Műtárgyfotó - az ún. Lehel-kürt az 1876. évi műipari kiállításon a jászberényi múzeum gyűjteményéből, Klösz György fényképész, 1876, Budapest

Pusztító ár közeledik Budapest felé, most minden a védekezésről szól. Ne feledkezzünk meg azonban arról, hogy az összefogás néha nagyobb erőket képes megmozgatni, mint maga a Duna. Ennek köszönhetjük például az első jelentős hazai iparművészeti kiállítást is – ma erről mesélünk!

Az elmúlt évtized egyik legnagyobb árvize fenyegeti Budapestet, de az özönvízszerű esőzéseket és orkánerejű szélviharokat hozó Borisz-ciklon szinte mindenütt katasztrófális helyzeteket idézett elő Közép-Európában. E sorok írásakor még nem tudni, hogy a Duna vízszintje csak megközelíti, vagy meg is haladja a 2013-ban mért, rekordnak számító, 891 centimétert a fővárosban – annyi biztos, hogy országszerte tízezrek összefogására lesz szükség a károk mérsékeléséhez. A dunai árvizek, akár téli jégzajlásként, tavaszi zöldárként, vagy mint ma, ritka időjárási jelenségek összjátéka következtében érték el az országot, teljes települések képét rajzolták át az elmúlt századokban, rengeteg emberéletet követelve. Ma azonban éppen ezekből a szomorú tapasztalatokból okulva tudunk sikeresen védekezni. Az első pesti védőgátak és a váci nagytöltés megépítéséhez például az 1775-ös jeges ár sokkja kellett, igaz, még ezek sem mentették meg a fővárost a hírhedt, 1838. márciusi árvíztől – melynek hatásai aztán újabb évtizedekre meghatározták a védelmi előkészületeket.

Műtárgyfotó - négy gyermek csoporját ábrázoló elefántcsontfaragvány az 1876. évi műipari kiállításon Khuen-Héderváry Károly gyűjteményéből, Klösz György fényképész, 1876, Budapest

A Dunakanyartól Szabadszállásig kéttucat településen pusztított ekkor a medréből kilépő folyó, csak Pest-Budán közel 2900 ház dőlt romba, Esztergom kétharmada megsemmisült. Ekkor jegyezték fel először, hogy milyen széleskörű adakozással támogatták a honpolgárok a helyreállítást – Liszt Ferenc például bécsi koncertjei bevételéből pénzelte a munkálatokat. Hasonlóan pusztított a jeges ár 1876-ban, 1941-ben és 1956-ban is, de a rekordmagasságú tetőzéseket inkább a rendszeres tavaszi áradások során mérték a Dunán. Az árvizekhez rengeteg legenda is kapcsolódik. Báró Wesselényi Miklós, első jegyzett Balaton-átúszónk például 1838-ban, a mentés során tanúsított bátorságáért kapta az „árvízi hajós” nevet. A költő Gérecz Attila pedig egy zöldárnak köszönhetően szökhetett meg 1954-ben Vácról: az öttusázó fiatalember a börtön falait nyaldosó, dühös folyót átúszva menekült üldözői elől.
A forradalom utcai harcosaként halt később mártírhalált.

Műtárgyfotó - dísztál a vezekényi csata ábrázolásával az 1876. évi műipari kiállításon a fraknói Esterházy- kincstárból, Klösz György fényképész, 1876, Budapest

Azóta sorra dőltek meg a rekordok a folyó hazai szakaszain: 1965 tavaszán 845, 2006-ban 861, 2013 júniusában 891 centiméteren tetőzött a Duna a fővárosnál. A folyószabályozásoknak és a védműveknek hála azonban a közvetlen katasztrófát már sikerül elkerülni, s a töltéseket csapdosó hullámok mellett másra is jut figyelem: a természeti károkra például.
Az árvíz miatt összeverődött, gemenci szarvasokról készült képsorok biztosan mindenkinek ismerősek 2002-ből – még a Kispál és a Borz is megénekelte az ártéri erdőkben gyakori jelenetet. Sőt, mióta inkább aszályok sújtják az országot, az áradásokra is kezdünk másképp tekinteni: vízügyi szakemberek már a lehetőséget is meglátják az országon átzúduló vízmennyiségben. Friss szemmel nézhetünk a Kárpát-medence egyik legnagyobb természeti katasztrófájára, az 1876-os árvízre is, mikor egyszerre áradt a Duna és a Tisza, s hónapokra víz alá került az ország. A kárenyhítésre létrejött összefogásnak köszönhetően ugyanis ekkor született meg az első, nagyszabású iparművészeti kiállítás is Budapesten.

Kiállításfotó - az 1876. évi műipari kiállítás Károlyi Alajos palotájában, Schrecker Ignác fényképész, 1876, Budapest

Tisza Kálmán miniszterelnök már a tetőzés utáni napokban, 1876. február végén áldozatvállalásra szólította fel a lakosságot – pénzt, élelmet, ruhaneműt is gyűjtöttek, mindenki úgy segített, ahogy csak tudott. A hazai arisztokrácia tagjai a többi közt soha nem látott műkincseiket hordták össze egy hatalmas fővárosi kiállításra, hogy a belépődíjakból támogassák a helyreállítási munkálatokat. A tárlat mintáját a korábbi párizsi és bécsi világkiállítások adták, ötletgazdája és szervezője pedig gróf Zichy Pál Ferencné volt, aki már az 1863-as éhínség idején is aktív szerepet vállalt a főnemesség jótékonysági rendezvényein. Az ötlet jelentőségét a Magyarország és Nagyvilág korabeli tudósítása magyarázza: „Ki járhatná végig az alföldi rónák, a bérczés felvidék és Erdély minden helyeit, hogy fölkutassa, nincs-e ott valami érdekes műtárgy a régmúlt századokból? S ha még hírét nyerné is az ódon kastélyokban, százados templomok szentélyében, magánemberek tulajdonában levő kincseknek, hozzáférhetne-e?”

Illusztráció: Zichy Pál Ferencné portréja, Magyarország és a Nagyvilág, 1876 - forrás: Arcanum

A Bethlen család leszármazottjaként Zichy Pál Ferenc nejének, az aktív közéleti szerepet vállaló Kornis Anna grófnőnek megvoltak az összeköttetései, kivételesen még Ferenc József császár kollekciója is megnyílt a kezdeményezésére. A jótékony cél mellett számított az időzítés is: a külföldi műtörténelmi és műipari (művészettörténeti és iparművészeti) tárlatok ismeretében már megérett az idő egy hasonló, hazai bemutatkozásra. A főnemesi és egyházi körök mellett ezért az ötlet mögé állt a múzeumi szakma is: Trefort Ágoston kultuszminiszter volt az egyik főtámogatója, Pulszky Ferenc és Rómer Flóris vállaltak szerepet a szervezésben – ők kezdeményezték az Iparművészeti Múzeum négy évvel korábbi alapítását is. Mindez abban a korban történt, amikor a hasonló gyűjteményi kiállításoknak még csak a csírái léteztek az országban. Ritka alkalmakkor, múzeumunk tematikus tárlatain (könyvkiállítás, ötvösműkiállítás), nemzetközi bemutatókon (bécsi világkiállítás), s a húsz évvel későbbi millenniumi tárlaton nyerhetett csak betekintést a közönség a magánkollekciókba.

Műtárgyfotó - Bornemisza Pál püspök mitrája az 1876. évi műipari kiállításon a győri székesegyház kincstárából, Klösz György fényképész, 1876, Budapest

Olyan keresztmetszetet mutatott meg a gyors összefogással megvalósított, 1876-os tárlat a főúri és egyházi kincstárak anyagából, amelyhez foghatót csak 1907-ben tudott szervezni Radisics Jenő az „amateur gyűjtők” tárlatán az Iparművészetiben. Számos további részletében is újdonságnak számított a legalább 1200 tárgyat – festményeket és díszfegyvereket, öltözékeket, könyveket, serlegeket és kupákat – felvonultató kiállítás. Például abban, hogy Henszlmann Imre és Bubics Zsigmond apát szerkesztésében, Klösz György és Schrecker Ignác fényképeivel részletes katalógus készült a műkincsekről, utóbbiakkal illusztráltuk cikkünket is. S a válogatás olyan jelentősnek bizonyult, hogy még egyház- és hadtörténetünk számos máig kutatott műtárgya is itt bukkant fel nyilvánosan először. Vagy hogy szinte rögtönzésszerűen helyezték el a kiállítást a kicsinek bizonyuló Akadémia épülete helyett egy félkész pesti palotában a „mágnásnegyedben”. A grófnő családi kapcsolatainak köszönhetően a tárlatot ugyanis az ekkoriban berlini diplomataként szolgáló Károlyi Alajos üres rezidenciája fogadta be a Nemzeti Múzeum mögött.

Műtárgyfotó - puskák és pisztolyok az 1876. évi műipari kiállításon a fraknói Esterházy-kincstárból, Klösz György fényképész, 1876, Budapest

Szenzációszámba ment, hogy a több szakaszban épült, később a pesti társasági élet központjául szolgáló, báloknak, hangversenyeknek és jótékonysági vásároknak otthont adó palota ekkor nyílt meg elsőként a nagyérdemű előtt. Még csupasz földszinti tereit a Haas Fülöp és fiai cég drapériáival borították Leopold Bartelmus bécsi építész iránymutatása szerint, s a kivételesen a palota kertje felől megközelíthető fogadótermekben tematikusan rendezték el a temérdek kincset.
A későbbi táncteremben főként a kivételes Esterházy-gyűjtemény legszebb darabjait, a leendő ebédlőben egyházi műkincseket mutattak be, de szerepelt a kiállításon szénrajz Leonardo da Vincitől, török kupa, perzsa páncél, indiai vadászzsákmány, fegyver, ötvösmű, miseruha, köztük megszámlálhatatlan ereklyével.

Műtárgyfotó - az ún. Mátyás-kabát az 1876. évi műipari kiállításon az Esterházy család gyűjteményéből, Klösz György fényképész, 1876, Budapest

Az árvízből ocsúdó látogatót minden bizonnyal sokkolhatta, hogy olyan értékeket csodálhatott itt díszmagyarba öltözött hírességek társaságában, mint Lehel kürtje, Zsigmond király Sárkány-rendi csontnyerge, a Mátyásnak tulajdonított kabát és corvina, Kinizsi Pál imakönyve, II. Lajos páncélja, a Rákócziak kelyhe, I. Lipót koronázási köpenye, vagy éppen az Esterházy család hőseiről regélő Vezekényi tál. „Gubás atyámfia, valahol Görényfalván vagy Kakasdombegyházán, a kit a babona netán arra ösztökél, hogy kimenj holdvilágos éjjelen a temető árkába „Dárius kincse” után ásni: hagyd abba e hálátlan földkaparást. A Dárius király kincse itt van fölhalmozva” – jellemzi álmélkodva a kiállítás gazdagságát a Vasárnapi újságban publikált tárcájában Borostyáni Nándor.

Műtárgyfotó - Zsigmond-kori csontnyereg az 1876. évi műipari kiállításon a Batthyány család gyűjteményéből, Klösz György fényképész, 1876, Budapest

Hasonló teljességében legközelebb csak a millenniumi kiállításon, 1896-ban csodálhatta meg a közönség a főúri gyűjtemények, egyházi kincstárak, tehetős magángyűjtők féltve őrzött értékeit - sőt, még a kiállított tárgyak listájában is nagy volt az átfedés. Mielőtt aztán a 20. század viharai fokozatosan szétszórták, megsemmisítették a kincsek javát. Olyan jelentőségű tárlattal indult a hazai iparművészeti kiállítások sorozata, amelyet József nádor lánya, Habsburg–Lotaringiai Mária Henrietta belga királyné nyitott meg, de érdeklődve látogatta Ferenc József és Erzsébet királyné, sőt még walesi hercegként VII. Edward is. Amely bátorítóan hatott a hazai magángyűjtőkre, lökést adott a múzeumi gyűjteményezésnek és a tudományos kutatásnak is. S melynek bevételeiből jelentős mértékben gyarapodhatott az árvízi kármentésre szánt adomány – hiszen mindehhez éppenséggel egy tragédia volt szükség: hogy túl sok víz folyjon le a Dunán. Ezúton kívánunk sok erőt mindazoknak, akik a gátakon szolgálnak ezekben a nehéz napokban!

Műtárgyfotó - Kinizsi Pál imakönyve az 1876. évi műipari kiállításon Festetics Tasziló gyűjteményéből, Klösz György fényképész, 1876, Budapest