Az 1780-as években egy német gyógyszerész-vegyész, Martin Heinrich Klaproth határozta meg az uránt. Az új anyagot a 8 évvel korábban felfedezett Uránusz bolygóról nevezte el. Az uránsót Klaproth az uránszurokércből nyerte ki – ennek egyik legrégebbi lelőhelye a csehországi Joachimsthal –, melyből végül fekete port állított elő. Ez valójában nem a tiszta urán volt, hanem az urán-oxid. A fémuránt egy francia keramikus, Eugène-Melchior Péligot különítette el először.
Már az 1817-es években felfedezték az urán-oxid nagyszerű üvegfestő hatását. Egyes feljegyzések szerint barna, almazöld vagy smaragdzöld árnyalatokat értek el az adagolástól függően. Az uránüveg divatját és népszerűségét a cseh-német üvegművesség képviselői alapozták meg. Az elsők közt Franz Anton Riedel kezdte meg gyártásukat az 1830-as években. Riedel unokaöccse segítségével két üvegtípust fejlesztett ki, melyek lánya tiszteletére az “annasárga” és “annazöld” neveket kapták.
Az urán azonosításához az UV lámpák remek segítséget nyújtanak, a sejtelmes fluoreszkálást ugyanis az üvegben lévő uranil urán-oxid okozza, ami reagál az ultraibolya sugarakra.
1896-ban Antoine Henri Becquerel fedezte fel az urán radioaktivitását Párizsban, emiatt viták alakultak ki az egészségügyi felhasználásának veszélyességéről, ipari alkalmazását pedig szigorúan szabályozni kezdték, de mindez nem befolyásolta az üveg- és kerámiamunkák gyártását.
A múzeumi uránüvegek sugárzása igen alacsony, nem jelenthet veszélyt a környezetre, viszont megfelelőtárolásukra oda kell figyelni, mert egymás mellett elhelyezve hatásuk összeadódhat. A tárgyak mindennapi használata káros lehet, a restaurálásuk során keletkezett por belégzése szintén veszélyes. Napjainkban mégis keresett darabok magángyűjtők, aukciók és régiségkereskedők gyűjteményei számára egyaránt.
Az Iparművészeti Múzeum kerámia- és üveggyűjteményében található, virágszál alakú díszkehely a fent említett színváltó anyag ékes példája, kecses, olvadt üvegből szabadon, fúvással alakított dísztárgy. Az alkotó, Harry James Powell kémiai tanulmányait stúdióüvegeinek megalkotásában kamatoztatta, így hozta létre a csupán néhány gramm súlyú, leheletvékony, virágszálformájú művét.
