Vadat és halat, s mi jó falat – mindenféle háztáji és egzotikus állatról mintázott kerámiát megtalálunk Gorka Géza fordulatokban és alkotói korszakokban gazdag életművében. Mai tárgytúránkon a múlt század ismert keramikusának állatfigurái közül válogatunk. Engedjék szabadjára magukban önök is az állatbarátot.
„Ez nem szamár, ez kerámia!” – egy gyakran idézett anekdota szerint Gorka Géza így replikázott Szentgyörgyi István bírálatára a harmincas évek elején, mikor a neves akadémikus szobrász a Zöld szamáron, egy háromlábú, stilizált hamutartón kérte számon munkái közül az élethű állatábrázolást.
Az esetről az alkotó többféleképpen is mesélt, feltesszük azonban, hogy nem lehetett akkora sértés, hiszen egy elmarasztaló ítéletben olvasott retorikai fordulatra reagált ilyen sommásan. S az idős mestertől, aki „csupa értelmetlen modernkedésnek” bélyegezte művét, akár még elismerés is lehetett e kritika. Mert a Zöld szamár valóban a magyar modernitás egyik ikonja lett. Bortnyik Sándor 1924-es, a Bauhaus és az olasz metafizikus festészet hatásait mutató, de lényegében az avantgárd művészeti törekvéseket en bloc fricskázó festményére utal a címével, illetve a korszak egyetlen magyar dadaista varietészínházára. Mi lehetne ennél abszurdabb és modernebb?
Gorka a hazai kerámiaművészet első nagy áramlatához tartozott. Gádor Istvánnal és Kovács Margittal soroljuk gyakran egy generációba, de ez így félreérthető, hiszen a hasonlóságuk inkább szemléletbeli. A szecessziós elődökkel szemben őket nemcsak a díszítő elemek, hanem a technikai és anyaghasználati megoldások is érdekelték a hagyományos fazekasművészetből. Utólag könnyen egy kalap alá vehető, „népies” korszakaikhoz fontos adalék, hogy valamiféle korszellemhez igazodás helyett inkább tudatos alkotók egyéni útkereséseit, folyamatos kísérletezéseit ismerhetjük meg példáikban. Bizonyos stiláris hasonlóságokon túl elsősorban az a közös bennük, hogy önálló, saját belső törvényszerűségekkel rendelkező művészeti ágnak tekintették a kerámiát, nem a szobrászat egyik válfajának – ahogy az említett anekdota is mutatja.
Zöld szamarat ugyan nem őriz gyűjteményünk, a békától a kék elefántig, a pingvintől a sárga kakasig számos más állatábrázolás előfordul az Iparművészetiben található darabok között. És főleg halak, kék, sárga, zöld, szürke, narancsszín halak a dísztáltól a hamutartón át a kisplasztikáig végtelen formában.
A bő négy évtizedet felölelő életmű folyamatos rejtély, sok szempontból hiányos, máskor hihetetlenül gazdag. A világháború előtti szakasza, mint szamár a ködben, szilánkokra porlott. Százötven orosz katona lakott hetekig Gorka törékeny gyűjteményében, a híres nógrádverőcei manufaktúrában, ahol a kis példányszámú kézműves munkái készültek, s amely ma is emlékmúzeuma. Csak idő kérdése volt, hogy agyaggalambbá, színes cserépleletté váljon az életmű korai java.
A korábban ünnepelt alkotó a háború után visszavonult és elfelejtődött hosszú évekre, mígnem egy újabb rendszer felkapott alkotója lett. Mindenkinek van egy Gorkája – így szólt a 60-as évekbeli szlogen, mikor az Iparművészeti Vállalat sorozatban gyártotta repedezett, csurgatott vagy ugrasztott mázas vázáit, hamutartóit, tálkáit.
Két éve a Kieselbach Galéria retrospektív tárlatán csodálkozott rá a közönség stílusgazdagságára. Az art deco, a habán fajanszból inspirálódó, a turanista és a szocmodern Gorka Gézára, aki a Horthy- majd a Kádár-korszak trendérzékeny sztárművésze is volt. Megfordult a sorozatgyártásra átálló Zsolnayban és megjárta a munkaszolgálatot, miközben gyártásmenedzselésben, műhelyalapításban, nemzetközi szereplésben egyaránt otthonosan mozgott az agyaggal dolgozó, alapjaiban politikamentes ember.
Időskori kisplasztikái adták az ötletet, a vegyes színekben díszelgő, gyermekökölnyi gömböcök, hogy ezúttal állatfiguráin álmélkodjunk egy sort. Repedezettek, mint a friss kenyér, márványosak, akár a sütemény teteje, máskor olyanok, mint fűszer a kocsonyában – Gorka előszeretettel játszott a plasztikus mázakkal. Eleinte a Bidtel cég patinát kölcsönző készítményeivel dolgozott, de kísérletezett később sajátokkal is. Az art deco letisztult tökéletességét és a népi ihletet maga mögött hagyva folyamatosan közeledett egyfajta ősi formavilághoz – amelyet a legkorszerűbb, magas hőfokon égetett mázakkal, a technológián keresztül formált izgalmas, természetes felületekkel társított.
A kíváncsi liba, a büszke kakas, a mélázó ökör, a lapuló béka és a tátogó halak – állatfigurái olyanok, mint az életre keltett bálványok: történelem előtti korok kézzel formázott szobrocskáihoz, dísztelen kavicsokhoz, kopott kis játékokhoz hasonlatosak. A törékeny kerámia ugyan pillanatművészet, de a teremtés játéka idő felett álló öröm – ha esetleg hiányolták volna a tanulságot. Legyenek önök is olyan boldogok, mint ez a malac, tartsanak velünk Gorka Géza állatkertjébe!
