Gondolt ma már a Római Birodalomra? A tavalyi év felismerése volt, hogy a férfiak többsége gondolkodás nélkül igennel felel e kérdésre. Seregszemlét tartottunk raktáraink mélyén, hogy igazolhassuk a gyanút: mindig mindenki csak arra gondolt!
Áttört díszítésű csiszolt díszüveg - Az ókori római 'vasa diatreta' mintájára, Tervező: Valentin Leó Pantocsek, Zahn J. György üveggyára, 1866–1867, Zlatnó
Hacsak nem egy rom alatt töltötte a tavalyi évet, egészen biztosan találkozott már a kérdéssel: „Milyen gyakran gondol a Római Birodalomra?” Mert léteznek olyan elsöprő netes trendek, amelyek villámgyorsan kilépnek az online térből, és hangosan vitatkoznak róluk azok is, akik az ördög vívmányának tartják a wifit – így történt ezzel is. Bizonyos Artur Hulu, egy krisztusi korú svéd, aki szabadidejében Gaius Flaviusnak öltözve oszt meg magáról fotókat és alkalmi bölcsességeket, tavaly nyáron lobbantotta fel az érdeklődés lángját egy Insta-sztoriban: „Hölgyeim, sokan nem is sejtitek, hogy a férfiak milyen gyakran gondolnak a Római Birodalomra. Kérdezzétek meg a férjeteket, apátokat stb.” A felhívásra férfiak milliói vallottak a TikTok-on – és ettől felrobbant a net. Annyira, hogy a „romanempire” mára a „vesszőparipa” szinonimája lett, értsd: a mániám, amire folyton gondolok.
Arany keretű, vésett ónix kámea - Augustus (Octavianus) római császár portréjával, 1. század 1. fele (feltehetően), Itália (feltehetően)
Mit adhattak nekünk a rómaiak, amiért így rajongunk? Vízvezetéket, padlófűtést és úthálózatot, vagy éppen a naptárt és a postát? Netán a jogrendszert és a számrendszert? Hosszasan sorolhatnánk, hiszen a világ, amelyben élünk, máig sokban emlékeztet a történelem egyik legmeghatározóbb civilizációjára. Kétségtelen, hogy a nyugati kultúrára, vallásra, politikára és közigazgatásra, sőt, még a nyelvre is maradandó hatást gyakorolt a Római Birodalom – tulajdonképpen ebben a félezer évben születtek meg a későbbi civilizált együttélés alapfogalmai. Szűken véve ugyanis Augustus uralmának kezdetétől (Kr. e. 27) a Nyugatrómai Birodalom 476-os bukásáig terjedő időszakot, vagyis a császárság korát szoktuk „Imperium Romanumként” emlegetni.
Aranyozott réz órakulcs dobozban - a római Pantheon és a Colosseum látképével, 18. sz. vége - 19. sz. eleje, Franciaország (feltehetően)
Ha azonban azt nézzük, hogy az antik világbirodalom történetének melyik fejezete lehet a közrajongás tárgya, szerencsésebb a köztársaság korának utolsó évszázadait is hozzászámolni, mikorra a rómaiak egyesítették Itáliát és a Földközi-tengeren kezdtek hódítani. A Róma-mániás férfiak ugyanis nyilvánvalóan nem mind ókortörténészek, a bálványozást jobban táplálhatja a popkultúrában élő birodalmi kép, mint a konkrét történelemismeret. Márpedig a Spartacus vezette rabszolgafelkelés, Caesar galliai hódítása, Antonius és Kleopátra története, Augustus uralkodása, Jézus fellépése vagy éppen a Vezúv kitörése, tehát a római történelem legtöbbet „megzenésített”, nagy fordulatai a köztársaság és a császárság korának határán, szűk két évszázadot ölelnek csak fel. És ebbe már beleszámoltuk az első, látványos gladiátorküzdelmeket is a Colosseumban!
Puszpángfából faragott szobor - római öltözetű férfialak, 17. század eleje, Dél-Németország
Csupa kalandos, tekintélyt és férfierőt dicsőítő történet ez tele háborúkkal, versengéssel – sokan ebben látják a Róma-rajongás okát, hogy a klasszikus macsó erényekre csodálkozunk rá egy olyan korból visszanézve, amelyik éppen megkérdőjelezi a férfiasságot.
Ez a magyarázat persze szűk látókörű, hiszen nem mai divat, inkább egy 19. századból örökölt szemlélet maszkulin tulajdonságokon, politikán és hadviselésen keresztül értelmezni az antikvitást.
Mások arra jutottak, civilizált világunk alappilléreire ismerhetünk rá a Római Birodalomban, törvényszerű bukásukból tehát ma is tanulhatunk. Megint mások azt hangsúlyozzák, hogy a rajongásnak inkább a hatalommániához lehet köze. Egy valódi római polgárban ugyanis fel sem merült a kérdés, hogy vajon az egész lakott világ kormányzására teremtette-e a jóisten. És ez az önbizalommal teli önkép kifejezetten vonzó lehet.
Aranyozott ezüst fedeles billikom - Traianus, Hadrianus és Antonius Pius császárok portréival, Johann Drentwett, 1685 körül, Augsburg
„A reneszánszban élők, valamint az USA alapító atyjai is sokat gondoltak a Római Birodalomra” – mutatott rá a jelenség hátterére a lavinát elindító influenszer, van okunk tehát gyanakodni, hogy a mánia mélyebb gyökerű. Hiszen az „impérium örököse” címre pályázott minden erőszakos hódító Napóleontól Mussolinin át Hitlerig, s az új világrenddel kapcsolatos mai viták lényege is ez – a birodalomépítési szándék. De nem is kell ilyen messze mennünk. Elég felismernünk azt az ellentmondást, hogy míg a Római Birodalom lakói közül csak minden tizedik rendelkezett polgárjoggal a császárkor elején, s a többi fizette a hallatlan luxus árát (egészen változatos adók és robot formájában), mégis valódi Róma-hívőkké formálta e polgárjog elnyerésének reménye a legtávolabbi provinciák lakóit.
„Lehet, hogy életükben sem látták meg a császárvárost, de annak politikai és kulturális értékrendjét a tőlük telhető legnagyobb mértékben átvették és propagálták” – írja egy korábbi tanulmányában Grüll Tibor ókortörténész.
Itáliai majolika dísztál (ún. istoriato tál) - Nero megkínoztatja anyját, Agrippinát, Guido Durantino, 1530–1540, Urbino
Legalább ilyen ellentmondásos a „Pax Romana” fogalma, a stabilitás római ígérete, amely erőszakkal és elnyomással fenntartott békét jelentett. Augustus császár Kr. e. 9-ben avatta fel Rómában a Béke oltárát, a birodalom lakóinak elhozott biztonság és a jólét üzenetével. „Augustus, aki mindenben a köztársaságkori konkvisztádorok méltó utódja akart lenni, nemcsak a birodalmi propagandát és reprezentációt vette át elődeitől, hanem sikerre is vitte azok félbehagyott művét. A pax Augustát költők, írók, képzőművészek és építészek hada dicsőítette – természetesen a hatalom által mederbe terelt és szigorúan ellenőrzött formában” – mutat rá ugyanitt Grüll Tibor. Ha magyarázatot keresünk tehát arra, miért lehetett minden korban – mint láthatjuk, ma is – példakép és egyúttal az erő szimbóluma egy ellentmondásos, s végül megbukott, de évszázadokig erőszakosan terjeszkedő birodalom, talán ez lehet a kulcs: a hatékony propagandának köszönhetően.
Bronz kisplasztika - lovat támadó oroszlán, Antonio Susini, Giambologna műhelye, 16. század vége, Firenze
A BBC History magazin friss száma – talán nem függetlenül a tavalyi TikTok-on terjedő trendtől -, több cikkben is elemzi a római hatalom mibenlétét, s ezek egyikében mutat rá Pálfi Ádám régész a propaganda szerepére a birodalom történetében. Szerinte kezdetben annyi volt a célja a szervezett meggyőzésnek, hogy istentől való királyságként fogadtassák el Rómát, majd a köztársaság idején lett az állampolitika része, s igazán csak a császárság idején, a „pax romana” terjesztésével érte el a csúcspontját a propaganda. Az irodalomban közvetített ideológia és személyiségkultusz mellett főként a képi ábrázolások voltak az eszközei: szobrok, épületek és éremveretek. Az augustusi béke része volt például az értékálló valuta bevezetése, a császári aureusok, denariusok és sestertiusok azonban nemcsak értéket képviseltek, hanem az uralkodó képmását is milliószámra terjesztették.
Faragott hársfa játékkorongok backgammonhoz - Mucius Scaevola és Marcus Curtius ábrázolásával, 1592, Németország
A forumokon elhelyezett köztéri szobrok közel kétharmada is a császárokat ábrázolta, isteni tulajdonságokkal felruházva az uralkodókat, vagyis már a kortársak számára a római uralom legitimitását hirdették. A kulturális összetartozást demonstrálták, s a társadalmi rendet jelenítették meg szigorúan szabályozott ülésrendjükkel az amfiteátrumokban szervezett költséges játékok is. Mert nemcsak a tömegszórakoztatásról szóltak a gladiátorversenyek. Az életről és halálról való döntés összekovácsolta a tömeget, és a római civilizáció értékeit tükrözte: győzelmet, jólétet, vérrel és vassal fenntartott közrendet. Kiszámíthatóságot az erőszakban – ilyen volt ez a római béke.
Alabástrom óra, 19. század eleje, Magyarország
Amikor a gyűjteményünkhöz fordulunk válaszokért, antik római ihletésű alkotásokat keresve, máig ezeket az üzeneteket olvassuk vissza.
A válogatásunkban látható tárgyak évezredek távolából is a patikamérlegen kimért birodalmi propagandát közvetítik.
Őrzünk Augustus büszke képmásával díszített kámeát, domború vésetet a császárság korából, s római katonák önfeláldozó hőstetteit hirdető, pénzérmék mintájára formált játékkorongokat is a késő 16. századból. De ugyanezek a profilból ábrázolt császárportrék bukkannak fel sűrűn a reneszánsz ötvösműveken, például Johann Drentwett fedeles billikomán – a nyolc generáción át működő augsburgi arany- és ezüstműves dinasztia tagjai egyébként főként magyar főuraknak dolgoztak.
A puszpángfából faragott, római öltözékű, 17. századi férfialak pedig a császári szobrok jellegzetességeit mentette át az utókornak: az uralkodó méltóságteljes mozdulatát ábrázolja, ahogy éppen közvetíteni igyekszik a népítéletet.
Aranyozott porcelán pohárhűtő tál - A római Caecilia Metella-mauzóleum és a Septimius Severus-diadalív látképével (Alexandra Pavlovna étkészletének része), Cári porcelánmanufaktúra (Szentpétervár), 1796–1800
Nero császár alakjára ismerhetünk rá, amint hatalomféltésből kivégezteti anyját, Agrippinát a fentebb látható reneszánsz majolika dísztálon – az ún. istoriato tálak narratív módon mutattak be egy vagy több jelenetet, s témáikat gyakran merítették a klasszikus antikvitásból. Az ókori Itália építészetén keresztül közvetítik a birodalom nagyszerűségét annak a mintegy 60 darabból álló, klasszicista stílusú étkészletnek a színesen festett városképei, vedutái is, amely József nádor első felesége, Alexandra Pavlovna főhercegnő kelengyéjeként érkezett Magyarországra. A szentpétervári Cári Porcelánmanufaktúrában készült készlet gazdag díszítéseiből itt a Septimius Severus-diadalív ábrázolását mutatjuk közelről. A maga műfajában legalább ilyen finom darab a fentebb látható, mozaikkal kirakott, késő 18. századi órakulcs is, amelyet a Római Birodalom legjellegzetesebb építészeti emlékei, a Colosseum és a Pantheon látképei díszítenek.
Porcelán mozaik, 19. század 1. fele, Róma
S a végére hagytuk a csemegét, a nyitóképünkön látható „Pax Vivat Bellum Non” feliratú díszüveg magyarázatát. Technikájában és formai kialakításában is a késő antik „vasa diatreta” (csiszolt, hálószerű díszítésű üvegedény) megoldásait követi ez a darab. „Éljen a béke, le a háborúval” – na vajon kinek üzenhetett ezzel Pantocsek Leó Valentin, századvégi üvegművészetünk úttörője? Hát persze, hogy egy újabb császárnak, hiszen a tálat az 1867. évi budai koronázási ünnepségek alkalmával ajánlotta fel Ferenc Józsefnek. Vajon már ő is a Római Birodalomra gondolhatott? Aligha, de remekül értette az évezredes üzenetet. Isteni eredetű hatalomról, erőről, méltóságról, megváltoztathatatlan világrendről szólnak ezek az antik római arcképek, szobrok, aranykorra utaló feliratok – egy hajdani birodalom ügyesen kommunikált önképét közvetítik. Ami ettől még nem lesz feltétlenül igaz.
