Ugrás a tartalomra
Akadálymentesített változat főoldal
Museum of Applied Arts Hangostérkép

Hogyan kapcsolódhat egy kortárs divattervező a századelő iparművészetét bemutató tárlathoz? Hogyan illeszkednek jelenkori alkotások a századforduló enteriőrjeibe és tárgyai közé? A Dresszkód: Katti Zoób című kiállítás a Ráth-villában a divattervező szecesszióhoz kötődése miatt, valamint a műhelymunka korszakokon átívelő szépségének és fontosságának illusztrálására jöhetett létre. Zoób Kati öltözékeinek bemutatása egy kezdeményezés a kortárs, az iparművészet, a tradíció és a stílus fogalmainak újradefiniálásában A mi szecessziónk című tárlat részeként.

2018-ban, A mi szecessziónk című kiállítás azzal a céllal nyílt, hogy bemutassa korhű környezetben az Iparművészeti Múzeum legszebb szecessziós műtárgyait.

Mégis hogy illeszkednek ezekbe a százedelős enteriőrökbe a jelenkori művészet és divat elemei? Az állandó kiállítás tervezésénél a kurátor ezzel akart visszautalni az épület egykori tulajdonosa, Ráth György életére is, aki – a múzeum egykori igazgatójaként – nemcsak történeti darabokat gyűjtött, hanem korának művészetét, kortárs magyar és nemzetközi iparművészeti alkotásokat is.
Ezért választotta Horváth Hilda művészettörténész a berendezés részének két üvegtervező művész – Smetana Ágnes és Pattantyús Gergely – alkotásait, majd idén januárban az időszaki kiállítás elemeként Zoób Kati öltözékeit. A 2018-as nyitás óta most először láthatóak ugyannak a művésznek az alkotásai a Ráth-villa összes kiállítóterében.

A divattervező több szálon is kapcsolódik az iparművészet és kézművesség hagyományához. Régi viselet- és textilgyűjteménye különleges darabokat rejt, ő maga pedig már gyerekkora óta szabással és varrással foglalkozott, emellett a szecesszió és az art deco stílusában készült tárgyakhoz is nagyon kötődik.

A Ráth György-villa tereiben elhelyezett, a berendezéshez és bútorzathoz illeszkedő öltözékek kiválasztásának fő szempontjai a színek voltak, de a válogatásnál meghatározó szempontot jelentettek a szecesszió geometrizáló stílusjegyei, valamint az egykori és a kortárs alkotók hasonló gondolkodásmódja is.

A színek alapvetően határozzák meg A mi szecessziónk kiállítást: ahogy korábban a szalonok nevét a kárpitok, szőnyegek, függönyök, drapériák uralkodó tónusai alapján nevezték el – mint például zöld vagy vörös szalon –, így a szecessziós enteriőrökben elhelyezett ruhák is ebben a szellemben reflektálnak az ott látható műtárgyakra. Teremről teremre haladva találunk mindenhol meglepetést: tizenkét öltözet az állandó kiállításban, tizenkét Zoób Kati tervezte ruha pedig az időszaki kiállítóterekben tekinthető meg.


A villa képtárának kékes színben játszó drapériái és tárgyai közé gyönyörűen simul be egy gazdag bordűr díszítéssel készített kabát. A Lesznai Anna ihletésére készült darabon egyfajta archaizáló jelleg jelenik meg.


Faragó Ödön belsőépítész-iparművész által készített fogadószoba berendezése és zöldes fényt idéző eozinmázas Zsolnay kerámiák mellett egy egészen különleges ruha teszi ragyogóbbá a teret. Csók István A tavasz ébredése című reprodukcióján látható napsárga ruha szépen harmonizál Zoób Kati által tervezett, ugyanilyen színben pompázó ruhával, amelyen egy stilizált rózsaalakú díszítmény látható kiegészítőként.


Osztrák szecesszió, a Wiener Werkstätte geometrikus motívumai köszönnek vissza a fekete és aranyszínű enteriőrben látható hasonló színű ruhán is. Ezen az öltözéken is megmutatkozik, hogy a tervező sokféle anyagot bátran társít egymással, legyen az organza, selyem, tüll vagy bőr.

Oldal megosztása

Az oldal címe nyomtatáskor:
https://www.imm.hu/hu/news/view/473,Korszakokon+%C3%A1t%C3%ADvel%C5%91+st%C3%ADlus