Leszedték megtisztítani az Iparművészeti Múzeum üveggyűjteményének munkatársai azt a Salviati-üvegcsillárt, amely tartós kölcsönben van a Magyar Tudományos Akadémia székházában. Az 1872-ben készült, víztiszta, kétemeletes, muránói, impozáns világítótest alapos karbantartást igényel. Gyűjteményünkben majdnem hetven Salviati üvegtárgy szerepel, mindegyiket – beleértve a csillárt is – az 1873-as bécsi világkiállításon vásárolta a múzeum.

A Vicenzában született Antonio Salviati a padovai, majd a bécsi egyetemen még nem gondolt arra, hogy egyszer ő fogja feléleszteni a muranói üvegipar középkori hagyományait. Jogot tanult, majd praktizált is. De miként került az iparművészet közelébe? Erre egyszerű a válasz: rajongott a művészetért és Velencéért. Amikor restaurálták a Szent Márk székesegyház mozaikjait, akkor kezdte igazán érdekelni az itáliai mozaikművészet, valamint a velencei üvegműves mesterség.

1859-ben indította el vállalkozását, amely ma is működik. Visszahozta a középkori üvegfúvási technikákat, és ezzel pompás üvegmozaikokat, -csempéket és -tárgyakat készített. Hihetetlenül gyorsan világhírű lett, és rengeteg nemzetközi megbízást kapott. Tárgyai nagy feltűnést keltettek az 1862-es londoni és az 1878-as párizsi világkiállításon, az 1863-as bécsi ipari vásáron, s bemutatkozott Amerikában is. Templomkupolák és falmozaikok kerültek ki műhelyéből – például a párizsi Operaházban, a londoni Parlamentben, a Westminster-apátságban, a Szent Pál és a velencei Szent Márk székesegyházakban viszontláthatóak a munkái. Mindezen túl: a budapesti Szent István-bazilika kupolájának főoltára feletti üvegmozaik elkészítésére szintén ezt az olasz céget kérték fel.

Az Iparművészeti Múzeum (alapításkori elnevezésével: Mű- és Iparmúzeum) első és egyik legnagyobb vásárlása az 1873-as bécsi világkiállításhoz köthető. Itt vett az intézmény majdnem 70 darab Salviati-üvegtárgyat, köztük azt a csillárt, amelyet a múlt héten leszedtek a múzeum munkatársai a felújításra váró MTA alelnöki szobájából. A beszerzésben találunk másik függő világítótestet is, amely – az olasz vállalkozás munkáira oly jellemző – színezett üvegdarabokból áll, valamint gyertyatartókat, serlegeket, szárnyas poharakat, vázákat.

Mint Radványi Diána, a kerámia- és üveggyűjtemény vezetője mondja: az alapos karbantartást igénylő, víztiszta csilláron az üvegrész fúvott, a forró, puha anyagot fogóval csipkedték, akárcsak a 15-16. századi velencei üvegművesek. A világítótest 12 karos és kétemeletes. Az elsőn a karok, a másodikon virágok és levelek díszelegnek. A csillár gazdagságával, pompájával ellensúlyozza színezetlenségét.
Évtizedek óta nem szedték le a műtárgyat, ezért részletes háttérmunka előzi meg a megújítását. És mivel a restaurátori szabályok jelentősen változtak ez idő alatt, sokféle szempontot mérlegelniük kell. Alap, hogy nem végezhetnek rajta semmi olyat, ami nem visszafordítható, és ez az installálásra is vonatkozik. Azaz a megtisztítás után olyan szerkezettel kell majd rögzíteniük a Széchenyi téri székház alelnöki irodájában, amely jóval könnyebben bontható, mint korábban.

Gyönyörködjenek a múzeum Salviati műtárgyaiban itt.