Új kutatási eredményről számolt be 2020-ban a Science Advances folyóirat egyik tanulmánya, amely szerint az őskorban a nők ugyanúgy vadásztak nagyvadakra, mint a férfiak. Az Andok magaslati lelőhelyein végzett ásatások 9000 éves emberi temetkezést tártak fel, ahol az eltemetett személy mellé állatfeldolgozó eszközökből álló vadászati eszközkészlet társult. Az elemzések azt mutatták ki, hogy ez a vadász egy fiatal felnőtt nő volt, aki ugyanúgy részt vett a nagy vadak elejtésében, mint férfi társai. Ezzel a kutatási eredménnyel más színezetet kapott az alapvetően gyűjtögetésben és gyereknevelésben részt vevő őskori nőről alkotott kép.
Bár a vadászatot inkább a férfiakhoz kötődő tevékenységnek gondoljuk, mégiscsak számos alkalommal bukkannak fel női szereplők, ezzel együtt pedig nőies formák és motívumok a tárgykultúrában. Például a római mitológiából ismert Diana, a gyönyörű, harcos amazon, a vadászat istennője. Kezében nyíllal, tegezzel ábrázolva évszázadokon át népszerű témája volt a képzőművészeti alkotásoknak. De a fegyvert az élelemszerzés céljából ragadó, majd zsákmányából ételt készítő hölgyre napjainkban is találunk példát: Georgia Pellegrini, New York-i séf, a Girl Hunter című könyv szerzője autentikus képet ad nekünk a vadászat mibenlétéről, női szemmel. Veterán vadászokkal összefogva járja be az erdőt-mezőt, hogy megkeresse, levadássza a főfogást – a fürjtől a vaddisznóig, a jávorszarvastól a mókusig, hogy aztán mindezekből ínycsiklandó ételeket tegyen az asztalra.
A vadászatot űző szűz istennő alakját és a vadászatban otthonosan mozgó nőt szelencék, mosdótálak és díszes kancsók díszítőelemeként fedezhetjük fel az Iparművészeti Múzeum új, Terítéken - Vadászat és reprezentáció című kiállításán is a Mezőgazdasági Múzeumban. Fiatal, életerős nőként ismert mitológiai alak, Diana harcos egyénisége rajzolódik ki az őt megjelenítő tárgyakon. A legenda szerint a vadász Aktaión megleste a meztelenül fürdőző Dianát, ezért az istennő szarvassá változtatta őt, hogy a vadászból üldözött legyen. Aktaiónt a saját kutyái marcangolták halálra, mert nem ismerték meg az átváltozott gazdájukat. Ez a jelenet elevenedik meg azon a pompás, 16. századi fajansz tálon, amelyen Aktaión már szarvasként látható.
Szintén Diana alakja ihlette azt a mellszobrot, amely az 1800-as években készült a frankfurti Höchst porcelángyárban. A talapzaton álló, hullámos hajú nő fején egy félhold alakú diadém látható, Dianára utalva, akit a vadászat mellett a Hold istennőjeként is tisztelnek. Ha megfigyeljük, a talapzaton egy téglalap alakú ‘névtáblát’ helyeztek el, ebből is következik, hogy a kis mellszobor egy univerzális női ábrázolás, az ajándékba szánt porcelánra a megajándékozott nevét lehetett felfesteni.
Vadászathoz szükséges eszközeivel ábrázolja Dianát az a 18. századból származó, majolika ivókorsó is, amelyen a már korábban említett félhold-dísz és vadászatát segítő ebek is megjelennek. Ez a fajansz kancsó úgynevezett csalikancsó: a szomjoltás a fülében és a szájperemében elrejtett járaton keresztül működött csak, az áttört nyakrész tulajdonképpen lehetetlenné tette, hogy öntsenek belőle.
Magasabb társadalmi körökben a nők is részt vettek a vadászatokon, ennek ékes példájaként jelenik meg egy csinos nemesi hölgy egy 18. századi szelence belső oldalán. Az aranyozott kis doboz külső részén vadászjelenet, míg annak felnyitásakor egy vadászatból visszatért nő alakja látható, mellette az elejtett vad, a vadászatban is hű társa, a kutyája és egy udvarlója társaságában.
„Olyan vadra célzok, amely szerelmemet állja/bírja” – olvasható a volkstedti porcelángyárban készített kávéskanna oldalán a 18. századból, amely egy kétértelmű vadászjelenetet ábrázol. Az erdei tisztáson álló női alakra egy vadász puskával céloz, ‘vadászatának’ célja ezúttal nem a vad elejtése, hanem feltehetőleg az általa kedvelt hölgy szívének megnyerése.
