Ugrás a tartalomra
Akadálymentesített változat főoldal
Museum of Applied Arts Hangostérkép

A téli időszak egyik hírnöke a fagyöngy, mert akkor mutatkozik meg igazán teljes szépségében, amikor a lombhullató fák levetik ruháikat. A kopasz ágak közt megtelepedett nagy gömböket az erdő ékességének is nevezhetnénk, de vonzó külleme igazából egy élősködő növényt rejt. A boszorkány- vagy villámseprű, gyomború, gyöngybuckó vagy madárlép nevekkel illetett örökzöld növény kedvelt díszítőmotívum volt az iparművészek körében, ennek kapcsán a múzeum gyűjteményében fellelt fagyöngy-dekorációk nyomába eredtünk.

A fagyöngy többnyire karácsony környékén kerül a lakásba, a figyelem ekkor irányul leginkább a szeretet, a megbocsájtás, valamint a termékenység szimbólumaként is ismert növényre. Dekorációként a szerencse és hosszú élet misztikus növényeként is előszeretettel használják, mivel levelei télen is zöldek maradnak. A fagyöngy alatti csók hagyománya is ehhez kötődik, hisz akik karácsonykor csókot váltanak a fagyöngy alatt, azok boldog életet, hosszú házasságot remélhetnek és nem marad el a gyermekáldás sem.

Mindemellett furcsa kettősség is kíséri ezt a bogyós termésű növényt, mert egyszerre élősködő (vizet és ásványi anyagot szippant el a gazdafától), másrészről gyógyító erejű is. A középkorban már görcsoldó hatása is ismert volt, valamint magas vérnyomás ellen használták. A fagyöngy bogyója mérgező, a fehér fagyöngy gyógyításban használatos részei kizárólag leveles ágvégei, amelyet napjainkban immunerősítő, étvágygerjesztő és fájdalomcsillapító hatása miatt használ alapanyagként a gyógyszeripar.


Ettől függetlenül ez a fehér kis bogyós termés adja a legdekoratívabb megoldásokat az iparművészetben, amely kecses díszévé válik minden alkotásnak. A fagyöngy parányi fehér termései csillannak meg első látásra ezen a gyönyörű színekben pompázó, fémlüszter dísztálkán is, és természethűen idézik meg ezt a titokzatos növényt meg a termését, amely gyökérzet nélkül is létezik a föld és az ég között.

A tálka készítője a francia származású Pierre Clément Massier, aki apja műhelyében tanulta ki a szakmát. Első lüszterfestésű kerámiáit 1886-ban készítette. Kis ékszerszerű alkotásait, mint ez a tálka is, sokszor növényi ornamentikával – fagyöngyágak, borostyánindák – díszítette. A csodás színekben pompázó fémlüszter technika a Távol-Keletről jutott el a reneszánsz Itáliába, majd több száz évnyi elfeledettség után a szecesszió korszakában a technika újbóli virágzására került sor. A 19. században számos európai keramikus folyatatott a fémlüszterrel sikeres kísérleteket – Magyarországon Zsolnay Vilmos volt ennek jeles képviselője.



Ugyanígy a fagyöngy fehér kis termése kerül középpontba ezen az 1850-ben készült, karcsúsított derekú, halcsonttal merevített, hátul fűzővel záródó női ruhán. Első pillantásra talán nem is látható a paszomány vagy más nevén a díszítő zsinór fagyöngy mintázata, amelyet erre a ruhára fehér selyemfonálból készítettek. E csodás női selyemzsorzsett ruha ujjvégei és a szoknya középrészéig érő felsőrész a fagyöngy kis fehér terméseit imitáló gyöngyökkel van kirakva. A fagyöngy díszítőelemként a divat világában is sikert aratott, de a szecesszióra jellemző növényi minták nem csak itt, hanem a ruha többi felületén is megtalálhatóak, úgy mint a fehér-arany szőlőlevelek és az árvalányhaj.

Talán nem véletlen, hogy Jungfer egy madárkarmokkal ellátott függesztéket használt a lámpa esetében, hiszen a fagyöngy növényről növényre való terjeszkedésének „segítői” bizony tollas barátaink. A madarak a fagyöngy gyümölcséből táplálkoznak, majd a csőrükre ragadó magvakat egy másik fa ágain próbálják megtisztítani, így juttatva át az élősködő növényt.

Jungfer Gyula, európai hírű díszműkovács ezt a fagyöngyöt ábrázoló függőlámpája is látható A mi szecessziónk című kiállításon a Ráth György-villában. Az 1890-es évek végén készült világítótest alaposabb szemlélése során számos naturalisztikus elemet fedezhetünk fel rajta: a lámpa függesztőkarikájához egy madárláb csatlakozik, amely kérges tölgyfaágat tart, rajta makk és tölgylevél (hazánkban a tölgyfa az egyik kedvelt helye a fagyöngynek) díszekkel. Az apró gallyakban végződő ágakat fagyöngycsokor díszíti, amely között megbújva a világító funkciót ellátó égőtesteket is megtalálhatjuk. Jungfer kora egyik leginkább foglalkoztatott szakembere volt, népszerűségét bizonyítja, hogy szinte minden nagyobb (köz)intézmény kovácsoltvas- és lakatosmunkájának kivitelezőjeként megtalálható. Jungfer Gyula szívesen kísérletezett új formákkal és műfajokkal, amelyek a szecesszió sajátosan stilizált növényvilágát idézik, valamint úttörő szerepe volt a kerámia és a kovácsoltvas együttes alkalmazásában is.

 

Horti Pál 1899-ben készült tapétatervén a fagyöngy bogyós termését és leveleit dekoratív mintába komponálta, és többféle enteriőrjéhez is felhasználta az általa tervezett fali dekorelemet.

Horti a modern művészeti törekvések egyik úttörője volt a századfordulón, a festőként induló, majd az iparművészet felé forduló alkotó a szecesszió korszakának egyik jeles képviselőjeként ismert. Az iparművészet szinte minden ágában – mint a bútor-, kerámia- és zománcművészet – alkotott, ezzel a tapétatervével a teljes enteriőr egységes megalkotására törekedett. Két különböző úri dolgozószoba berendezésénél is felhasználta a tapétaterv kivitelezett változatát 1899-ben és 1900-ban, az Iparművészeti Társulat által rendezett karácsonyi kiállításokon. Sajnálatos módon mindkét dolgozószoba berendezése elveszett, csupán a korabeli fényképfelvételek őrzik az általa megálmodott szobabelsők hangulatát, melynek bútorzata a francia szecesszió irányzatát követik, míg e papírtapéta kevésbé látványos, a mértéktartóbb angol ízlés hatását mutatja.

Oldal megosztása

Az oldal címe nyomtatáskor:
https://www.imm.hu/hu/news/view/456,+A+dekorat%C3%ADv+%C3%A9l%C5%91sk%C3%B6d%C5%91