Falikárpit - Vörösruhás nő, Rippl-Rónai József tervező, Lazarine Baudrion kivitelező, 1898, Párizs–Neuilly
Gróf Andrássy Tivadar ebédlője a szecessziós enteriőrtervezés első, ám európai viszonylatban is páratlan magyar példája, s mint „gesamtkunstwerk”, fontos hivatkozási pont a hazai iparművészetben. Tervezőjét, Rippl-Rónai Józsefet azonban éppen e kísérleti „társas vállalkozás” tanulságai tántorították el az iparművészettől, míg az intim családi szentélynek készült, eredeti helyszínén kevesek által látott ebédlőberendezés története még ennél is csavarosabb. A Vörösruhás nőtől a Vörös grófnőig – ezúttal egy életre kelt festményről mesélünk.
Díszüveg - tulipánváza az Andrássy-ebédlőből, Rippl-Rónai József tervező, Friedrich Zitzmann kivitelező, 1898 körül, Wiesbaden
„A színes nagy ablak hatalmas szólamot visz. Az egész termet betölti a rózsakerti látvány, fénykáprázat. A mennyezeti felhős üveg-égbolt talán egy puttós freskó emléke” – áradozott az Andrássy-ebédlő hangulatáról egy 2013-as konferencián Horváth János, a kaposvári Rippl-Rónai Múzeum korábbi főmuzeológusa. Az ebédlő ekkor elkészült rekonstrukciója tette kézzelfoghatóvá azt az összhatást, amelyet eredetiben kevesek csodálhattak, s feltárta az addig csak sejtett tervezői szempontokat. Vajon vargabetű lett volna az iparművészet a festő életművében? Milyen céllal készült, s mi inspirálta ezt a Róth Miksát, Zsolnay Vilmost és Thék Endrét egy vállalkozásba csábító remekművet?
Bármennyire is meglepő, bő száz évbe telt e kérdések megválaszolása.
Enteriőrfotó - a tiszadobi Andrássy-kastély ebédlőjének üvegablaka Rippl-Rónai József terve után, 1912, 1900, Tiszadob
Az iparművészet ügyét támogató Andrássy Tivadar 1895-ben, egy elbaltázott pályázat után (a nevezők és a zsűri is félreértették az „art appliqué” homályos fogalmát) ismerkedett össze a fővárosban Rippl-Rónai Józseffel. Azon melegében meg is hívta terebesi birtokára, ahonnét – a gróf feleségét ábrázoló portré megfestése után – már lényegében az enteriőr megrendelésével távozott az akkor még szinte ismeretlen festő. Tény, hogy sok közös témája lehetett a művésznek és a grófnak. Tivadar apja, idősebb Andrássy Gyula, az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat alapítója indította el a pályán azt a Munkácsy Mihályt, aki néhány évvel korábban még Rippl-Rónai etalonja s párizsi mestere volt.
A franciaországi évek alatt, a „Nabi”-csoport tagjaként viszont már a képzőművészeti alkotás és a tárgyformálás közötti határok elmosása foglalkoztatta a művészt. Megtalálta a zsák a foltját – a festő, aki korábban a Zichy-családnál házitanítóskodott, s így korán megtanult közlekedni e körökben, egyszerre lett szellemi partnere és mentoráltja egy arisztokratának.
Lapostányér - gróf Andrássy Tivadar budai házának ebédlőjéhez, Rippl-Rónai József tervező, Zsolnay-gyár (Pécs), 1898
Ha élhetünk egy divathasonlattal, Rippl-Rónai József formabontó enteriőrterve egyfajta „haute couture” kísérlet volt az éppen kibontakozó iparművészetben – exkluzív és egyedi kollekció, funkcionális kötöttségektől mentes, szabad ötletelés. A terebesi rózsakert inspirálta festett üvegablak fényjátéka, a szerteágazó „gyökérlábaival” egy nagy fára utaló asztal, a mennyezet és a bútorok felhős, az étkészlet virágos stilizálása, s a virágkehelyformájú poharak anyagukat meghazudtolóan könnyed tánca mind egy hatalmas, poétikus gondolat részei voltak. Ahogy Csenkey Éva művészettörténész megfogalmazta, a „hortus conclusus”, azaz a „zárt kert” lehetett annak a művészi programnak a középpontjában, amelyről máskülönben nem maradt fent írásos dokumentáció.
Enteriőrfotó - a tiszadobi Andrássy-kastély ebédlőjének üvegmennyezete Rippl-Rónai József terve után, 1912, 1900, Tiszadob
A tervező következetesen került minden rendszerszerűséget a díszítményegyüttesen, így a dekoráció formabontó, korát megelőző festői szabadsága volt az ebédlőterv legkarakteresebb újítása. Rippl-Rónai szinte fürdőzött azokban a műfajokban, ahol közvetlenül tudta alkalmazni festői tapasztalatait, színkísérleteit, mint az üvegfestés- és kárpitművészet vagy a porcelánfajansz-dekoráció, de látványosan botladozott ott, ahol nem voltak tapasztalatai, elsősorban a bútortervezésben. Ugyanakkor, a divathasonlathoz visszatérve, ott is inspirálta a későbbi „prêt-à-porter”, azaz hétköznapi használatra szánt termékek fejlesztését, ahol ő maga híján volt az előismereteknek.
Lapostányér - gróf Andrássy Tivadar budai házának ebédlőjéhez, Rippl-Rónai József tervező, Zsolnay-gyár (Pécs), 1898
Lázas tervezéssel és utazással telt az a négy év, mire az enteriőr megvalósult. A látványt uraló, s a gróf feleségéről, Zichy Eleonóráról mintázott Vörösruhás nő falikárpitja Neuillyben, az otthon biztonságában készült, hiszen a „nabik” gyakorlata szerint kivitelezőjük Rippl-Rónai felesége, Lazarine Baudrion volt. Az üvegtárgyakat – mint a fenti tulipánvázát például – a németországi Wiesbadenben készítette Friedrich Zitzmann üvegfúvó mester. A közel százdarabos szerviz Zsolnay Vilmos és Miklós hathatós támogatásával készült Pécsett, míg az ólomüveg ablakot Róth Miksa műhelyében, a bútorok javát pedig Thék Endre gyárában valósították meg a mesterek. A tárgyakat sorra mutatták be menet közben az Iparművészeti Társulat karácsonyi tárlatain, s hogy mennyire kiforratlan volt még ekkor a tervezőművészet koncepciója, jól mutatja a szerzőséget magáénak érző Rippl-Rónai sértettsége, hiszen „helyette” a kivitelező iparosmestereket díjazta a zsűri.
Műtárgyfotó - nagy tálalószekrény a tiszadobi Andrássy-kastély ebédlőjében, Rippl-Rónai József terve után, 1898, 1912, Tiszadob
A művész és a kézműves mester, „artist” és „artisian” együttműködéséről, felelősségi határairól szóló, kiválóan dokumentált vita ismeretében szinte meglepő, hogy a Nemzeti Galéria 1998-as Rippl-Rónai kiállításáig még azt sem tudtuk pontosan, hol állhatott az eredeti Andrássy-ebédlő. Nos, a megoldás éppenséggel Marcel Proustot igazolja, hiszen ezt az „eltűnt időt” is a madeleine íze idézheti fel: e páratlan látványú enteriőr valahol a Francia Intézet emeleti büféjének környékén állhatott a budai Fő utcában – ezt a galéria tárlatát előkészítő munka során Ritoók Pálnak sikerült azonosítania. Az Andrássy-családnak több palotája is volt a fővárosban, s bár az egyes tárgyakról készültek tervrajzok, a helyszínről csak utalásszerű információk maradtak fenn, míg az eredeti elrendezésről mindössze egy tusrajz a tervezés korai szakaszából. Korabeli alaprajzok és e vázlat alapján derítette ki a művészettörténész, hogy az ebédlő a mai kulturális intézet helyén állt, de a második világháborúban elpusztult épület első emeletére tervezte Rippl-Rónai, s Róth Miksa csodálatos üvegablaka, melynek kedvéért még az emeleteket tartó konstrukciót is megbontották, déli irányban nézett az udvarra.
Enteriőrfotó - a tiszadobi Andrássy-kastély ebédlője, Rippl-Rónai József terve után, 1912, Tiszadob
Valódi intim szentély lehetett ez a csak szűk folyosókon megközelíthető helyiség; egy arisztokrata otthon rejtett kincse vitrinszerű bútorokkal és díszüvegekkel, amelybe még a gyerekek se tehették be a lábukat. Az ebédlő „szentély” mivoltát erősíti az idézett Horváth János kutatása is, aki a párizsi Levallois-negyed Saint Justin templomának egyik klasszicista mellékoltárában azonosította a nagy tálalószekrény előképét. A festő skót barátjával, James Pitcairn-Knowlesszel és barátnőikkel, a már említett Lazarine-nal és a titokzatos Yvonne-nal, egy szerelemből megszöktetett zárdaszűzzel látogatta rendszeresen a templomot, még önálló festményen is megörökítette az inspirációt. Ez irányította a figyelmet arra, hogy az egész enteriőrt a templomi kápolna előképe felől érdemes megközelíteni a maga transzcendentális fényhatásaival, a mennyezet égboltként való kitárásával, a gyertyaláng táncát imitáló üvegekkel, s a főfalon, az ablakkal szemben, a profán oltárképpel – ez volt a Vörösruhás nő.
Enteriőrfotó - a tiszadobi Andrássy-kastély ebédlője, Rippl-Rónai József terve után, 1912, Tiszadob
A kápolnák liturgikus kellékeit a tőketerebesi Andrássy-kastély rózsakertjéből származó ötletekkel cserélte fel a tervező. Az „elvarázsolt kert” középpontjába, a házi tűzhelyt jelképező kandalló-oltárra pedig a ház úrnőjét, a dekadens, megközelíthetetlen Zichy Eleonórát helyezte szimbolikusan Rippl-Rónai. Az enteriőr, mondjuk ki, a gróf feleségének örömére készült. Minderről árulkodik az is, hogy 1910 körül, már jóval Andrássy Tivadar halála után, az épületet és a feleséget is „megöröklő” fivér, Andrássy Gyula tiszadobi kastélyába mentette át az egészet a grófnő. Itt készültek később a helyi adottságok miatt némileg átvariált ebédlőt megörökítő fotók is. Ragaszkodott a személye köré szervezett, életre kelt festményhez, olyannyira, hogy mikor az őszirózsás forradalom idején a kastélyt feldúlták a falubeliek, a néhány itt látható kerámiát és üvegmunkát leszámítva csak a Vörösruhás nőt mentette ki az ebédlőből – a legendás falikárpit ma múzeumunk, s egyben a Ráth György-villa éke.
Váza - gróf Andrássy Tivadar budai házának ebédlőjéhez, Rippl-Rónai József tervező, 1898
A sors fintora, hogy a királypárti Zichy Eleonóra lánya, Andrássy Katinka ahhoz a Károlyi Mihályhoz ment nőül, aki 1918-ban a forradalom élére állt, s közvetve az anyós ebédlőjének vesztét is okozta. A Vörösruhás nőt ihlető asszonyról tehát a Vörös grófnőként elhíresült lánya emlékirataiból tudunk a legtöbbet – aki a családi ebédlőt, érthető módon, még csak meg sem említi naplóiban. Az időközben festőként befutó Rippl-Rónai iparművészeti munkáiról közben szép lassan megfeledkezett az utókor. Az 1906-os milánói világkiállításon, ahol még külön teremben szerepelt kárpitjaival, tűzvész pusztította el a teljes magyar pavilont, s a tiszadobi zavargások után füstté lett a főműve is. Tény ugyanakkor, hogy e hatalmas vállalkozás tapasztalatai, s a Thék Endrével folytatott, késhegyig menő viták miatt sem kereste a további tervezői lehetőségeket. Bár ebédlője a hazai szecessziós összművészet kiváló példája, mégis évekkel azelőtt készült, hogy a „gesamtkunstwerk” romantikus ideáját Josef Hoffmann a Wiener Werkstätte művészeivel a gyakorlatba ültette volna. S bár csábították a Zsolnay-gyárba is, éppen fiatal kortársai, Apáti Abt Sándor és Mack Lajos történetéből tudhatjuk, milyen kevéssé megbecsült szakma volt még ekkor az alkalmazott művészeké.
Lapostányér - gróf Andrássy Tivadar budai házának ebédlőjéhez, Rippl-Rónai József tervező, Zsolnay-gyár (Pécs), 1898
Rippl-Rónait a szó hagyományos értelmében nem tekinthetjük iparművésznek, hiszen tárgyait mindvégig sajátos, festői látásmód logikája szerint alkotta. Székei, tulipánpoharai és lámpái meg sem valósultak az eredeti tervből – nehezen használhatónak tűntek, így nem kért belőlük a megrendelő. Nem ismerte eléggé a kézműves technikák lehetőségét, az anyag tulajdonságait, s mint a kutatás utóbb bebizonyította, még a neki tulajdonított Zsolnay-vázáknak is inkább csak inspirálója lehetett. Ezzel együtt, s a javarészt elpusztult életmű ellenére vitathatatlanul fontos szereplője iparművészetünknek – abból a korból, mikor még csak keresték e csodálatos művészek a tárgyalkotás lehetőségeit, vagy éppen az ötleteket, amelyeket az iparból csempészhetnek vissza a képzőművészetbe.
