Liturgikus szerepe alapján áldó, formája okán kézi keresztnek hívják ezt a tárgytípust, amely a bizánci kereszténység szláv hagyományú területein alakult ki. Az egyik oldalára a megfeszített Üdvözítő ábrázolását vésték, a felső száron a gúnyolódó felirat („Názáreti Jézus a zsidók királya”) szláv fordításának rövidítése olvasható. A másik oldalra Jézus Jordánban való megkeresztelkedését helyezték: Krisztus a folyóban áll, jobbját áldón maga elé emeli, nimbuszában és válla fölött görög betűk (előbbi jelentése: Aki van; utóbbié: Jézus Krisztus). 

Jobbján Keresztelő János éppen leönteni készül őt, míg balján egy angyal tartja ruháját. Fölül a Szentlelket szimbolizáló galamb lebeg, a megnyíló égből az Atya szózata olvasható egyházi szláv nyelven: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik” (Mt 3,17). A két jelenet azokra az ünnepekre utal, amikor ezek a típusú keresztek kiemelkedő szerepet kapnak a liturgiában: egyrészt a húsvéti időben, amely 40 napig tart, a pap minden áldást kereszttel ad, másrészt a megkeresztelkedés ünnepén (január 6.), amikor a kereszt háromszori alámerítésével fejezik be a vízszentelés rítusát (innen az ünnep magyar elnevezése: vízkereszt). A finom vonalvezetéssel készült ábrázolások stílusa, amely már a nyugati művészet hatását mutatja, valamint a kereszt formája alapján úgy véljük, hogy ukrán területen, a 17. században készült.

Szerző: Terdik Szilveszter főmuzeológus, Ötvösgyűjtemény Főosztály