Épületfotó - a Schmidl-sírbolt (Budapest, Kozma utcai zsidó temető) mozaik díszítésének részlete, Lajta Béla építész, Róth Miksa mozaik kivitelező, 1903

120 éve épült a zsidó temetőművészet, s egyben a magyar szecesszió egyik jelentős példája, a Schmidl-sírbolt a Kozma utcai izraelita temetőben. Ma erről, és az idén százötven éve született alkotójáról, Lajta Béláról mesélünk.

„Barátságos sírbolt: a századelő legeredetibb alkotásainak egyike” – ad érzékletes leírást az 1998-as rekonstrukció művészettörténésze, Dávid Ferenc a Schmidl-kriptáról, amely, mint írja, „a mézeskalács puhaságával, kerekdedségével” kendőzi a boglyaívű-dongaboltozatos építészeti konstrukciót. A Lajta Béla tervezte, Zsolnay-kerámiával és Róth Miksa üzemének mozaikjaival burkolt, ám évtizedekig „csipkerózsika-álmot alvó” síremléket még épp időben mentette meg az enyészettől az utókor. A nedvesség morzsolta, sűrű növényzettel benőtt, temetőfalhoz simuló apró, szecessziós épületet a Nemzeti Panteon Alapítvány kezdeményezésére, szakértők közreműködésével szedték darabjaira, elemezték részletekbe menően és újították fel.

A Schmidl-sírbolt (Budapest, Kozma utcai zsidó temető) kovácsoltvas kapuja, Lajta Béla építész, 1903

 

A feltárás kaput nyitott a századelőre: számos elfeledett vagy rosszul ismert részletre hívta fel a figyelmet a legkiemelkedőbb szecessziós emlékeink közé sorolható sírbolt esetében.

Kiderült például, milyen szokatlan feladat elé állította az eredeti kivitelezőket a hagyományos téglafalas építés és az újszerű vasbeton szerkezet együttes alkalmazása, annak burkolása pirogránittal, üvegmozaikkal – egyes díszítőelemei eleve repedten kerültek a helyükre.

Illetve, hogy Lajta monográfusa, Vámos Ferenc korábbi feltételezésével szemben mestere, Lechner Ödön ezen a terven valószínűleg már nem dolgozott együtt az építésszel.

A valójában csak 1904 őszére elkészült sírbolt a néhány évvel korábban önálló irodát nyitó Lajta (ekkor még Leitersdorfer) Béla egyedülálló szépségű munkája, amely a budapesti zsidóság századfordulós történetéről, a műpártoló polgárokról is sokat mesél.

Épületfotó - Schmidl-sírboltról (Budapest, Kozma utcai zsidó temető), Lajta Béla építész, 1903

 

„A német polgárnak, kereskedőnek, iparosnak, a politikailag kitűnő és Béccsel szemben helytállni tudó nemességnek és az üzlethez értő zsidóságnak olyan kombinációja jött itt létre, amilyet semelyik közép-európai város nem produkált” – magyarázta egy tanulmányában Hanák Péter történész Budapest fővárossá fejlődésének mozgatórugóit.

 

Az izraelita hitközségek lélekszáma és a tagok anyagi helyzete is jelentősen növekedett a 19. század második felében a fővárosban.

 

Idővel szűknek bizonyultak az imahelyek és a sírkertek, többször felmerült például monumentális zsinagógák építése Pesten és Budán – utóbbi tervpályázatát éppen Lajta nyerte, de az 1870-es évekre a Váci úti, majd még a századforduló előtt a helyette nyitott Salgótarjáni utcai új zsidó temető is betelt.

Épületfotó - a Schmidl-sírbolt (Budapest, Kozma utcai zsidó temető) oromzati kerámia dísze, Lajta Béla építész, Zsolnay-gyár, 1903

Az előzőknél jelentősen nagyobb Kozma utcai (régi nevén Rákoskeresztúri) izraelita temetőt 1891-ben létesítette Európa akkor legnagyobb zsidó hitközsége. A ravatalozó főépületet tervező Freund Vilmos családi sírboltokat javasolt építeni a temetőfalak mentén, ez az ötlet köszönt vissza azon az 1903-as árkádsír-pályázaton, amelyet Lajta Béla nyert, s melynek tervein a Schmidl-sírbolt formái is felismerhetők. A 90-es évekbeli feltárás arra enged következtetni, hogy a kerítés vonalában tervezett kriptasor – aláépítményként – elkészült ugyan, míg a Lajta-féle árkádsor helyett családonként emeltek síremlékeket az egyes nyughelyek fölé. A magyar gazdasági csoda a századelőre kifulladt, az egységes temetőkép kialakítására már nem futotta, mégis számos egyedi emlékmű készült el – ezeknek a mestere volt Lajta. „Kis volumenű munkák, mégis a sajátos magyar szecesszió csúcsait jelölik – elmaradó nagy állami feladatok helyett.” – értékeli munkáit az építész-szakíró Szegő György.

A Schmidl-sírbolt (Budapest, Kozma utcai zsidó temető) váza alakú pirogránit dísze a kapu oldalán, Lajta Béla építész, Zsolnay-gyár, 1903

Azt már az említett Vámos Ferenc hangsúlyozta, hogy a sírkőkészítés Lajta munkásságának az építészettel egyenrangú része volt. Részletekbe menően azonban csak 1983-ban, Majoros Valéria tárta fel funerális alkotásait, a ma beazonosítható közel negyven fejfaszerű, mauzóleumjellegű, kapuépítményre vagy oltárra emlékeztető síremléket, melyek javarészt a Kozma és a Salgótarjáni utcai temetőkben találhatók – utóbbinak ő tervezte bejárati épületét és ravatalozóját is. A Mexikói úti Vakok Intézete, a mai Újszínház és a Rózsavölgyi-ház, vagy éppen a Radnóti Gimnázium építészének síremlékek iránti érdeklődésére több magyarázat is létezik. Szabómester édesapjához, Leitersdorfer Dávidhoz hasonlóan ő is aktívan részt vett a Pesti Chevra Kadisa, a zsidó hitközség temetkezési szentegyletének munkájában – építészpecsétjén műszaki tanácsadójuknak is nevezte magát.  Megrendelőinek többsége, mint dr. Schmidl Miklós jogász például, aki gyarmatárúkereskedő – azaz jólmenő belvárosi szatócsboltot üzemeltető – szülei számára terveztetett vele sírboltot, szintén e közösség egyszerű, megbecsült tagjai voltak.

Épületfotó - a Schmidl-sírbolt (Budapest, Kozma utcai zsidó temető) mozaikdíszes oromzata, Lajta Béla építész, Róth Miksa mozaik kivitelező, 1903

A 20. század első évtizedében általában is a szakmai érdeklődés fókuszában állt a temetőművészet – sorra jelentek meg a hivalkodó, aranybetűs obeliszkek és a kőtengerré váló sírkertek ellen ágáló írások. Egyedi vagy egységes formáknak, művészi vagy ipari alkotásoknak kell őrizniük a holtak szellemét? Az elhunytra vagy általában a „halál nagy titkára” kell utalniuk a sírköveknek? Egyáltalán: sírhantok kusza sora, vagy kertészek, szobrászok, építészek harmonikus alkotása kell, hogy legyen a temető? Lajta Béla a parcellákra osztott, ökonomikus térkihasználású, művészi sírkertek kialakítása mellett érvelt e vitában. Tény ugyanakkor az is, hogy bár a legtöbb korabeli tervpályázaton, mint a Vörösmarty-szobor, a Kossuth-mauzóleum, vagy a Kultuszminisztérium és a Nemzeti Színház épületeinek pályázatain is részt vett, ritkán jutott nagy megbízáshoz. A hivatalos Magyarország inkább kedvezett a birodalmi ízlésű eklektikus építészetnek, mint a szecessziónak – Lajta megvalósult terveinek száma elenyésző, emiatt is szerepelnek életművében ilyen nagy számban a síremlékek.

A Schmidl-sírbolt (Budapest, Kozma utcai zsidó temető) pirogránit kapukeretének részlete, Lajta Béla építész, Zsolnay-gyár, 1903

Lajta azon fiatal és képzett, többségükben német vagy zsidó családból származó magyar építészek közé tartozott a századelőn, akik európai kitekintéssel rendelkeztek (éveken át utazott, személyesen ismerte például az angol „modernek” előfutárait és a bécsi „új művészet” mestereit), s egyszerre keresték néprajzi emlékekben, régi temetőkben az ihletet, az ősi eredetű nemzeti sajátosságot. Külföldről való hazatérése után sokakhoz hasonlóan ő is népművészeti gyűjtőútra indult Erdélybe és a Felvidékre. Ahogy az említett Szegő György rámutat: „háttérbe szorított pályaív, jobbára kis munkák” jellemezték a később népi-urbánusnak nevezett vita közepébe csöppenő Lechnert és tanítványait, Lajtát azonban a „magyar nemzeti stílus” miatt még a zsidóság felől is érte kritika. A Schmidl-sírbolt egy ilyen kor lenyomata attól az építészegyéniségtől, aki Dávid Ferenc szerint olyan, „feladatról feladatra újra tájékozódó” formaművésznek bizonyult, aki éppen e munkájával búcsúzott a Lechner-stílustól, s vált a két világháború közti art deco és modernista építészet korai előfutárává.

Épületfotó - Schmidl-sírbolt (Budapest, Kozma utcai zsidó temető), Lajta Béla építész, 1903

A sírbolt parabola formájában például „alföldi kemencére” ismerhetünk rá, a virágbimbóra emlékeztető, türkizkék kerámia burkolatú, kívülről befele sötétedő színekkel játszó homlokzaton pedig „szűcshímzett szívet formáló”, újjászületést szimbolizáló növényi ornamentikára a fentebb is idézett Szegő szerint. A kapu melletti olaszkorsókból indák, vagyis a kerámiaburkolat fugái ágaznak ki, plasztikus mákgubó (vagy más megítélésben: gránátalma) motívumokban végződve. Az oromcsúcson Dávid-csillag alakú, hatszirmú virág díszeleg – ezt már a lipótvárosi zsinagóga pályázatánál is alkalmazta az építész. A mozaikkal kirakott, szív- és szárnyformájú, mélyített felületekben sötétkék alapon világossárga rózsákat láthatunk, fent boltcégérre emlékeztető sírfeliratot. A ravennai Galla Placidia-síremlék mozaikjáig visszavezethető, arany, kék és zöld színekben játszó belső-hátsó homlokzatot nyolcfonatú életfa uralja, alatta világoskék márványtáblán héber és latin betűs, vörös felirattal. „Derűs, tarkán is harmonikus, az európai halál-fogalom tradícióival ellentétes, szinte a születés barlangját felidéző összkép” – foglalja össze a szakíró.

A Schmidl-sírbolt (Budapest, Kozma utcai zsidó temető) pirogránit díszítésének részlete, Lajta Béla építész, 1903

A Schmidl-sírbolt a szimbolikusan megidézett tradíciók miatt a frigyládára is emlékeztethet, egyúttal a szecessziós korszellemre, a „szakrális erotikára” is utalhat, amelyet „Freud Bécsében Gustav Klimt és Egon Schiele művei képviselnek” – mutat rá Szegő. Lajta Béla síremléke összességében olyan értéke a magyar szecesszió temetői művészetének, amelyben a népi formakultúra és a zsidó hagyomány elemei ötvöződnek, s egyúttal a kerámia és a mozaikművészet építészeti lehetőségei is megnyilvánulnak. Mert bár egy egyszerű, évtizedekig a bozótban rejtőzött emlékmű ez, mégis a nemzeti modernizmus megteremtésének kísérletéről árulkodik, a fiatalon elhunyt Lajta Béla szintetizáló, identitásokat összekovácsoló képességéről.