„A pirogránit és az eozin csodát művelt az építészetben. (...) Színeit és tökélyre fejlesztett formáit a követői sem voltak képesek túlszárnyalni. Elsősorban ebben rejlik világsikerének a titka” – olvasható a Létünk című folyóirat 1987-es számában.

A Zsolnay-kerámiák egyedülálló színvilágát leíró sorok okkal méltatják a mélybordótól az okkersárgáig vagy a markáns zöldtől a pázsitszínű árnyalatokig terjedő skálát. A magyaros ornamentikával gazdagon díszített Iparművészeti Múzeum épületének külső-belső kerámiaburkolatát és tetőzetét a világhírű pécsi gyár állította elő. Ezen a színpalettán visszaköszön az őszi természet szinte minden árnyalata, a téli pihenőre vonuló természet utolsó színes lángolása.

Ha az Üllői úti múzeumi épületet tekintjük, Lechner Ödön sajátos építészeti formanyelve és a Zsolnay-kerámia sokoldalú alkalmazása rögtön feltűnik. Lechner, aki egyaránt merített a keleti, a nyugati, valamint a magyar népi művészetből, Angliában 1889-ben tett útja építészetére is nagy hatással volt. Zsolnay Vilmossal tanulmányozták – többek között – a Kensington Múzeum kerámiagyűjteményét, az ott felfedezett indiai és perzsa díszítőművészet rendkívül inspirálták őt, így visszatérve a tervezőasztalhoz, nem véletlenül fordult a keleties, élénk motívumok és színes matériák felé. Bátran állíthatjuk, hogy mindketten koruk kortárs és újító szemléletű mesterei voltak, akik bátran szakítottak az addig ismert konvenciókkal.

Már az Iparművészeti Múzeum építését megelőzően, pontosabban 1884-ben kezdte meg a Zsolnay-gyár talán legjelentősebb termékének gyártását, a pirogránitot. A fagyálló pirogránit a szecesszió egyik legkedveltebb díszítőeleme volt, felfedezhetjük számos, a századfordulón épült intézmény – a Földtani Intézet, a Postatakarékpénztár vagy az említett Iparművészeti Múzeum – homlokzatán és tetőszerkezeti borításán is.

A közel 130 éves, színgazdag épület mind a mai napig ámulatra ejti szemlélőit.