Az írás címére valószínűleg sokan felszisszennek, s tán legyintenek is egyet. Valóban, két korszak – két világ. Mégis, ha megkapirgáljuk a témát, több aspektusból is meglepő azonosságokat találunk a szecesszió időszaka és a mai tetováló-művészet között.
Az európai civilizációban a tetoválás a szubkultúra része volt. Legfeljebb hajósok, tengeri medvék, kalózok, utazók, örök rebellisek, renitensek, börtönlakók tetováltattak, a jól szituált társadalmi rétegektől idegen maradt. A századfordulón tiltották is a tetkókat, amúgy is a halvány bőr volt a mérvadó, az úri nők esetében mindenképpen, akik a nap ellen ernyővel védték fehérségüket. Az európai tradíciók miatt idegen maradt úgy a felsőbb körökben, mint a paraszti társadalomban.
A szecesszió, amely a latin eredetű kivonulás szóból ered, azt fejezte ki, hogy az új utakon járó művészek hátat fordítottak a historizmus sokféleségének, és új irányt jelöltek ki. Az volt a céljuk, hogy a történeti eklekticizmussal ellentétben, a szépség jegyében egységes stílust teremtsenek. Ez volt az utolsó egyetemes stílus, amely minden művészeti ágat, műfajt áthatott, s különösen a grafikában és az iparművészetben gyökerezett meg. Ma gyakran felvetődik a kérdés, hogy valóban csak stílus volt-e vagy több, más ennél – életmód, életstílus is egyúttal?
A szecesszió „kívülről”, a kivonult művészektől érkezett s megigézte a társadalmat: a művészek bekerültek a köztudatba, sőt meghódították Európát. Mindent elárasztott a szecesszió – amely korántsem volt mindenütt egyforma, az egyes nemzetek, vidékek stílusa akár homlokegyenest ellenkező lehetett, de az egységességre törekvés, az egyetemesség igénye és a szépségkultusz összekötötte valamennyit.
Mára hasonlóképpen hódította meg Európát a tetoválás is. Ha csak körbenézünk a közlekedési eszközökön, szinte mindig találunk tetovált utasokat. Ha úgy tetszik, a szecessziót a kivonult, elkülönült művészek terjesztették el, míg a tetoválás alulról, a szubkultúrából kiindulva csábította el az embereket – hiszen korábban a marginálisan élők, kívül-rekedtek számára volt evidens a tetoválás.
Mindkét esetben tömegessé vált az igény, s aztán tömegessé vált a produkció. A szecesszió burjánzó, kanyargó elemei mindenre rákerültek, szinte már unos-untig ismételték ugyanazt a motívumot, ugyanazt a cirádát az elszédülésig. Napjainkban a tetoválás ugyancsak tömeges lett: széles körben használják, s nemcsak fiatalok, hanem idősebbek, s nemcsak férfiak, hanem nők, nemcsak fekete- fehérben, hanem színesben s nemcsak egy-egy motívumra korlátozva, hanem egész testrészeket, felületet befedve.
Ugyanakkor szociológiai vetületei is vannak a tetoválásoknak: sok esetben fontos kérdéseket feszeget, társadalmi állásfoglalást fejez ki – s a szecessziós életstílusnak szintén voltak ilyen elemei is. Példaként a gödöllői művészek természetes életmódját említjük, a sportolást, a mezítelenség, a test elfogadását, a szabadabb öltözködést, a női reformruha viseletét. A tetoválás esetén az emberi test és tetoválás együtt fejezi ki az illető önazonosságát, identitását, nézeteit. Elfogadás és önvallomás, csoporthoz tartozás és állásfoglalás egyaránt jellemző és kifejezhető, akár a nemi identitással vagy társadalmi kérdésekkel kapcsolatban vagy az élet örök nagy kérdéseit illetően.
Térben és időben már a szecesszió idején is kitágult a világ, s ez a teljesség-igény a tetoválásokon is megmutatkozik. A szecesszió a keleti művészet és az európai egyetemes motívumvilág számos fontos alapelemét alkalmazta, amely érdekes módon sok esetben egybevág a mai tetoválásokkal: kígyó, halálfej, madár, pillangó. Ezek örökérvényű elemek, számos civilizációban jelen vannak, de minden korszak megtölti újabb és újabb tartalommal.
A szecessziós művészetben a vonalnak és a grafikának úttörő szerepe volt. Tulajdonképpen a grafika egy lépéssel előbbre járt a többi művészeti ághoz, műfajhoz képest, mert a művészek a papíron előbb és gyorsabban valósíthatták meg elképzeléseiket. A vonalnak és a grafikai tudásnak nagy szerepe van a tetoválásokban is – noha itt a testfelület miatt három dimenzióban is gondolkodni kell.
Egyedi dekoratív stílust teremtett a szecesszió – s ma a legjobb tetováló-művészek szintén erről ismerszenek meg. A szecesszió idején a tudatalatti olykor félelmetes, sejtelmes világa, továbbá a bizarr és az erotikus tematika – még ha sok esetben látensen – éppúgy jelen volt, mint ma a tetoválásokon.
Így kerül közel szép új világunk és a szecesszió.
