Ugrás a tartalomra
Akadálymentesített változat főoldal
Museum of Applied Arts Hangostérkép

Csak bámuljuk a falat, mégsem mutatunk lehangoló képet mai tárgytúránkon. Az olcsó virágdekortól az arannyal szövött különlegességig számos izgalmas tapétát válogattunk össze gyűjteményünkből. Felújítanának? Konkrét ihletet nem adunk, de megmozgatjuk a fantáziájukat!

A naplementés, pálmafás tapéta például egyértelműen bátor húzás, főképp, ha a silány valóság kontrasztjaként alkalmazzuk egy hatodik emeleti panellakás lelakott nappalijában. De nem volt való ugyanerre a dombornyomott, aranyozott bőr luxus tapétakülönlegesség is a feudális világ pompás udvaraiban. Nem mindegy, hogy a csúnya falról terelte el a figyelmet, vagy mindenről, ami a biztonságos magánterünkön kívül esik.

A bonyolult mintázatot stancolással (vágással, lyukasztással) vagy dombornyomással vitték a bőrfelületekre, amelyeket aztán összevarrva fakeretekre feszítettek a mesteremberek, így kerültek fel az első reneszánsz tapéták a falra. Ma rotációs mélynyomással (a hengerre gravírozott mintával) ontják a gépek a fotóminőségű, házilag is felhordható papírtapétákat, vagy egyenesen szitanyomással készülnek a tekercsek – poszternek. De a hatás változatlan: legyen az mesés kárpit, faliszőttes, különleges festés vagy tapéta, a fali dekoráció évszázadok óta bámulni való illúziót teremt. Gazdag a gyűjtemény, ma ebből a csokorból a tapéta történetéről mesélünk.

„A tapétagyártásban mindig – még ma is – ott kisért a veszedelem, hogy valamely nemes anyagot: fát, márványt, bőrt, selymet akarnak vele utánozni, de ez minden új és olcsó anyag állandó ízlésbeli veszedelme” – óvta magát a túlzott lelkesedéstől még alig száz éve is a Magyar Iparművészet kritikusa írásában. Ezzel együtt örömmel üdvözölte a lap a giccs ellen küzdő cseh-német művészettörténész, Gustav Edmund Pazaurek a tapéta történetét összefoglaló, frissen megjelent szakkönyvét. De a fali dekorációk iránti élénkülő érdeklődést jelzi az alig egy évvel korábban, 1923-ban alapított casseli tapétamúzeum is. A tapéta valóban ügyesen utánzott minden korban egyéb anyagokat, volt idő azonban, mikor a szőnyegtől a csillárig minden részletnek figyelmet szenteltek az enteriőrök megálmodói, így már a századforduló előtt önálló rangra lépett a tapétatervezés is.

A mór hatásra a 14-16. században, córdobai spanyol, velencei, francia és németalföldi műhelyekben készülő, antik tapéták titkát Európa-szerte szigorúan őrizték a céhek. Az „aranybőr” vagy éppen a bársony, brokát, damaszt, selyem alapanyagú falburkolók kastélyok és udvarházak, nemesi kúriák díszei voltak, így inkább csak feudális fényűzésre lehettek alkalmasak. Igaz, már az eredeti, arab és mór mintázatok is rendszerint szimmetrikusak, ismétlődők voltak, népszerűvé inkább a folyamatos mintadekor gépi előállíthatósága és az olcsóbb alapanyagok (textil, viaszosvászon, papír) tették a tapétát. A kézzel készített, fatekercsekkel dekorált, drága anyagból az 1830-as évekre dobszitával előállítható, tömegesen gyártható termék lett, s közben messze szaladt a tapétadivat is.

A keleti mintájú, kék, vörös, arany színekben pompázó bőr tapétakülönlegességek a velencei, firenzei palotákban bukkantak fel a legkorábban, s mivel a grafikai sokszorosítás technikája is ekkori eredetű, a szemkápráztatóan ismétlődő, ornamentikus díszítést gyakran reprodukciókkal helyettesítették. A barokk korban drámai színekben játszó, gazdag díszítésű kelmék takarták a királyi, hercegi paloták falait, de a kevésbé vagyonosak már ekkor gyapjúszálból készült változatokkal kezdték utánozni a selyem- és brokátdekort. A rokokó tapétát aszimmetrikus minták, görbe vonalak, finomabb díszítés jellemezte, a felvilágosodás kezdetén, főként Franciaországban hódító klasszicista típus antik motívumokkal, letisztult stílussal kápráztatta el a falak bámulóit, a német területeken terjedő biedermeier pedig a természetközeli panorámákban és a kisméretű, egyszerű mintákban volt erős.
Az itt bemutatott különlegességek között az úgynevezett bizarr mintájú (aszimmetrikus) selyemtapétára, urnás, szalagcsokros díszítésű késő barokk bőrkárpitra is akad példa – miközben ezek közel egyidőben, a 18. század elején készültek Németalföldön.

A tapéta valódi reneszánszát – ha keverhetjük kicsit a fogalmakat – a 19. század utolsó harmada, a historizmus és a szecesszió kora hozta el. A gödöllői Grassalkovich-kastélyban ma Remsey Flóra rekonstrukciójában láthatjuk a legszebb példákat az előbbire (a királyi lakosztályokat eredetileg Ferenc József és Erzsébet királyné számára újították fel a kiegyezés után, a 18. századot idéző harmadik rokokó stílusában), de mint fentebb láthatják, múzeumunk őrzi a budai királyi palota Szent István-terme számára készült, Hauszmann Alajos tervezte, aranyozott rézfonallal díszített selyemtapéta anyagát is az 1800-as évek végéről. E drága kelme, amellyel a fal mellett a koronázási jelvényeket bemutató asztalt is borították, már a saját korában olyan különlegesnek számított, hogy kivitelezője, a Philipp Haas & Söhne cég aranyosmaróti gyára milánói szövőmunkásokat volt kénytelen segítségül hívni az arany-selyem szövet legyártásához.

A tapéták szintén művészi változatai a gesamtkunstwerk jegyében, azaz komplett enteriőr részeként készült századfordulós típusok, melyek közül tervrajz, minta és fotódokumentáció formájában is számos példányt őriz múzeumunk. Feltehetően az e fórumon sokat emlegetett, az Arts and Crafts mozgalmat példaadónak tekintő Radisics Jenő rendelhette például a cikkünk elején bemutatott „Pávakert” című papírtapétát, amely az Iparművészeti Múzeum igazgatósági folyosóját (eredetileg az igazgatói lakás hallját) díszítette. A múzeum kapcsolatrendszerében és kiállítási koncepciójában is erőteljesen megnyilvánult az angol orientáció, így nem csoda, hogy saját személyes életterét is Walter Crane tervezte, szecessziós jegyeket mutató tapétával díszítette múzeumunk egykori őre. Az 1889-es tapéta díjazott darab, gyártása évében aranyérmet nyert vele a párizsi világkiállításon a neves angol festő-iparművész. A korabeli értékelések szerint különben is a brit műipar emelte önálló rangra a papírtapéta-gyártást, különválasztva más díszítésre, például csomagolóanyagként vagy könyvdíszként használt anyagoktól – az említett Crane, E. A. Taylor és Emery Walker mellett főként William Morris faldekorjait dicsérik sűrűn e lapok.

Sokat merített tőlük (és természetesen a kortárs Art Nouveau, Jugendstil és Secession mozgalmaktól) a modern iparművészeti törekvések egyik magyar úttörője, a kalandos sorsú Horti Pál is, aki a Magyar Iparművészeti Társulat karácsonyi kiállításain rendszeresen mutatott be komplett enteriőröket a századfordulón. A fenti, archív kiállításfotón például egy Zsolnay-kandallóval díszített úri dolgozószobában bámulhatjuk az általa megálmodott falat, de közelről is megcsodálhatjuk tapétáit, például ezt a metszett bőrre emlékeztető, fémes csillogású szecessziós mintát. „Folyóiratunknak eddig is, elég gyakran alkalma volt erőteljes egyéniségét feltüntető műveiből szemelvényeket közölni, s alig van füzetünk, a melyben Horti nevével ne találkoznánk” – méltatja a szabadidejében tájképfestő, „ornamentikus”, iparművész, keramikus és „zománcoló” iparrajziskolai tanár sokoldalúságát Diner-Dénes József 1899-ben. Számunkra ez azért is fontos, mert a Magyar Iparművészet e méltatás apropóján számos illusztrációt is közöl munkáiról – több tapéta- és kárpittervét innen ismerjük. Ugyanezen a fórumon maga Horti is sűrűn számol be a kortárs tapétatervezők munkáiról, például a 1904. évi St. Louis-i Világkiállítás kínálatából merítve, melynek egyik rendezőjeként költözött az Egyesült Államokba, s vált a kor egyik legismertebb tervezőjévé. Kevéssel halála előtt, 1906-ban ugyanis a magyarság rokoni szálait kutatva indult világkörüli útra, de az út során szerzett sárgaláz következtében fiatalon, 42 évesen elhunyt.

Már nem érhette meg, hogy néhány évtizeden belül milyen elterjedtté váltak az absztrakt, mértani és organikus mintákat mutató art déco tapéták, s hogyan emelte később az otthonok jellemző elemévé e faltakaró típust a bauhaus. Nem láthatta jönni a hangulatjavítására szolgáló, posztertapéták korát sem, azt, ahogy a házgyári lakások megjelenésével a hatvanas-hetvenes években miként terjedt el tömegesen a nagy virágmintás falidekor, vagy éppen a cikkünk elején emlegetett naplementés, pálmafás típus. Pedig mindez tulajdonképpen az ő törekvései által is hajtva, a tapéta történetéből egyenesen következik...

Konkrét ötletet nem ígértünk, szemkápráztató tapétákat annál inkább. Bámulják velünk tovább a falat, kattintsanak galériánkra is!

Oldal megosztása

Az oldal címe nyomtatáskor:
https://www.imm.hu/hu/news/view/661,A+falra+h%C3%A1nyt+kors%C3%B3