Doboz és dobozfedél - a Lingel gyár reklámja, 1920 körül
„Gyurkovics kérem küldjön ki 3 drb amerikai papír kosarat sürgössen” – 110 éves üzenet várt a felfedezésére egy múzeumi vitrinben. Tárgyaink segítségével igyekszünk megoldani a rejtélyt!
„Bizonyosan hallott már az olvasó a papírkosárról. A szerkesztői hatalom ezzel tartható fenn ősidők óta, s éppen úgy ott van minden szerkesztő asztala mellett, mint a falusi bíró udvarán állt századokig a kaloda” – vezette fel Mikszáth Kálmán egy 1890-es cikkében, miként landolt egy fogadás története a szemetesében. Mi most egy olyan ritka esetről mesélünk, amikor visszatért a történet a szerkesztő asztalára! A minap rejtett üzenetet találtunk a múzeumban – történetesen egy papírkosárról, s ahogyan lenni szokott, hatására máris a századelőn találtuk magunkat, a hazai bútorgyártás hőskorának kitüntetett helyszínén, egy fűrészportól füstös, Rózsa utcai asztalosüzem kellős közepén.
A Ráth-villa Iparkodjunk! című új kiállításának előkészületei során asztalosunk, Tiegelmann Gábor leporolta kicsit a tárolószekrényeket, amelyben Könyvművészeti gyűjteményünk becses darabjait láthatják viszont. Az egyik vitrin szétszerelése közben érte a meglepetés – 110 éves, ácsceruzával írt cirkalmas üzenetet talált a bútorlap addig rejtett oldalán. „Gyurkovics kérem küldjön ki 3 drb amerikai papír kosarat sürgössen” – írta 1913-ban Molnár, s mivelhogy az utasítást egy ma már legendásnak számító bútordarab, egy „Lingel-féle fekvő tároló” deszkáján sikerült hirtelenjében rögzítenie, feltételezzük, valóban fontos lehetett. Kik üzengettek egymásnak egy későbbi vitrin bútorlapján? S mi mindenről mesélhet ez a rövid mondat? Ma ennek járunk utána!
Szobor - id. Lingel Károly, 20. sz eleje, Magyarország
Történetünk idején kevés híján fél évszázada működött már Pesten a német felmenőkkel rendelkező Lingel Károly asztalos bútorgyára, aki 1864-ben, Nürnberg környéki tanulmányai után alapította meg első esztergályos üzemét, s vált fokozatosan az épülő főváros egyik vezető iparosává. Lingel korában alakult ki – sok más ágazathoz képest késve – a modern értelemben vett magyar bútoripar, s Thék Endréhez hasonlóan ennek volt az egyik úttörő vállalkozója a Csepelen nevelkedett mester. Ahogy bútorgyűjteményünk vezetője, Lovay Zsuzsanna művészettörténész idézi fel egy öt évvel ezelőtti tanulmányában, 1867-ben már Lingel készítette Nagymező utcai kis műhelyében Ferenc József Mátyás-templomi koronázási kellékeit, s sikerrel kapcsolódott be a kiegyezés utáni építkezésekbe is, így gyára részt vett például a Budavári Palota, a Rózsák terén lévő Szent Erzsébet-templom vagy később a Népszínház és a Gellért Szálló berendezésében is.
Grafika - Lingel Károly bútorgyáros családi címere, Ernst August Krahl, 19. század második fele, Budapest
Lingel Károly jelentősége a hazai bútoriparban leginkább az volt, hogy minőségi, technológiai és kereskedelmi téren is folyton előzte a korát. Vasúti kocsik favázainak készítésével kezdte az ipart, s olyan fűrészáruk, profil- és padlólécek gépi gyártásával foglalkozott, amelyek igencsak keresettek voltak a kisebb fővárosi asztalosüzemek körében abban a korban, amikor még rendszerint kézi szerszámokkal készítették ezeket.
Az elsők között alkalmazott kézi erővel hajtott, faipari marógépet, s az időközben a IV. kerületi Rózsa utcába költöztetett műhelyében már az 1870-es évek közepétől gőzgéppel működtette berendezéseit. Üzemében kis munkacsoportokban dolgoztak alkalmazottjai – így az említett presztízsmunkák mellett a gépesített sorozatgyártás, a termelés racionalizálása, s rövidesen egyedi kereskedelmi megoldásai tették ismertté. S nem utolsósorban azok az elemes, variálható berendezéscsaládok, amelyeket a már bútormágnásnak született fiai, Károly és János kezdeményezésére kezdett készíteni a gyár, miután 1898-ban beszálltak a családi cégbe.
Asztalsorozat - négyrészes, egymásba csúsztatható, asztalsorozat, egymásba csúsztatható, Lingel bútorgyár, 1906
Azt is érdemes látni, hogy a Lingel Bútorgyár inkább számított modern nagyüzemnek, mint valamiféle korstílust kitermelő szakmai műhelynek – a Wiener Werkstättével vagy másik kortársával, a Kozma Lajos féle Budapesti Műhellyel összehasonlítva. Mindig azt és olyan stílusban gyártottak, párhuzamosan rendszerint többféle műbútort és más faárút, amilyenre kereslet mutatkozott: historizáló berendezéseket, polgári otthonok puritán bútorcsaládjait az ágytól az ebédlőasztalon át a könyvtámaszig, templomi padokat és szószékeket, akár szecessziós vagy art deco lakberendezéseket. Illetve éppen praktikus, szériagyártásra tervezett, modulokból építkező irodabútorokat. Az sem véletlen, hogy gyakran az IKEÁ-hoz hasonlítják a bútorgyárat. Már az évszázad elejétől katalógusokban hirdették termékcsaládjaikat, amelyeket az egyszerre családi otthonként, irodaként, bemutatótérként és üzemként is működő, folyamatosan bővített Rózsa utcai telephelyük 85 berendezett mintaszobájában tekinthettek meg az érdeklődők – leginkább a viszonteladók.
Elemes könyvszekrény – Lingel, 1920 után
Ilyen körülmények között érdemes értékelnünk, hogy a Lingel Bútorgyár termékei – hogy máris visszakozzunk – mégis egyfajta korstílust képviselnek. Az alapító 1909-ben visszavonult, de az üzletvitelt János fia, a tervezési és fejlesztési munkákat pedig az ifjabb Lingel Károly már néhány évvel korábban átvette. Nevükhöz fűződik számos modern, kortársakat megelőző fejlesztés, mint például a fentebb látható, egymásba csúsztatható asztalsorozat szabadalma, a 20-as években a tölgyfából, diófából gyártott ELKAFI elemes bútorcsalád vagy az „összerakható, szétszedhető és variálható”, politúrozással készült VARIA bútorrendszer. Ezeket az inkább a kispolgári vevőket célzó lakberendezéseiket előzték meg még a békeidőkben modern irodabútoraik, mindenekelőtt az amerikai rendszerű könyvszerkény, amely orvosok, ügyvédek, értelmiségiek otthonát díszítette, minisztériumok, bíróságok, könyvtárak elengedhetetlen kelléke volt. Újítása a modulokból építkező rendszer volt, illetve az, hogy a polcok üvegajtajait a könyvek fölé lehetett csúsztatni – elegáns bútordarab volt, s egyben a porosodás ellen is védelmet nyújtott. Könyvszekrényük olyannyira fogalomnak számított, hogy még egy miniatűr példányt is őrzünk belőle – adataink szerint a hangszergyártást a Lingelekhez hasonlóan megreformáló Schunda Vencel József műhelyében készült.
Miniatűr bútor - Lingel-rendszerű könyvszekrény, Schunda Hangszer Üzem, 20. század eleje
Ahogy Vadas József művészettörténész, a gyár egykori Rózsa utcai épületeiben működő Budapesti Metropolitan Egyetem oktatójának a napokban megjelent tanulmányából kiderül (Introducing modular furniture design to Hungary – About the Lingel factory, Ars Decorativa 36), a Lingel Bútorgyár a bővíthető felületű íróasztaltól a rolós ajtajú, görgőkkel felszerelt iratszekrényen át a tintatartóig számos praktikus irodaberendezést értékesített. 58 oldalas, 1909-es katalógusukban jelent meg elsőként a könyvszekrényük, s feltételezzük, hogy az „amerikai papírkosár”, amelyről múzeumi vitrinünk bútorlapján olvashatunk, szintén ebbe a termékcsaládba tartozott. A Lingel-fivérek valóban eljutottak az Egyesült Államokba, s ahogy Vadas rámutat, egy ottani bútorgyár, az 1899-ben két nagyobb cég egyesülésével létrejött Globe-Wernicke Company termékeitől kölcsönözhették az ötletet a könyvszekrényhez, de még a termékkatalógushoz, sőt magához a szlogenhez is: „Nem nagy tíz kötetnek, de elegendő tízezernek”. Izgalmas mellékszál, hogy Vadas szerint azért kezdhették viszonylag későn hirdetni könyvszekrényüket a Lingelek, mert meg kellett várniuk, hogy az eredeti szabadalom lejárjon. Mindenesetre a 10-es évektől „amerikaiként” vagy „amerikai stílusúként” hirdették minden irodabútorukat, ezért feltételezzük, hogy e körbe tartozott a papírkosár is.
Olajfestmény - ifj. Lingel Károly bútorgyáros portréja, Kernstok Károly, 1901
A Lingel világháború környéki története segíthet minket a vitrinen talált iromány további részleteinek megfejtésében is. Mire az alapító mester 1913-ban, az üzenet keltének évében elhunyt, gyára már kinőtte a Rózsa utcai telephelyet, a termelést ezért fokozatosan kiszervezték az akkor kültelkinek számító Pillangó utcai üzemükbe. Igaz, az 1912-ben indított zuglói beruházás már csak a világháború után, a 20-as évek elejére készült el (a modern üzemcsarnok saját energiateleppel, szárítókamrákkal, fedett fatároló színnel rendelkezett), olyan bővülést jelentett ez az időszak a cég történetében, hogy feltételezhető, valóban termeltek már a Pillangó utcában a teljes üzem átadása előtt is. Azt biztosan tudjuk például, hogy a Rózsa utcában ezzel párhuzamosan korábbi műhelyekből alakítottak ki újabb bemutatótermeket. Mikor azt olvassuk a bútorlapon, hogy Gyurkovics „küldjön ki” papírkosarakat, gyanítjuk, hogy a két telephely közti árumozgatásra utalhat az utasítás – hacsak nem valamelyik olyan, nagyobb aktuális megrendelésre, ahol különösebb magyarázat nélkül is sejthette a címzett, hogy hová küldjön ki mintát az irodabútorokból.
Szekrény, Lingel Bútorgyár, 1930 körül
A továbbra is bővítgetett, a 20-as évek végére már 12 ezer négyzetméteres beépített területtel rendelkező Rózsa utcai telephely mellett 20 ezer négyzetméteres telken húzták fel a külvárosi üzemcsarnokot. S mivel félő volt, hogy kapacitásait nem tudják kihasználni a világháborút követő válság idején, éppen hasonló nagyberuházásokkal, mint például a Corvin áruház, a Gellért szálló vagy a Kárpátia étterem berendezésével sikerült talpon tartani a vezetőknek a bútorüzemet. Ugyan nem akadtunk még a megrendelés nyomára, de feltételezhető, hogy a múzeumi használatra szánt fekvő tárolók, magasított, asztalszerű vitrinek is ilyen megrendelés részét képezhették az 1910-es évek elején. A mostani felfedezés mindenesetre nemcsak a Lingel-féle fekvő tárolók kormeghatározásában segít, sokat mesél egyúttal a legendás bútorok minőségéről is. A vitrinek megjárták már a múzeumi shopot, sőt, évekig szolgálták a Ráth György-villa ruhatárát is, s most, hogy újra műtárgyak bemutatására használjuk őket, 110 évvel készítésük után vált először szükségessé, hogy kollégánk szakszerűen szétszerelje és átnézze e berendezéseket!
Szalonszekrény, Lingel Bútorgyár, 1910 körül
Márpedig ez rengeteg idő a modern ipartörténetben. A Lingel Bútorgyár az államosítás után a Budapesti Bútoripari Vállalatba olvadt, ott folytatták korszerű tervezési hagyományaikat (itt készült például a Réka könyvszekrény), majd a BUBIV megszűnte után, a 90-es évek végén a család leszármazottjai alapították újra a márkát. Feltételezhetnénk, hogy egy ilyen nagymúltú cég esetében könnyen a nyomára bukkanhatunk a vitrinben rejlő üzenet feladójának és címzettjének, de ez azért nem ilyen egyértelmű. A századfordulón 60, a világháború előtt már 150 embert alkalmazó gyár a 20-as évek végére 450 fősre bővült azzal együtt is, hogy az élőmunka nagy részét egyre inkább gépekkel váltották ki. A vállalkozás piacvezető volt e téren is: a kiváló szaktudású művezetők mellett az elsők közt alkalmaztak például iparművészeket, miközben a tervezésben aktív szerepet játszott ifj. Lingel Károly is. Hogy nem egyszerű, karosszékben pihenő cégtulajdonosok voltak a fivérek, már csak onnét is sejtjük, hogy munkájuk még a Tanácsköztársaság idején is nélkülözhetetlen maradt: a rövid időre köztulajdonba vett üzem műszaki és művészeti vezetését a munkások Lingel Károlyra bízták, a kereskedelmi igazgató pedig János lett...
Karosszék, Lingel Bútorgyár, 1915 körül
Az is tudható, hogy a família kifejezetten adott arra, hogy kiváló szaktudású munkásokat alkalmazzon, ennek érdekében a kortársaknál jobban megfizették őket. A munkakörülményeikre sem lehetett panasz – ez derült ki legalábbis a dolgozók 1904-es leveleiből, amelyeket az asztalosok szakszervezete által szervezett, több nagy bútorgyárat is megbénító sztrájk idején írtak, mintegy a vezetés türelmét kérve. Gyurkovics nevű alkalmazottja több is volt az 1910-es években a gyárnak, de éppen a fentiek, a kölcsönös tisztelet miatt sejtjük, hogy a most meglelt üzenetben csak vezetéknevén megszólított kolléga feltehetően az a Gyurkovics István művezető lehetett, aki a korabeli híradások szerint 1923-ban „meleg szavakban méltányolta főnöke érdemeit”, s tolmácsolta az alkalmazottak „szerencsekívánalmait” a 25. éve a gyárat erősítő ifj. Lingel Károlynak. Gyurkovics – ha szabad így fogalmazni – maga is régi bútordarab volt a cégnél: a megbecsült művezető az 1890-es évek óta szolgálta a családot, szorgalmát többször is munkáséremmel, kitüntetésekkel díjazták.
Tapper, Lingel Bútorgyár, 1925 körül
De hogy ki lehetett az a bizonyos Molnár, aki az utasítást adta? Molnár Gyula nevű kárpitosról ugyan tudunk az alkalmazottak között, de az üzenet írója inkább a kereskedelmi részlegen dolgozhatott – s egyelőre nem akadtunk a nyomára. Az újabb forrásoknak köszönhetően remélhetőleg egyszer erre is fény derül. Hogy csak egy példát említsünk: a legutóbbi évekig úgy sejtettük, hogy az alapító Lingel Károly Németországból települt Pestre, s csak nemrég derült ki csepeli származása. Legközelebb mindenesetre, ha a múzeumunkban járnak egy újabb kiállításon, ne csak azt nézzék meg, amit a tárolókban mutatunk. Izgalmas történeteket rejthetnek maguk a vitrinek is!
