Amikor létrejött az Iparművészeti Múzeum, céljai között szerepelt, hogy a gyűjteményéből inspirálódjanak a tervezők – mondja Horváth Judit, a Múzeum Kortárs Design Főosztályának vezetője, aki reméli, hogy a héten nyílt 360 Design Budapest kiállítás hatására sok alkotó elmerül majd az Iparművészeti Múzeum online is elérhető adatbázisában. A 360 Design társkurátorával arról is beszélgettünk, hogyan választott műtárgypárokat az Iparművészeti gyűjteményéből a legfrissebb dizájnalkotásokhoz, milyen ciklikusság figyelhető meg a formatervezésben, és mit üzennek azok a kortárs tárgyak, amelyek a Magyar Divat & Design Ügynökség eseményén vasárnapig megnézhetőek a Bálna Budapestben.

– Az elmúlt két alkalommal felvetődött már, hogy a 360 Design Budapest rendezvénnyel együttműködjön a múzeum Kortárs Design Főosztálya?
– Kezdettől benne vagyok a 360 Design zsűrijében, és ez nagyon jó, mert követhetem a pályázó dizájnerek fejlődését és az első pillanattól rálátok a legfrissebb magyar dizájnra. Ez a múzeum gyűjteményezése szempontjából is fontos. Tavaly egy hirtelen ötlettől vezérelve felvetődött, hogy jelenjen meg az Iparművészeti Múzeum gyűjteménye is a 360 Design Budapest kiállításán. Ezt lehetetlenség lett volna ekkor végigvinni. A Magyar Divat és Design Ügynökség más ritmusban működik, mint egy múzeum. Akkor azt javasoltam, hogy a következő évben tervezetten készüljünk az együttműködésre, de még így is rohanás lett a vége a múzeum szempontjából.

– Miért volt rohanás, ha már tavaly megbeszéltétek, hogy együttműködik a Magyar Divat Design Ügynökség az Iparművészeti Múzeummal?
– A múzeum természetéből fakadóan lassú tempóhoz szokott, hisz számos olyan aspektus van, amire a tárgyak kapcsán figyelni kell, tehát a saját ütemünkhöz képest, azt hiszem, rekordot döntöttünk. A kortárs alkotók kiválasztása csak nyár közepén történt meg, akkortól kezdhette el a gondolkodást a kiállítás koncepcióján Bonta Gáspár, a 360 Design Budapest programigazgatója, kurátora és látványtervezője. A nyár ráadásul a szabadságolások időszaka, amikor nehezebb az egyeztetés a kollégákkal is. Igényel tehát mindenki részéről ez a munka némi proaktivitást, mivel nyár végén a kortárs alkotóktól csak részben áll rendelkezésre a tárgylista, hisz van olyan alkotás, amit még csak akkor kezdenek gyártani. Ez adja a kortársakkal való együttműködés izgalmát, amit be kell vallanom, én a kiszámíthatatlansága ellenére szeretek. Mindig jó, ha hagyunk egy könyökteret az esetlegességnek, a véletlennek. Tapasztalatom szerint ez nem szokott rosszul elsülni. Ebben az időszakban dúskálhatunk a dizájnkiállításokban Budapesten, hisz a Design Hét miatt felpezsdül a város. Ugyanazok a tervezők egyszerre több térben is megjelennek. A kisebb galériáktól kezdve a S/ALON Budapest Lakástrend kiállításon, valamint a Határtalan Design kiállításon vagy akár az Art Market Budapesten át. Nem beszélve a bécsi Design Weekről vagy a prágai Designblokkról, melyeket szintén ugyanebben az időszakban rendeznek meg. És az, hogy a tervezők az éppen legyártott bútoraikból vagy terveikből hova és mit tudnak odaadni, olykor szintén esetleges. Ettől függetlenül azért nagyjából tudható, mire számítsunk, hiszen ismerjük a tervezőket és a korábbi munkáikat is.
Milyen módszerrel párosítottad a kortárs tárgyakat? Mintákat, formákat kerestél vagy funkciót?
Elkezdtem online végignézni a gyűjteményt, és ha a zsűrizés során beugrott egy gyűjteményi tárgy, akkor azt kikerestem, és hozzáraktam a listámhoz. A kezdeti bő válogatást szűkítettem – sokféle szempont szerint. Az egyik legfontosabb, hogy a múzeumon belül elérhető-e, és milyen műtárgyvédelmi körülményrendszert igényel. A Bálna Budapest kiállítóterébe nagyon érzékeny tárgyakat nem igazán szerencsés választani, vagy a megfelelő védelemről gondoskodni kell. Ahogy böngésztem az imm.hu digitális adatbázisában, ért sok meglepetés. A kép a monitoron nem mindig mutatja a műtárgy valódi dimenzióit. A párok keresése közben izgalmas volt, ahogy kirajzolódott, milyen korszakokat hív be a jelen: esetünkben az 1930-as és a 60-as éveket. Ahogy a divatban van egyfajta cirkularitás, úgy ez a dizájnban is visszaköszön.

– Ahogy láttad a beérkező tárgyakat, érezted, hogy formailag közel állnak ehhez a két korszakhoz?
– Nem határoltam be egyáltalán a korszakot, teljesen szabadon néztem a teljes gyűjteményt. A tárgyválogatás végére rajzolódtak ki ezek a korszakok közötti párhuzamosságok, a formai megoldások visszatérése.

– Elképzelhető lett volna, hogy egy jóval korábbi tárgyat is válassz, ha érzed a kapcsolódást?
– Persze. Nem kötöttem ki, hogy csak huszadik századi mű jöhet szóba, noha, mivel a kortárs a szakterületem, jobban vonzódom a korban hozzánk közelebb álló munkákhoz. A kiválasztott tárgyak többsége valóban e két korszakból származik, de van ez alól kivétel is: két 19. századi szájmosó készlet, amelyeknek azonban meglepően modern és minimalista a kialakítása, és amikor megláttam, azonnal összekötöttem őket a Position Collective legújabb lámpacsaládjával, valamint Fazekas Valéria három éve, a Körforgásban című sorozatba készült Lima kalapja is kivétel. Ez pedig azért volt kihagyhatatlan, mert a Saintsan lámpája éppen úgy egy szalagból épül fel, mint ez a kalap.

– Sok Kozma Lajos-tervet válogattál ki. Ennyire ihletadóak lennének a tárgyai?
– Engem is meglepett, hogy Kozmától mennyi analógiát találtam. Olyan érzésem volt, mintha lenne most egy „Kozma-virágzás”, és sok tárgy kvázi az ő műveinek hatására született volna meg. Van persze jó pár tervező, aki ismeri az Iparművészeti Múzeum gyűjteményét, de talán még többen vannak, akik teljesen megfeledkeztek a használatáról, főleg, amióta a főépületünk zárva tart, és az iparművészeti egyetem is kiköltözött a közös épületből. A múzeum alapításakor együtt nyílt meg az iparművészeti iskolával és könyvtárral. Az alapítók elképzelése az volt, hogy a tervezők és az iskola hallgatói folyamatosan inspirációt és tudást merítsenek ebből a gyűjteményből. Ezért nem árt újra és újra emlékeztetni a kreatívipart, hogy az Iparművészeti Múzeum műtárgyainak nagyobbik része online is elérhető és tudásbázisként használható. Remélem, sok kiállítónak eszébe jut, hogy felmenjen a honlapra, és elmerüljön ebben az elképesztően gazdag és sokszínű gyűjteményben, hogy inspirálódjanak a múzeum gyűjtötte tárgyakból.

– Miért nem egymás mellett mutatod be a múzeumi és a friss tárgyakat?
– Szerettük volna egymás mellé tenni a régit és az újat, de a műtárgyvédelmi előírások a jelen installációban ezt nem tették lehetővé. Bonta Gáspár mindig fantasztikus látványt tervez, melybe idén sok szerves anyag is került. Ilyen környezetbe műtárgyat csak nagyon körülményesen lehetett volna elhelyezni.

– Alapvetően a kortárs dizájnnal foglalkozol. Valószínűleg rengetegen kérdezték már tőled, de kihagyhatatlan: honnan számítjuk a kortársat?
– A kortárs nekem elsősorban érvényességet jelent, bátorságot: hogy bevállaljuk azt a kort, amiben élünk. Szembe merünk nézni azokkal a jelenségekkel, amiket elénk tár, és a múltból is arra koncentrálunk, ami valamiért ismét aktuálissá válik. Ez a szemlélet megmutatkozik a tárgyakban is. Számomra kortárssá válhat egy időben jóval korábban született alkotás is, ha valamitől éppen érvényes lesz abban az időszakban. Ugyanúgy a történelemnek is van ciklikussága. És vannak olyan ma született tárgyak is, amelyek az én fogalmaim szerint nem számítanak kortársnak, mert nem reflektálnak a jelenre. A kortárs nem a konformitásról szól, hanem arról, hogy bevállaljuk a dolgainkat. Az az alkotó, aki képtelen szembenézni jelenének valóságával, az később sem lesz érvényes, vagyis nem lesz helye a kánonban. Az alkotók, a kreatíviparban dolgozók általában megelőzik a korukat, hamarabb jelzik a történelem fordulatait, mint ahogy azok bekövetkeznek, és mi azon dolgozunk, hogy ezekből a jelekből egyre többen tudjanak olvasni.

– Mit sugallnak ezek a most bemutatott tárgyak a jövő szempontjából? Akármilyen aktuális kérdést visszatükröz – a klímahelyzettől a háborúig bezárólag?
– Igen, a válságok, a háború közelsége és a klímaválság is érezhető a tárgyakon. Ezekre a problémákra részben tudatosan is reflektálnak a tervezők, de a válságra való készülődés tetten érhető a formai megoldásokban is. Az átalakíthatóság, időtálló anyagok használata újra fontossá válik. Ezeken a munkákon azonban érdekes módon mégsem a szorongást lehet érezni, mivel a tervezők általában a megoldást keresik, a válságok tehát még inspirálják is őket arra, hogy olyan tárgyakat hozzanak létre, amelyek jól működnek, és sokáig használatban maradhatnak. Kozma is ilyen tervező volt, fontos volt neki az esztétika, de funkcionálisan is érvényesek voltak, sőt máig azok a tárgyai.