Ugrás a tartalomra
Akadálymentesített változat főoldal
Museum of Applied Arts Hangostérkép

Nem egyszerű hitvita kérdése, hogy állati eredetű tárgyaink esetében természeti kincseink praktikus felhasználásáról, akár kortárs ökodizájn szemléletről, vagy éppenséggel fajpusztító kihasználásról beszélünk. Az igazság a részletekben rejlik – ma ehhez lépünk közelebb!

Antilop, cápa, kígyó vagy teknőc bőre, teve-, ló- és nyúlszőr, változatos prémek, csontok, pikkelyek – legyen történelmi oka, praktikus hagyomány, vagy szóljon a mesteri kézügyességről, az alkotói kreativitásról, de az ember mindig is sokszínűen használta az őt körülvevő természet kínálatát. Az állati eredetű alapanyagok, bőrök, prémek alkalmazása ugyanakkor számos morális kérdést is felvet.
Olyan tárgyakból válogattunk ma, amelyek ezekből a kérdésekből szemezgetnek, s egyúttal valódi iparművészeti remekek!

Azok az olvasóink, akik próbáltak már télen elegáns, nyitott lábbeliben közlekedni, minden bizonnyal első látásra beleszeretnek ebbe a csavaros elgondolású félcipőbe. Nos, számukra szomorú hír, hogy Attalai Zita bélelt juhbőr remeke a rokokó bútordíszre emlékeztető sarokmegoldásával inkább szoborcipő, mint konfekciótermék. Bár a dizájner szerint a sorozatgyártásra tervezett lábbelik megalkotása több ismeretet és gyakorlati tapasztalatot igényel, mint egy műtárgy létrehozása, e hörcsögprémes munka pályája elejéről való, mikor „melléküzemág”, izgalmas kísérleti terep volt számára a cipőtervezés. Historikus stílusokból inspirált, kilencvenes évekbeli sorozata egészen elrugaszkodott: burjánzó díszek, pazarul hullámzó formák, extrém anyagok jellemzik. Persze ne csodálkozzon, aki lefagyott egy percre a szőrmebélésről olvasva. A mezei hörcsög ugyan ma már védett faj, alapvetően olyan, túlszaporodásra hajlamos rágcsáló, amely képes teljes szántóföldi kultúrákat letarolni – még külön szakmát is teremtett az ellene való védekezés a múlt században. Az átlagosan tízévente visszatérő inváziótól rettegve prémvadászait, a hörcsögtőröket megfizették a gondos gazdák, de a szőrmefelvásárlók is.

A húszas évek hörcsöginváziója szőrmenagyhatalommá tette az országot, a hetvenes években, egy újabb túlszaporodási hullám után pedig valódi divattá vált a kisállatból készült prémkabát, miközben a szűcsök kedvelt alapanyagát továbbra is milliószámra exportáltuk. A hörcsögnek ma már inkább a terráriumban a helye, ahogy a cipő készítése óta eltelt szűk három évtizedben az állati szőrme viselése is visszaszorult, rajongói egyre kevésbé számíthatnak megértésre. Nem feltétlenül kell harcos állatvédőnek lenni ahhoz, hogy elborzadjunk a gondolattól: egy téli bunda elkészítéséhez 20 rókát, 50 nyércet, 100 hörcsögöt vagy akár 150 csincsillát is be kell áldozni. A szőrmekészítés kultúrája mindenesetre legalább 6-7 ezer éves, s a nyúltól a nyestig körülbelül 170 féle állatot vadásztak vagy tenyésztettek a prémjéért, melynek rajongói leginkább azzal érvelnek: a szőrme megújuló, természetes anyag. A hörcsög az olcsóbb, a nercbunda finom prémjét adó nyérc a drágább alapanyagok közül való, így száz évvel korábban például, mikor még nem igazán ágáltak a mókusnyúzás ellen, valódi státusszimbólumnak számított viselése férfiak körében is. Gyűjteményünkben éppen díszmagyar öltözékek gyakori kisérője a nercprém gallér és -szegély, mint például Kállay Ubul, Csík vármegye egykori főispánjának ezen a csupa bársony és selyem díszruha kollekcióján, melyet 1899-es esküvőjén viselt.

A korábban a Magyar Iparművészeti Egyetem (a MOME jogelődje) textil tanszékének bőr szakirányát is vezető Abaházi Katalin iparművész egy 1985-ös karperec-sorozata másféle dilemmával szembesíti az embert. Gyűjteményünkben őrzött munkáin, táskáin, nyakékein és karperecein előszeretettel alkalmaz az állatok eredeti megjelenését visszaadó kígyó-, hüllő-, sőt teknőcbőr díszítéseket. A hüllőbőr használata viszonylag új gyakorlat a divatiparban, legalábbis a szőrméhez képest. A 19. században ugrott meg a kereslet az alligátorbőrök iránt, a 20. századra pedig a kígyó- és a gyíkbőr vált igazán keresetté, a legelegánsabb és legdrágább cipők, táskák a múlt század első évtizedeiben már ebből készültek. A hüllőbőröknek sokat köszönhet a tudomány és a divatipar, hiszen mikroszkopikus tanulmányozásuk tette lehetővé a lélegző műbőrök gyártását. Más oldalról viszont a hüllőbőr kereskedelme, főleg az illegális kereskedelem számos faj túlélését is veszélyezteti. Az alkotó gyönyörűen megformált, hüllőbőr díszítéseket alkalmazó karperecei, táskái mindenesetre ezzel is szembesítik viselőjüket, hiszen éppen olyan elemeit emelik ki az állatoknak (fejrész, jellegzetes hátoldali pikkelyek), amelyek nem hagynak kétséget a tárgy eredetével kapcsolatban – mintha egyszerre száz hörcsög szegezné ránk szomorú kis gombszemeit a bundánkról!

Hasonló extrém anyagfelhasználásra nemcsak a viselettörténetben találunk példát. Ez az első látásra jelentéktelennek tűnő kis ládika például fókabőr borítással készült, de valószínűleg tévednénk, ha a kalandor kedvű sarkkutatók között keresnénk a tulajdonosát. A 17-18. században Európa-szerte mindenütt használtak szőrös bőröket a faládák borítására, a fókabőr például kiváló útiláda-anyagnak számított, mert nem ereszti át a vizet – ahogy azt a kor német enciklopédistája, Johann Georg Krünitz is külön feljegyezte, miközben a kofferek számos, a mai kutatók számára értékes tulajdonságát, például a jellemző díszítésüket meg sem említi köteteiben. A változatosan megmunkált, bőrrel borított, homloklapi porfogóval ellátott, fémveretekkel és gyakran díszes szögekkel kivert kofferek között leginkább a díszítés mintája, technikája mutat jellemző területi különbségeket, a fennmaradt ládák tanúsága szerint borításnak azonban mindenütt a tartós marha-, borjú-, juh- vagy kecskebőrt, esetleg az említett szőrős fókabőrt választották. Az itt bemutatott darab több szempontból is különleges: az értékesebb útikofferek mintájára, de egészen apró, nagyjából a mai ékszeresládikák méretében készült, oldalán vörösesbarna kecskebőr, tetején, hátoldalán és előlapján fókabőr borítással – amelyről mára szinte már teljesen lekopott a szőr.

Meglepő ötletnek tűnhet a rájabőr alkalmazása is, mint azt Király Fanni ékszertervező az 2000-es évek elején, hét évnyi munkával készült különleges Faktúrák-sorozatában is láthatjuk. A ma leginkább karkötőkön, óraszíjakon, díszes betétként öveken és cipőkön alkalmazott, jellegzetes szemcsézetű, egzotikus bőrtípusnak nagyon érdes a felülete, így eredetileg ott alkalmazták, ahol izzadt, véres tenyérrel is biztos fogást kellett adnia: hagyományosan ebből készült az antik japán kardok markolatának borítása. A különleges nyersanyagokkal szívesen kísérletező ékszertervező egzotikus fákat, csontokat, rájabőrt foglalt az említett, felerészben férfiak számára készült sorozat szobrászi igénnyel mintázott, viaszveszejtéses öntéssel készülő ékszereibe. A múzeumunk által megvásárolt Zine függő limitált szériában készült. A rájabőr mellett elefántcsontot is alkalmazó ezüst designékszer a Linea gyűrűkkel viselhető szettként. Az ékszer-sorozatokat alkotó Király Fanni a hagyományos aranyműves technikákat ötvözi szokatlan, gyakran a bútor- és textilművességből ismert technikákkal és az ékszerkészítéshez ritkán használt nyersanyagokkal – hasonlóan sokféle inspirációból merítve, mint például a fentebb említett cipőtervező. 

Oldal megosztása

Az oldal címe nyomtatáskor:
https://www.imm.hu/hu/news/view/461,%C3%81llatok+a+p%C3%A1cban