy ezeket mindvégig magunk kezeltünk.

5) Maradva az előkészítésnél, mennyiben volt ez a kiállítás más, mint a hazai szervezésűek? Milyen volt a japán féllel együtt dolgozni?

Mivel a kiállítás Japán három prefektúrájának központi városában kerül bemutatásra, valamint Tokióban, ezért a kiállítás látványterveit, grafikai terveit nem egyeztettük. A műtárgyak tartalmi, tematikus rendje, csoportjai, a tárgyak sorrendje adott volt, ezt a múzeumok, a közreműködő kollégák maguk rendezték, rendezik el az adott termeiknek, installációs kapacitásuknak megfelelően.
Az Iparművészeti Múzeumban eltöltött évek alatt rengeteg kiállítás installációs anyagát láttam pusztulni. Többször, rengeteg fórumon kértük, hogy használjunk állandó installációt, amely kompatibilis a gyűjteménnyel és hosszú évekig felhasználható. Ez sajnos gazdasági okok miatt nem jöhetett létre. A korábbi utazások során megtekintett, mintegy tíz japán múzeum mindegyikében állandó installációt láttam a falak mentén, amelyet posztamensekkel és világítással alakítanak az épp bemutatandó anyaghoz, valamint ha szükséges, ezeket bérelt vitrinekkel egészítik ki. A vitrinek világítása és alaplapja alakítható. A grafikusok sokat dolgoznak a reklámanyagon és az óriásplakátokon. A látványterv nem „nyomja agyon” a tartalmat, nem hatol be a kiállítási szférába, ott a műtárgyak a „látványosságok”. A grafika visszafogott a kiállítóterekben, érvényesülni hagyja a műtárgyat.

A japán múzeumlátogató komoly figyelmet szentel a kiállított tárgyaknak, hosszasan szemléli, elmélyül és nem várja el, hogy villogjon, tapsoljon és fütyüljön a kiállítás.
Ami a hazai gyakorlattól eltér, az a marketingtevékenység időzítése. Jóformán azonnal a koncepció elkészítését követően kellett olyan darabokat kiválasztanom, amelyekkel elkezdték a marketing- és promóciós munkát, ill. a kiállításhoz kapcsolódó ízléses reklámanyag – dossziék, jegytartók, képeslapok etc. – tervezéséhez is hozzáláttak.

Az, hogy nagyszerű együtt dolgozni a japán féllel igaz, de mégsem fedi teljesen a valóságot. Következetes partnerek, szoros határidőkkel. Ezzel együtt mindenre kiterjedő figyelemmel dolgoztunk együtt, nem maradtak nyitott kérdések, professzionális munkát végeztek. Ami igazán komoly gondot jelentett, az a rendelkezésemre álló idő rövidsége és a párhuzamosan folyó egyéb feladatok kezelése volt.

6) Hogyan történt a tárgyak előkészítése, milyen csomagolási technikákat kell ilyenkor alkalmazni, hogy sérülésmentesen érkezhessenek meg a műtárgyak a helyszínre? Milyen erőforrást és mennyi időt igényelt a csomagolás?

Az első olyan kiállítás, amelynek kurírja voltam Japánban 1993-ban volt. Sajnos egy tárgyunk megsérült, jegyzőkönyvet kellett fölvenni az esetről a csomagoló cég oszakai telephelyén (a biztosítási díjat kifizette a japán fél, később sikerült a tárgyat restaurálni). A kiállítás szintén utazókiállítás volt. A tárgyakat minden alkalommal papírlabdákba csomagolták. Ez egy jó módszer, de nem egy folyamatosan ki- és becsomagolandó, nagy mennyiségű műtárgyanyagnál.
Amikor 2000-ben már kurátorként voltam felelős a következő kiállításért, olyan megoldást kértem a magyar műtárgycsomagolóktól, amely minden műtárgynak megfelelő dobozt biztosít, szivacsból kivágott „fészkekkel”. A tárgy így nem tud elmozdulni, kicsúszni a helyéről, és minden becsomagoláskor saját, fotójával ellátott, dobozába kerülhetett. Szegő Pál, a Museum Service Kft. tulajdonosa mutatta be a legjobb technológiát: a dobozok többrétegű hullám- és sima kartonból préselt lapokból álltak, éleiken üvegszálas ragasztással, belül négy cm-es szivacsok, amelyből kivágták a tárgyformát. Hosszú hónapokon át készült a csomagolóanyag. A dobozok ládákba kerültek. Egyetlen tárgy sem sérült meg. Ez a technológia nemcsak a négy helyszínt bírta ki, hanem több hazai és külföldi kiállításunkra tudtunk biztonságosan műtárgyakat szállítani a dobozokban.
A 2016–2018-as, hat japán helyszínen bemutatott Herend-kiállítás anyagát ugyanezzel a technológiával csomagolta – akkor már – a Museum Complex Kft. A műtárgyak jó állapotban, épen érkeztek haza.

A Japonizmus¬-kiállítás műtárgyainak csomagolása során tovább finomodott az eljárás, professzionálisabbak a dobozok, egyedi jelzéseket kaptak, ill. a páratartalmat folyamatosan biztosító anyagot helyeztek el azokban a dobozokban, amelyekbe érzékenyebb (fémmontírozású, ill. restaurált) műtárgyak kerültek, hiszen a kiállítások között lesznek olyan időtartamok, amikor műtárgyraktárban várakoznak a tárgyak. Három szakember készült elő a csomagoláshoz, pontosan összeválogatva a dobozokat, beleszabva a szivacsokat – ez a munka egy hónapot vett igénybe. A csomagolás hat napon át tartott, három asztalon két-két csomagoló szakember dolgozott, azok a nagyszerű kollégák, akik a teljes gyűjteményt is becsomagolták 2019-ben. Nagyon összehangolt volt a munka. A műtárgyformákat ott és akkor vágták ki a szivacsokból. Mivel a gyöngyházfényű, irizáló felületű üvegtárgyak – például Tiffany Favrile üvegei vagy a Zsolnay gyár lüszteres kerámiái igen érzékeny felületűek, ezért még a bepróbáláshoz is savmentes, puha anyaggal borították a tárgyakat. Tehát minden műtárgy először ilyen csomagolást kap és csak ez után kerül a szivacsfészekbe. A hat nagy faláda és két, épületkerámiákat tartalmazó kisebb láda teljes biztonsággal indulhatott útnak Japánba.

7) Kalivoda András restaurátorkollégáddal kísértétek a műtárgyakat Japánba. A kiutazásotok időpontja éppen egybeesett a járványügyi veszélyhelyzet kihirdetésével. Változtatott-e ez a körülmény az eredeti utazási terveken? Hogyan befolyásolta a kiállítás szervezésének, megnyitásának körülményeit?

Jóformán az elutazásunk előtti pillanatig – március 13-ig – dolgoztunk, szoros kapcsolatban voltunk a japán kollégákkal. Tisztában voltunk mindketten azzal, hogy ott, Fukusimában szintén nagy várakozással telve készülnek. Miután a Museum Complex is folyamatosan tájékoztatott arról, hogy a szállítással minden rendben van, nem volt kétségünk, hogy utazunk, és megvalósul a kiállítás. Maszkokkal, gumikesztyűvel, kézfertőtlenítővel, 70%-os alkohollal, miegymással készültünk fel az útra.

Feltűnő volt Párizsban, hogy a korábbi években zsúfolt tokiói járat utasai harmadannyian voltak. Hosszú volt az út, Tokióban vártak ránk. Naritától el kellett jutnunk a fukusimai shinkansenhez. Mindketten kimerültek voltunk. Másnap, vasárnap együtt tudtunk ebédelni dr. Kávási Norbert környezetmérnökkel, akit felkutattam egy interjú nyomán. Ő a Daiichiban történt katasztrófa környezeti hatásait kutatja, tíz éve él Japánban, nagyszerű beszélgetés volt.
Délután már a múzeumban voltunk, ahol felügyeltük a műtárgyládák lerakodását. A műtárgyak tételes átadása hétfőn, március 16-án kezdődött, a cca. 2x300 oldalas Állapotleírási dokumentációval két asztalon dolgoztunk. A Yamato műtárgycsomagoló- és szállító szakembereinek munkája megnyugtatóan összehangolt volt. A műtárgyak helye ki volt jelölve. Hétfőtől csütörtökig tartott az átadási folyamat, csütörtök délután egy tv-interjú volt, és újságírók kérdeztek. Az eredeti terv az volt, hogy a 23-i megnyitón jelen leszünk, 24-én tartottam volna egy előadást – ezt korábban lemondta a japán fél, ugyanis ott is letiltották a nagy létszámú rendezvényeket. Attól tartva, hogy nem lesz lehetőségünk Párizsból Budapestre utazni, öt nappal előbb kellett hazautaznunk. Semmivel sem kevésbé fáradtan utaztunk haza. A Tokió–Párizs járaton még kevesebb volt az utas, az utaskísérők feszültek voltak. Több mint kilenc óra várakozás után szállhattunk fel a budapesti járatra. Mindketten önkéntes karanténba vonultunk, akkor még azt hittük, két hétre…

8) Fukushimában részt vettetek a kiállításrendezésben is. Láttál-e különbséget a japán és a hazai gyakorlat között, ha igen, mi az, amiben a leginkább eltért?

Nagyon alaposan előkészültek a kollégák, minden olajozottan ment, lényeges különbséget nem láttunk a múzeumi szakmai munkában.

A műtárgyak kicsomagolása egy, a földre terített paplanon folyik. Körültekintően csomagolják ki a tárgyakat. A tárgyak kiállítótermen belüli mozgatása kis, téglalapforma papírpaplankákkal kibélelt dobozokkal történik, mindig csak egy-egy darabot helyeznek a dobozba. Összehangolt koreográfiája van a csomagolók mozgásának, pontosan tudja mindenki, hogy merre mozduljon. Folyamatos a munka, az üres dobozok visszahelyezése a ládákba szinte teljesen észrevétlenül folyt. Mindennek van helye. Az installálás is teljesen más, nem komponálnak posztamensekkel látványokat, a műtárgyak kellő távolságban helyezkednek el egymástól. Ennek az az oka, hogy mindig számítanak földmozgásra. Minden (!) tárgyat rögzítenek szilikonbevonatú, láthatatlanul vékony, de igen erős damilszálakkal, szilikonszalagokkal. Semmit sem bíznak a véletlenre.

9) Az Iparművészeti Múzeumnak ez a negyedik kiállítása Japánban, és mindegyik a Kerámia- és Üveggyűjtemény tárgyait mutatta be. Milyen a viszonya a japán közönségnek az európai művészethez és tárgykultúrához? Mi érdekli őket a leginkább?

Similis simili gaudet – hasonló a hasonlónak örül, mind a herendi porcelánokban, mind ebben a kiállításban a keleti, illetve a japán művészet recepcióját keresik, de főként a fiatal közönség roppant érdeklődő és nyitott a nyugati művészetek szinte minden iránya felé.

10) Hazai múzeumok – japán múzeumok: miben hasonlítanak, miben térnek el?

Japán területe négyszerese Magyarországénak, lakosainak száma pedig közel tízszerese. Japánnak negyvenhét prefektúrája van (ebbe beletartozik a két városi – Oszaka és Kiotó , a fővárosi – Tokió és Hokkaido területi prefektúra), Magyarország megyéi és Budapest húsz területi-közigazgatási egységként működnek. A Fukushima Prefectural Museum of Art megyei múzeumainkhoz hasonlítható. Saját gyűjteménnyel rendelkezik, amelyből rendszeresen megújítják, frissítik az állandó kiállításokat. Az 1984-ben épített múzeum a város szélén áll a megyei könyvtárral együtt, de attól függetlenül működik. A két intézmény hatvanezer négyzetméter alapterületű. A múzeumi funkciók jól átgondoltak. Mivel a gyűjtemény összetett, képzőművészeti és iparművészeti tárgyakat egyaránt tartalmaz, a restaurátori feladatokat külsős intézetek, restaurátorok végzik. A múzeumvezetés az alulfinanszírozás gondjával küzd, egy-egy vendégkiállítás megrendezése a megyei vezetés szándékától függ. Az 5. kérdésnél említettem, hogy a kiállítóterek belsőépítészeti kialakítása eleve többfunkciós és semleges, a kiállított műveket szolgálja, illetve – a saját installációs elemek mellett – vitrinkölcsönzéssel oldják meg a kiállításokat.

11) Hazai múzeumlátogatók – japán múzeumlátogatók: miben hasonlítanak, miben térnek el? Volt-e lehetőséged látogatókkal találkozni, beszélni? Mennyiben térnek el az ottani múzeumlátogatási szokások?

A japán társadalom edukációja merőben eltér a magyarországitól. Néhány példa: az iskolaév tavasszal kezdődik. Minden kisiskolás – az egész országban – egységes formaruhát ölt. A gyerekek kisebb csoportokban járnak iskolába hatéves koruktól. Idős, nyugdíjas önkéntesek felügyelik, kísérik, óvják őket az iskoláig és hazafelé, de nagyon korán önállókká válnak. Iskolatáskájuk egy 19. század végi egységes formaterv alapján készül, amely kiszolgálja a gyerekeket tizenkét éves korukig. Tantermeiket maguk takarítják. Nagyon jól megszervezett a múzeumok és az iskolák együttműködése, a múzeum teljes mértékben beépül az oktatásba. Nagy figyelmet szentelnek a múzeumpedagógiának.
Ilyen kezdetekkel szemlélődő látogatóvá válnak felnőttkorukra az emberek; csendben, nyugodtan tekintik meg a kiállításokat, figyelnek egymásra. A fukusimai előadásra nagyon sokan regisztráltak – ezért is kellett a járvány miatt lemondani. Sok jegy kelt el, számos csoport jelentkezett idejekorán. Természetesen minden csoportos látogatást le kellett mondani. Jelenleg azon dolgoznak a kiállításszervezők, hogy legalább virtuálisan láthatóvá tegyék a kiállítást.

12) Van-e kedvenc tárgyad a kiállításon, ha igen, melyik és miért?

Minden bemutatott tárgy valamilyen szempontból érdekes, értékes. A katalógusban igyekeztem leírni, hogy melyik miért. Nagy élmény volt kézbe venni valamennyit.

13) Van-e olyan – visszatekintve a kiállításra –, amit máshogy csinálnál? Van-e esetleg hiányérzeted?

Időhiány-érzetem van, de bevallom, mindig szerettem a kihívásokat, volt részem belőle az elmúlt évtizedekben. Utólag számos dolog fölvillan, kisebb módosítások lehetősége, de a kiállítás már befejezett, ott van Japánban, ezen töprengenem most nem észszerű.

14) Következő kiállítás? Mik a terveid a jövőre vonatkozóan?

A római Capitolium Múzeumban megrendezett A szecesszió mesterei című kiállítást – amelynek Csenkey Éva és Gálos Miklós művészettörténészek voltak a kurátorai, én „berendezőként” működtem közre – a hazaérkezést követően Budapesten is megrendeztük. Fontos, hogy a magyar közönség is lássa, hogy milyen kiállítás képviselte Magyarországot külföldön.

Szeretném, ha ez a Japonizmus és Art Nouveau című kiállítással is így történne. Az Iparművészeti Múzeum 2022-ben ünnepli fennállásának százötvenedik évfordulóját. Szeretném, ha ehhez az ünnepi alkalomhoz a Budapesten, majd azt követően több fontos vidéki helyszínen is bemutatandó kiállítás is hozzájárulna. Szeretnénk együttműködni az ottani múzeumi kollégákkal, bevonni néhány tárgyat a helyi gyűjteményből. Hozzávetőleg két év áll rendelkezésre a projekt megvalósítására. Szeretném a kiállítást kissé átalakítani, hiszen ami a haza látogatónak egyértelmű, azt a japán közönségnek másképp kellett elbeszélni, megmutatni.

Mivel ez a kiállítás kivéletesen látványos tárgyakból áll, meggyőződésem, hogy sok öröme lehet a látogatóknak. Fontos lesz azt is hangsúlyozni, hogy a kiállítás a Ráth György-villában látható A mi szecesszió című kiállításunkkal alakíthat ki teljes képet a korszak művészetéről. A Ráth-villában látható tárlat a szilikát (kerámia, üveg, porcelán) alkotásokon túl enteriőröket, bútorokat, textileket, ötvösműveket és apró művészi tárgyakat egyaránt bemutat.

15) Ha bármit választhatnál, mi lenne számodra az „álomkiállítás”: melyik országban, melyik múzeumban, milyen témában/anyagból? Kivel dolgoznál együtt a legszívesebben?

Álomkiállítás? Magyarországon elsősorban. Sajnos minden kiállítás múló álom, hiszen efemer látványok sorozata, amelyre a kiállítás lebontását követően esetleg néhány filmfelvétel és a bennünk megélt élmény emlékeztet. Álomkiállításom nincs, viszont álmom van: az, hogy múzeumlátogatók tömött sorokban állnak az Iparművészeti Múzeum bejáratánál, és a sor hosszan, nagyon hosszan kígyózik az Üllői úton. Közben halkan arról beszéljenek, hogy mennyire kíváncsiak az új kiállításokra, hogy milyen nagyszerű, hogy újra megnyílt ez a pompás múzeum-palota. Iskolás csoportok avatott tanárai mondják el közben diákjaiknak, hogy miért érdemes például a tanulmányi termeket megtekinteni: hogy valóságos tárgyak valóságos látványa beszélje el egy-egy kor művészetét, akár Csokonai Vitéz Mihály Dorottyájáról, Mikszáth Kálmán tárcáiról vagy a szimbolista költők koráról legyen szó.

Igen, az foglalkoztat a legjobban, hogy hogyan lehet mindezt szolgálni. Mert úgy gondolom, hogy a közalkalmazott gyűjtőnévvel jelzett kollegák: szolgálók. Egyúttal független, szabad emberek, akik levéltári, könyvtári, múzeumi gyűjtemények szolgálatára adták a fejüket, az életüket. Ők a kultúra, a műveltség, a művészet szolgálói. Tudásuk évek, évtizedek során csiszolódott, finomodott. Nincs csereszabatosságuk, mindenkiből egy van azzal a tudással, ismeretanyaggal, amely egyedülálló. Erre büszkék is, de szerénységük, konfliktuskerülésük kiszolgáltatottá teszik a társadalomnak ezt a rétegét. Bocsánat, ez most a jelenlegi helyzetről szól…

A jövő Iparművészeti Múzeumában számomra, furcsamód, nem az úgynevezett „chef d'oeuvre”-ök, a főművek bemutatása a legfontosabb, inkább a tanulmányi termek sora és annak tartalma érdekel. Ennek az alapjait már megvetettük, megfogalmaztuk, de hatalmas munka lesz megvalósítani. Felhasználjuk a múzeum eredeti berendezéséhez készült hatalmas tárlókat, ebből több mint hetven van, de a huszadik századi anyag és az üveggyűjtemény bemutatásához új installáció készül. A Kerámia- és Üveggyűjtemény hozzávetőleg hetvenöt-nyolcvan százalékát szeretnénk láthatóvá tenni a közönség számára!

Az utolsó kérdés is jó. Úgy gondolom, a gyűjtemény jelenlegi csapata kiváló. Ugyanígy gondolkodom a többi gyűjteményben dolgozó kollégáimról, akikkel a munkák természete miatt együttműködő, de lazább kapcsolatban vagyunk. A Könyvtár és az Adattár is kivételesen jól támogatja minden feladatunkat. Ezzel együtt bárkivel örömmel dolgozom, aki „tettestárs” tud lenni a múzeumi gyűjteménynek a tudást, a műveltséget szolgáló közreadásában, közkinccsé tételében.

Oldal megosztása

Az oldal címe nyomtatáskor:
https://www.imm.hu/hu/news/view/222,Japonizmus+%C3%A9s+Art+Nouveau+-+Interj%C3%BA?style=accessible