Ugrás a tartalomra
Akadálymentesített változat főoldal
Museum of Applied Arts Hangostérkép

Ízesítették pezsgővel és rózsavízzel, fogyasztották hidegen vagy sütve, élénkítőként, sőt gyógyszerként is... de nem ezért szeretjük. A fagyit csakis a hűtéskényszer tette sokáig luxustermékké, kevés kivétellel azonban minden korban népszerűnek számított. A fagylaltozás népszokássá válásának tárgyi emlékeiből válogattunk.

Maga az alapötlet nem valami eget rengető: tejet vagy vizet kell jéggel, esetleg gyümölccsel, mézzel, tojással elegyíteni. Különlegessé az tette a fagyos finomságokat, hogy természetes környezetünkben ritkán találunk jeget vagy legalább havat, ha melegünk van, tehát egy hűsítő épp jólesne. Történetéről csak röviden: a fagylalt őse mintegy ötezer éves, Kínából származik, és egyiptomi, majd perzsa közvetítéssel vált népszerűvé az antik világban. Első ismert rajongói között tudjuk például a katonái közt frissítőt osztó Nagy Sándort és a rózsafagyis ínyencet, Néró császárt is. Újra felfedezték Marco Polo korában (ő szerzett újabb recepteket Kínából), mikor rájöttek, hogy inkább a tárolóedényt, mint az alapanyagot érdemes jegelni, valódi kultúrája azonban csak a 17-18. századi Európában alakult ki, majd később a gépi hűtéssel, a nagyipari előállítással meg persze a tölcsér feltalálásával vált közkinccsé.

Magyarországra Mátyás divatdiktátor felesége, Aragóniai Beatrix népes kísérete hozta be a kis itáliai hercegségek hűsítőit, majd hosszabb szünet után (a török hódítóknak másra fájt a foguk), a 18. század elején bukkan fel ismét a drága főúri csemegék között. Gelato, Eis, fagyos, hideg nyalat – sokféle néven találkozhatunk vele később, és bár mai nevét Kazinczy kortársa, Báróczi Sándor testőr-író 1775-ben megalkotta, a fagylalt kifejezés csak akkor – már a 19. közepén – állandósult a köznyelvben, amikor rendszeressé vált a cukrászdák kínálatában is. Viszonylag korán, 1840-ben megjelent street food változata: elsőként Fischer Péter cukrászdája kínálta önálló kioszkban előbb a Szervita, majd a Színház téren. Formára tekert ostyalapokat egyébként sokfelé alkalmaztak díszítésként (a mai roletti is ezek távoli leszármazottja), de maga a tölcsér mégis jóval későbbi: egy szír árusnak köszönhetjük, aki ráunva a mosogatásra, az 1904-es Saint Louis-i világkiállításon kezdte kúpformára hajtogatott ostyatekercsben kínálni a fagyit.

Álljunk is meg e szóra. Nekünk, a tárgyak lelkes gyűjtőinek különösen fontosak azok az időszakok, amikor nyelvünkben, szokásainkban, használati tárgyainkban is tetten érhető módon válik divattá egy jelenség. Gyűjteményünkben a jégvödrökkel, bor és pezsgő hűtésére használt edényekkel rokon duplafalú hűtőedények, glaciere-ek a legkorábbi, házi fogyasztásra utaló fagyis tárgyak, bár – mint azt a nyitóképen láthatják – 18. századi, fagylaltárust mintázó porcelánfigurával is büszkélkedhetünk. Az első, cukrászdai fagylaltformázásra és fogyasztásra utaló mintázó- és lapos fagylaltkanalaink viszont már 19. század közepiek. A fagylaldák, hűsöldék, cukrászdák sokáig üveg-, porcelán- és fémkelyhekben kínálták a jeges édességet, és ugyan fagylaltkelyhek inkább csak későbbről maradtak fent gyűjteményünkben, a hasonló századvégi díszkelyhek, pezsgőspoharak, talpas kelyhek talán visszaadják valamennyire azt a miliőt, amikor a nagynevű fővárosi cukrászdák, a Lukács, a Hauer, a Ruszwurm és az Auguszt kínálták az eleinte méregdrága fagyit.

Legalább ilyen különleges a jeges édességek történetében, hogy bár különböző változatai, a kenős, gombócos, csavaros fagyik, a pálcikás és dobozos jégkrémek ma kiemelkedően népszerűek, használatban maradtak ugyanakkor a fagyi történelmi előzményei is. Az eredeti tej nélküli változat, a sörbet vagy serbet népszerűségéről például kései leszármazottjai, a hókristály vagy épp a frappé árulkodnak, míg századfordulós rokona, a tejszínnel és tojássárgájával dúsított parfé – bár a francia eredetiben hideg előételt jelent – máig a jégkrémmel egyenrangú, kedvelt jeges desszert maradt.

Fogyasszuk bár tölcsérből nyalogatva, szívószállal szürcsölve, kehelyből kanalazva vagy pálcikáról szopogatva, a fagyizással tehát meglehetősen ősi szokásnak, könnyű és mulandó élvezetnek hódolunk. Ellenállni lehet, de – vigyázat: gyorsan olvad – sokáig azért nem érdemes!

Oldal megosztása

Az oldal címe nyomtatáskor:
https://www.imm.hu/hu/news/view/324,H%C5%B1s+luxusunk%2C+a+fagyi