1. Kérjük, röviden mutatkozzon be!
Pandur Ildikónak hívnak, művészettörténész és történelem szakos középiskolai tanári diplomám van. Lányom tizedikes gimnazista.
2. Hol végezte a tanulmányait? Miért ezt a pályát választotta?
Az ELTE Bölcsészettudományi Karán szereztem az egyetemi végzettséget, és ugyanitt a Doktori iskolán a PhD-fokozatot. Mindig humán érdeklődésű voltam. A történelem felé az irodalomtól a József Attila Gimnázium történelemtanára térített el. Művészettörténet órákra a középiskolában szabadsáv keretében jártam, a történeti érdeklődés mellett a rajzolás szeretete vitt oda.
3. Kit tekint a mesterének? Ki az, akitől a legtöbbet tanult vagy hatással volt Önre?
Az iskolai kereteken túl legtöbbet közvetlen múzeumi munkatársaimtól tanultam. Az iparművészet tantermi oktatása csak elméleti alapokat adhat. Nélkülözhetetlen a műtárgyakkal való napi kontaktus, hiszen ismerni kell a különböző anyagok tulajdonságait, megmunkálhatóságát, az alkalmazott technikákat. Szerencse, hogy az Iparművészeti Múzeumban a restaurátorműhelyek még a gyűjteményi osztályokhoz kapcsolódnak, és nem különülnek el külön osztályként, mint néhány más múzeumban. Így nemcsak a tapasztaltabb muzeológus, de restaurátor kollégáimtól is rengeteget tanulhatok. Az ötvös osztályra kerülésem után szinte azonnal bizalmat szavaztak a munkatársaim: az első múzeumi kiállítás, amelyben közreműködhettem, egy válogatás volt az Esterházy-kincsekből. Hálás lehetek a sorsnak, hogy még kezdőként társkurátorként részt vehettem a múzeum utolsó stílustörténeti kiállításának, a Szecesszió – a 20. század hajnala című tárlatnak a létrehozásában is. A kiviteli szemlék során bútorszakértő kollégáimtól tanulhattam sok érdekeset. Első múzeumi éveimben zajlott az aktuális nagyrevízió, melynek során besegíthettem a kerámiagyűjtemény revíziójába is.
Szinte minden kollégámtól tanulok valamit máig, hiszen egy kiállítás megrendezése igazi csapatmunka. Legutóbb a megújult Ráth-villában rendezett kiállításban vehettem részt. Az első új típusú projektmunkaként a szakmai feladatokra koncentrálhattunk, mert tudtuk, hogy a technikai, szervezési kérdésekben figyelmes, segítő munkatársakra támaszkodhatunk. Nemcsak múzeumon belül tanulok a kollégáktól. Meglehetősen szűk szakma a miénk, a kölcsönzések, kiállítások során sok fővárosi és vidéki közgyűjteménnyel kerülünk kapcsolatba, sokan ismerjük egymást. Én a többi gyűjteményben, múzeumban dolgozó muzeológusokat, restaurátorokat is kollégának tekintem, hiszen hasonló a munkánk, a tapasztalataink. Emellett sok külföldi kutató is megfordul nálunk.
4. Miért választotta az ötvösművészetet? Mi vonzotta ebben a területben?
Rögtön az egyetem után az Iparművészeti Múzeumba kerültem, ez az első munkahelyem. Kezdetben a nyilvántartási osztályon dolgoztam. Ez jó alapot adott, kitekintést a többi gyűjteményre, és – mivel ekkor még a múzeumok hatáskörébe tartozott az ellenőrzésük – védett magángyűjteményekbe is lehetőségem volt bepillantást nyerni. Máig élvezem a sokszínűséget. Kénytelen is vagyok „mindenevő” lenni, hiszen az Ötvösgyűjtemény – anyagban, műfajban, korszakban egyaránt – nagyon gazdag és változatos. 1993-ban kerültem erre a gyűjteményi osztályra, ami a leltárkönyvek és leíró kartonok világa után a klasszikus muzeológusi munka lehetőségét nyújtotta: műtárgyak közelében lehettem. A nemesfémből készült ötvöstárgyak, különösen – bár sajnos már csak részben – az Esterházy-kincstár műkincsei, ékszerek, evőeszközök, szelencék mellett még sok más műfajú iparművészeti tárgyat őrzünk, ami – legalább részben – fémből készült. Ón, öntött- és kovácsoltvas műtárgyak, zárak, lakatok, réz-bronz tárgyak, mozsarak, kandeláberek, limoges-i zománcok és úrvölgyi rézedények, fegyverek, fémborítású (okládos) ikonok, órák is találhatók raktárainkban. Olyan egzotikus anyagú műtárgyak, amelyeket gyakran alkalmaztak ötvösműveken, pl. elefántcsont vagy szerpentin faragványok szintén a gondozásunk alatt állnak. A műtárgyvédelemmel, kiállításokkal, gyűjteménygyarapítással kapcsolatos feladatok változatossága mellett nagyon vonzó a muzeológusi munkában az izgalom: kutatóként detektívmunkát végzünk, tárgyak sorsa után nyomozunk a múltban.
5. Milyen szerepe volt az Iparművészeti Múzeumnak a szakmai előmenetelében?
Szakmai munkám – ha néha csak közvetetten is – elsősorban az Iparművészeti Múzeum gyűjteményéhez kapcsolódik. Kezdetben a napi feladatok pl. egyes kölcsönzések vagy egy restaurálás kapcsán kezdtem el foglalkozni egy-egy műtárgycsoporttal. De a véletlennek máig szerepe van abban, hogy a hatalmas, tizenháromezer tételnyi anyagból éppen mivel kell elmélyültebben foglalkoznom. Jó, hogy folyamatosan bővíthetem az ismereteimet a különféle területeken.
6. Mi a fő kutatási területe?
Bár a felsorolt valamennyi területtel kell foglalkoznunk, vannak kiemelt témák. Az Iparművészeti Múzeum Ötvösgyűjteményének munkatársaként hagyományosan is „kötelező” az itt őrzött Esterházy-kincstáregyüttes folyamatos gondozása. Emellett ilyen a kissé perifériára szorult terület, a kovácsoltvas-művesség. Szűkebb szakterületem – ez volt PhD-disszertációm témája – a 19. század utolsó harmadában Budapesten működött Jungfer Gyula műlakatos munkássága.
7. Milyennek látja az IMM Ötvösgyűjteményét? Egy ötvösművészet iránt érdeklődő pályakezdő művészettörténész számára a gyűjtemény mely részét/részeit ajánlaná kutatási témának?
A már említett gyűjteményegységek darabszáma és színvonala is különböző. Én kifejezetten szeretem a határterületnek számító, korábban elhanyagolt, esetleg tudománytörténeti szempontból érdekes műfajokat is. Ilyenek pl. az érmek, plakettek, amelyek a századfordulón még iparművészeti műfajnak számítottak, de nagyobb részük azóta átkerült a Nemzeti Múzeum Éremtárába, vagy a valaha a múzeumnak bevételt is termelő galvanoplasztikai másolóműhely beleltározott mintadarabjait. Műtárgyaink közt nemzetközileg is kiemelkedően jelentős pl. az 1780–1820 közti klasszicista bécsi ezüsttárgyaink csoportja, vagy a mind szerkezeti, mind művészi szempontból igen változatos és sokszínű óragyűjteményünk.
A múzeumi gyűjtemény „evolúciója”, az intézmény története is izgalmas és megkerülhetetlen kutatási téma. Ennek része a múzeum korábbi legendás szakemberei életútjának feldolgozása, amely az egyes műtárgyak vagy műfaji csoportok tanulmányozása mellett ugyancsak javasolható szakdolgozat témának.
Nincs múzeum műtárgyak nélkül. Egy közgyűjtemény alapfeladatai közül a gyűjtemény gyarapítása mellett leginkább a megőrzést tartom elsődlegesnek. Ha nem őrizzük gondosan, az utódainknak nem lesz mit kutatni, vizsgálni, kiállítani. Az NKA alapítása óta – a többi gyűjteményhez hasonlóan – folyamatosan pályázunk régi és kortárs műtárgyak vásárlására, restaurálásra. Nemcsak a művészettörténész képzéssel vagyunk szoros kapcsolatban, de folyamatos az együttműködésünk a Magyar Képzőművészeti Egyetem tárgyrestaurátor tanszékeivel, és szívesen javasolunk diplomamunkának alkalmas műtárgyat gyűjteményünkből.
