„Kávéházi sarokasztal,
Körülüljük szépen.
Így szoktuk azt minden este,
Így szoktuk azt négyen.
Diskurálunk, elpletykázunk
Egyről-másról, sorba -
Másképpen a téli este
Rém unalmas volna.”
(Részlet: Ady Endre: Kávéházban)
Kávéház a századfordulón. Költők, írók, szárnypróbálgatók, útkereső vagy inspirált festők, egymást támogató művészek törzshelye. Álmodozások, karrierek, parázs viták és nagy találkozások helyszíne. Ezekben a füstös, zajos központokként működő kávéházakban zajlott a társasági élet a 20. század hajnalán is. Itt éltek, szerettek, dolgoztak, fájtak és égtek, ide utazunk most vissza az időben az Iparművészeti Múzeum gyűjteményének műtárgyaival.
Ahogy a 19. század utolsó évtizedében a társasági élet új színteréül szolgáló kávéházak száma egyre növekedett, híres asztaltársaságok is kialakultak.
A presszók „fénykorában”, a belváros szívében nyitotta meg kapuit az 1890-es években a Japán Kávéház (ma Írók Boltja). Törzsvendégei között találjuk többek között Lechner Ödönt, Szinyei Merse Pált, Ferenczy Károlyt, Fényes Adolfot és Csók Istvánt, de a gyűjtő Nemes Marcell, a művészeti szakíró Petrovics Elek is itt fogyasztotta feketéit egy-egy megbeszélés alkalmával. Írók, költők illusztris sora osztozott az asztalokon vagy egy meleg levesen, József Attila, Radnóti Miklós vagy Kassák Lajos is rendszeres látogató volt.
A „Japán” nem csak remek hangulatáról, hanem hideg- és melegkonyhájáról, valamint cukrászatáról is méltán híres volt. Kraszner Menyhért, a hely tulajdonosa művész- és művészetpártoló habitusával bevonzotta az alkotóművészekből álló közönségét.
Igazán szerencsés, hogy egy korabeli fényképpel tudjuk illusztrálni az Andrássy útra és a Liszt Ferenc térre nyíló, kávéházi teraszon használt kültéri bútort, amely 12 éve a múzeum bútorgyűjteményének darabja. A kép előterében, ezen a széken foglal helyet félig oldalvást ülve Szinyei-Merse Pál, támaszkodik Kosztolányi-Kann Gyula, és egyenesen ránk tekint Rippl-Rónai József. Tisztán kivehetőek a képen a hajlított, szegecselt vas alapanyagú székek és a hozzá tartozó, fonott mintával díszített asztal. Az 1910 körül készült ülőalkalmatosság és asztal mintegy száz évvel később, 2010-ben került az Iparművészeti Múzeum bútorgyűjteményébe az Ernst Galéria ajándékaként.
Az ezüst színű garnitúra gyártója nem ismert, valószínűsíthető, hogy egy osztrák vagy hazai fémbútorgyár készíthette. Egyébként ez az érdekes formájú, acélpántokból kialakított, rugalmas háttámasz (sőt, néha ülőfelület) elég divatos volt a 19. század végétől, amelyet amerikai és francia cégek korabeli termékkatalalógusai is bizonyítanak.
„A Japán Kávéház nem tartozott a háború előtti Budapest polgári szórakozóhelyei közé. Itt írók írtak, költők verseltek, színiigazgatók könyörögtek lusta szerzőknek, hogy írják már meg a harmadik felvonást is, újságírók mondták telefonba riportjukat, színházi tudósítók szaladgáltak az asztalok között, mint vadászkutyák, a rovatukhoz szükséges adomák és pletykák után szimatolva.” (Görög László: Emléktábla helyett /Budapest folyóirat, 1975.)
Egyfajta coworking irodának is nevezhetnénk ezt a kávéházat, a fenti leírásban szereplő telefonos elérhetőség minden bizonnyal sokak számára vonzóvá tette az itt végzett napközbeni ügyintézést.
Ez a színes virágos ólomüveg ablak a Japán Kávéház telefonfülkéjének fennmaradt üvegablaka, a kék alapon különféle színű mezőkből felépülő kompozíció egy dúsan virágzó kerti virágágyást ábrázol. Az üvegablakot feltételezhetően Rippl-Rónai József tervezte és Róth Miksa műhelyében készült, bár az újabb kutatások ugyanakkor vitatják ezt, mivel sem az üvegablakokon megfigyelhető stilizálásmód, sem a színhasználat nem jellemző különösebben Rippl-Rónai művészetére. A telefonfülke ablakát az 1928–1942 közötti években a kávéház akkori tulajdonosa, Kraszner Menyhért a színművész Bársony Istvánnak ajándékozta, aki Nagymező utcai lakása halljának ablakába applikáltatta az üvegtáblákat. Ekkor toldották az ablakok alsó és felső széléhez a 14 cm-es, csúcsíves motívumokkal díszített szegélyeket.
