Ugrás a tartalomra
Akadálymentesített változat főoldal
Museum of Applied Arts Hangostérkép

Háromnál többször felkérni valakit a bálban, bizony csak akkor volt ildomos, ha a férfinak komolyak voltak a szándékai. Ennek mértékét a hajadonok elengedhetetlen báli kelléke, a táncrend is szabályozta, amelybe a sorra kerülő táncokat, valamint az arra partnerként jelentkező urak nevét kellett feljegyezni. Hogy a társasági élet és az ismerkedés milyen formulák mentén zajlott és a táncrendek micsoda változatos formákban készültek el a századfordulón, arról a Ráth György-villa nemrég nyílt Dresszkód: szecesszió című kiállításán személyesen is megbizonyosodhatunk.

A századforduló ismerkedésre és a párok összeboronálására alkalmas társasági eseményein a hajadon lányok ‘kiházasításának’ kiemelkedő szerepe volt. A családok hivatalos találkozására és reprezentálásra is ezek az estélyek jelentették a csomópontot. A megjelentek ruháikon, valamint ékszereiken keresztül fejezték ki társadalmi helyzetüket, vagyonukat és rangjukat, ezeken a rendezvényeken a tökéletes megjelenésre nagyon nagy figyelmet fordítottak. A női divat elengedhetetlen kiegészítője volt a könyékig érő kesztyű, a drágakövekből készült ékszerek, valamint a pompás báli frizurát ékesítő fejdísz. Emellett a legyezők és a táncrendek az ismerkedés folyamatában is fontos szerepet töltöttek be.

Az este programfüzetjének is nevezhető táncrend díszes, miniatűr notesz volt, amely tartalmazta az esemény főszervezője által meghatározott táncokat – mint például a csárdást vagy a keringőt –, és amelyre az udvarlók jóval az esemény előtt elkezdtek feliratkozni a kiszemelt hölgyeknél. A táncrenden az apró ceruza mellett vékony zsinóron függött egy akasztó is, ezzel lehetett a hölgy ruhájához vagy legyezőjéhez rögzíteni.

Fontos üzenetértéke volt annak, hogy ki milyen táncra engedett magához közel egy urat, hiszen ez volt az egyetlen társadalmilag elfogadott formája férfi és nő nyilvános közeledésének. A táncrendet a bálozók közvetlenül a bál előtt a bejáratnál is magukhoz vehették, de a „népszerű” hölgyek táncrendjei sok esetben már hetekkel korábban megteltek a boronáló teadélutánok alkalmával. Az ifjú hölgyek útmutatót kaptak a báli szokásokról, az etikettről, valamint a szívből jövő üzenetek közvetítésének lehetséges módszereiről is, ideértve akár a legyezőnyelvet is.

A báli szezonban szinte minden szakma és egyesület megtartotta a saját estélyét, amelyhez a legkülönfélébb formákban és színekben készültek el az adott báli tematikához illeszkedő táncrendek. A 20. század fordulóján ezeket már könyvkötők, ötvösök, díszműiparosok állították elő rendkívül változatos anyagokból – egészen kiemelkedő ötletességről árulkodva. A táncrendet bravúros megoldásokkal sokszor kis épített makettekbe helyezték-építették, rendkívül játékos és stílusos darabokat létrehozva.

Érdemes csak rápillantani az atlétabál teniszpályát formázó zseniálisan kreatív füzetére, a medikus táncestély mikroszkópot formázó darabjára vagy a technikusok báljához készített rendkívül dekoratív ötvösmunkára és jól látszik, hogy az alkalomhoz vagy az est témájához tervezett táncrendek milyen elegáns öltözékkiegészítővé válhattak.

Oldal megosztása

Az oldal címe nyomtatáskor:
https://www.imm.hu/hu/news/view/350,Kering%C5%91t%C5%91l+a+polk%C3%A1ig?style=accessible