Ugrás a tartalomra
Akadálymentesített változat főoldal
Museum of Applied Arts Hangostérkép

Most, hogy ki sem látszunk a fesztiválokból, vizsgáljuk meg, hogy mióta tombolunk együtt nyaranta, honnan erednek ezek az események. Összegyűjtöttük, hogy milyen elengedhetetlen kellékeket szükséges magunkkal vinnünk az ilyen típusú rendezvényekre, természetesen az Iparművészeti Múzeum gyűjteményét hívva segítségül.

Már az ókor óta fesztiválozunk, bár akkoriban még vallási ünnepélyek és istentisztelet céljából gyűltek össze az aztékok, görögök vagy a rómaiak. A modernkori tömegrendezvények programjai egyre látványosabbak, színesebbek, ez az ókorban sem volt másként, ahol sport- és művészeti versenyek, szertartások, tánc, valamint ének gazdagította a mulatságok színvonalát.

A görögök egyik „legőrültebb” és legnagyobb programja például a Dionüszosz-ünnep volt, amelyet télen és tavasszal tartottak. Ebben az időszakban a bor istenének jóslással, zarándoklással, óriás falloszszoborral, önkívületi állapotban táncolással, jelmezes játékokkal, étellel és itallal tisztelegtek, mindezt az újjászületés jegyében.

A Római Birodalomban sem voltak ritkák az effajta ünnepségek, az egyik leghíresebb fesztiváljukon, az Equirria-n lovasversenyekkel rótták le tiszteletüket Mars, a háború istene előtt.
A fesztivál szó eredete a középkorból származik, a “festival dai” kifejezés a vallásos ünnepeket, szent napokat jelölte. A “feast” szó, amely már a modern szótárakban is megtalálható, szintén ünnepet és lakomát jelentett. Ebben az időszakban már nem csak a spiritualitás játszott szerepet, hanem a kultúra és a közösségiélmény is előtérbe került.

Ha elindulunk kedvenc nyári eseményünkre, érdemes jól felkészülni minden eshetőségre, többek között ajánlatos egy kényelmes lábbelit választani. A múzeum kortárs dizájn gyűjteményében található Tisza SPORT utcai sportcipő egy olyan klasszikus, amellyel nem lehet mellélőni, igazi fesztiválviselet.



Miután kiválasztottuk a megfelelő cipőt, húzzunk elő egy dizájnos táskát a szekrényből, amelyben praktikusan elférnek értékeink. Mondjuk Mihálszky Helga Petra Ponyvaregény-táskasorozatának válltáskája az Iparművészeti Múzeum textil- és viseletgyűjteményéből tökéletes választás.



Ha óriási a tömeg, és nem tudunk elég gyorsan eljutni a színpad közelébe, gyakran csak a kivetítőn sikerül elcsípni kedvenc előadóinkat. Szerencsés, ha van nálunk szemüveg, főleg, ha összecsukhatós, mint az ötvösgyűjtemény egyik igazán hipszter darabja.



Az egyik leghírhedtebb, legnagyobb szabású esemény az 1969. augusztus 15-18. között megrendezett amerikai Woodstock-fesztivál volt, amelyen nagyjából ötszázezer ember vett részt, a tervezett 32 ezer fő helyett. Ezen a pár napos őrületen, ahol a zene, a szexualitás és a szabadság harmonizált, egy új életstílus született meg, mely a mai napig hatással van a művészvilágra. Erre az életérzésre hazánk egyik legnagyobb rendezvénye is erősen utalt, 1994-ben “Eurowoodstock” címmel indult el a második Sziget Fesztivál.



Természetesen a hidratálás sem maradhat el, és bár ezt a Wartha Vince-kulacsot elég meredek lett volna kivinni a Voltra, talán a Művészetek Völgyén megmenekült volna. Találkozzunk a Sziget-fesztiválon, mert az Iparművészeti Múzeum idén is kitelepül a fesztiválszezonhoz jól kapcsolódó Szecessziós detox-sátorral.

Oldal megosztása

Az oldal címe nyomtatáskor:
https://www.imm.hu/hu/news/view/563,Fesztiv%C3%A1lok+az+%C3%B3kort%C3%B3l+napjainkig