Ugrás a tartalomra
Akadálymentesített változat főoldal
Museum of Applied Arts Hangostérkép

A magyar költészet napja alkalmából az idén 200 éve született Petőfi Sándorra emlékezünk. Az Iparművészeti Múzeum könyvművészeti gyűjteményében egy olyan almanach található, amelynek „minden sora Petőfiről szól” – a korszak jelentős íróinak, költőinek és pályatársainak hála. Ráadásul, az 1909-ben, limitált példányszámban, a költő halálának 60. évfordulóján megjelent kötetet a Petőfi-ház avatóünnepségén mutatták be.

Az almanachban többek között Görgei Artúr, Gyulai Pál, Herczeg Ferenc, Apponyi Albert és Gárdonyi Géza egy-egy esszéjét olvashatta a közönség, mindannyian a fiatalon elhunyt költő életének vagy művészetének egy-egy aspektusát vizsgálták, nagyságát méltatták. 

A kötet célja egy korabeli tudósítás szerint „hogy megérzékítse a legnagyobb magyar lírikus alakját a mai magyarság értelmi, érzelmi életére és a világirodalomra gyakorolt hatásának ismertetésével(...)”

A Petőfi-almanach külcsíne is említésre méltó, amely a jeles debreceni könyvkötőmester, Dávidházy Kálmán munkáját dicséri. Piros borjúbőr-kötésű, felületén aranyozott, magyaros motívumokkal és virágformákkal díszített fedlap már első pillantásra nem mindennapi iparosmunkát jelez. Aztán a kiadványba lapozva egy madarakkal és csillagokkal díszített piros szívformát találunk: ez a könyv leendő tulajdonosának könyvjegye (ex librise). Külön említést érdemel még a belíven található Petőfi-portré, amelynek színes eredetijét ugyancsak a költő halálának évfordulójára készítette Benczúr Gyula, és e kiadvánnyal együtt mutatták be a nyilvánosságnak.

Oldal megosztása

Az oldal címe nyomtatáskor:
https://www.imm.hu/hu/news/view/665,Minden%2C+ami+k%C3%B6lt%C3%A9szet