Ugrás a tartalomra
Akadálymentesített változat főoldal
Museum of Applied Arts Hangostérkép

Talán kevés olyan részlete van Sissi életének, amely még nem került a kutatók látóterébe, de tény, hogy e sokoldalú királyné kultusza a mai napig tart.

Sissi, mint a modern nő alakja már a maga korában fogalommá vált, a korszak legszebb asszonyának számító öltözékei a divat meghatározó szereplőjévé avanzsálták őt, rajtuk végigtekintve feltérképezhető tulajdonképpen a 19. századi viselettörténet. Európa-szerte utánozták ruháit, ékszereit, emblematikus hajviseletét. Kultusza, az emberek iránta érzett tisztelete és szeretete a hétköznapi élet legapróbb tárgyain megjelent. Az Iparművészeti Múzeum gyűjteményében fellelhető tárgyak közül Erzsébet-napon most rá emlékezve válogatunk.


A Kaiser-Fest Ball feliratú tárgy egy 1865-ös bál táncrendjét rejti. Erzsébet tiszteletére már akkoriban is tartottak efféle összejöveteleket, Gödöllőn pedig mind a mai napig Erzsébet-bálokkal állítanak emléket a magyarok szeretett királynéjának. Az este programfüzetének is nevezhető táncrend egy díszes, miniatűr notesz, amely tartalmazta az esemény főszervezője által meghatározott táncokat – mint például a csárdást vagy a keringőt –, és amelybe már a program előtt illett feliratkozni a kiszemelt táncpartnernél. A gyűjteményben található példány Erzsébet és Ferenc József fotójával illusztrált bőrmíves alkotás, amely azért is különleges, mert a fotó, mint képrögzítési technika nem sokkal korábban vált elterjedtté.


A királyné iránti rajongásnak szép példája a Sissi arcképével ellátott szipka. Érdekes látni, ahogy a dohányzás örömteli szokása kiegészül az erre használt eszköz díszítésével. A szipkában található plusz filternek köszönhetően kevesebb káros anyag jut a szervezetbe, és mivel nem közvetlenül érintkezik az ember a cigarettával, nem lesz annyira kellemetlen „dohányszagú” sem. Mindemellett a szipka egy stílusos kiegészítő is lehet, a ráillesztett Sissi-arcképpel trendivé és különlegessé válik.


Ez az extravagáns színű, selyemmel bélelt kis szelence szinte hívogatja az apró tárgyakat. A 17. században elterjedő dobozka az évek során napi használati cikké vált, különböző formában készültek az ötvösműhelyekben. Illusztrációként gyakran színdarabok közismert szereplői, jelenetei vagy királyi párok képmásai szerepeltek, így nem meglepő, hogy Sissi arcképével ellátott darab szintén hamar népszerűvé vált.


A 15 éves korában eljegyzett Sissi és az osztrák tiszti egyenruhába öltözött I. Ferenc József látható ezen az arany vonaldíszes, ovális talpazaton álló szoborcsoporton. A neveik kezdőbetűit jelző "F - E"-vel ellátott kis alkotáson – amely az esküvőjük évében készült – szinte érzékelhető, hogy a fodros-csipkés, kivágott ruhát viselő, fiatal Erzsébet milyen rajongással néz a férjére.

Amikor Erzsébet 1898-ban merénylet áldozata lett, szinte rögtön eldöntötték, hogy emlékművet kell állítani neki Budapesten. A pályázat meghirdetését követően a kor legnagyobb művészei terveztek szobrokat és emlékműveket. A döntési folyamat alaposan elhúzódott, mivel nem tudtak megegyezni a győztes pályaműben. Az Iparművészeti Múzeum adattára őriz egy fotót, amely az első bíráló bizottság tagjait örökítette meg, köztük Lechner Ödönt és a múzeum két igazgatóját, Radisics Jenőt és Ráth Györgyöt.

Oldal megosztása

Az oldal címe nyomtatáskor:
https://www.imm.hu/hu/news/view/414,+Sissi%2C+a+19.+sz%C3%A1zadi+%28divat%29ikon