Hogyan vált az ajándékozás ünnepévé a karácsony? Kell-e tartanunk az ünnep kiüresedésétől, elüzletiesedésétől? Tárgyaink segítségével mesélünk a karácsonyozás történetéről, s az összkép, ennyit előre elárulhatunk, ha nem is idilli, mégis inkább megnyugtató!

Károly király, angol király, vágtat fakó lován – hasonló rigmusokra ringathatta magát kisfiúként a későbbi I. Károly angol király, az első ismert hintaló tulajdonosa. Bár az 1600-as évek elejéről megőrzött játékszer terápiás eszköznek készülhetett, hogy a beteges, talán éppen angolkórban szenvedő fiúcska koordinációját erősítse, bő két évszázaddal később, mikor már játékot is hozott a fa alá a Jézuska, az egyik legnépszerűbb karácsonyi ajándékká vált a faparipa. Sőt, a talpas bölcsők és a játék lovak merész házasításából született eszköz egyenesen a karácsonyi idill jelképe lett! Gyűjtői, a 2017-ben a Nagytétényi Kastélyban bemutatkozó Ladó Maria és Tóth Ferenc Imre szerint már a 18. század elejétől előszeretettel örökítették meg hintalovon ülve a gyerekeket metszeteken, karácsonyi lapokon, majd műtermi fotókon is. I. Károly legendásan pocsék uralkodása végül belviszályba taszította országát (nem véletlenül nevezik „polgári forradalom” helyett ma már inkább „angol polgárháborúnak” ezt a korszakot), talán jobb is, ha az első ismert hintalovasként emlékezik a királyra az utókor, mint a boldog gyermekek ősképére!


Elektia márkájú karácsonyfa izzó, 1960-as, 1970-es évek, Lengyelország

Mert a karácsony, vagy tágabban véve az egész téli ünnepkör olyan, mint a mézeskalácstészta: ami csak belekerül, babona, tárgy, példakép vagy jelkép, a szirupos, cuppogós massza elválaszthatatlan része lesz! Így vált a terápiás hintaló karácsonyi jelképpé, a mesterremeknek készült miniatűr bútor vágyott gyerekjátékká, a nevelési céllal indult ajándékozás puszta örömszerzéssé.

Kiállításfotó - Wessely Vilmos tervezte gyerekszoba berendezés az elmaradhatatlan hintalóval az Iparművészeti Társulat 1907. évi Tavaszi Kiállításán

Így lett az alamizsnaosztó Szent Miklós cukorkaszóró Télapóvá, így került át az előbb Márton, majd – a fiúk és a lányok közt megosztva – Miklós és Luca napján szokásos ajándékozás az Úr születésnapjára.
A misztériumjátékos utcafesztivál meghitt családi ünneppé szelídült, a tiltott gyümölcs és a kígyó pedig gömbdísszé és szerpentinné alakult át a karácsonyfán… Tegyük hozzá, már a 325-ös első nikaiai zsinat résztvevői (köztük az említett Miklós püspökkel) is eleve úgy matekozták ki, hogy Jézusnak a még az evangéliumokban sem feljegyzett születésnapja csakis a téli napforduló kedvenc pogány ünnepei, a római szaturnália, Mithrász vagy a későbbi Sol Invictus (napisten) napjára eshetett!

Mielőtt szentségtöréssel vádolnának minket, hadd jegyezzük meg, hogy a szeretet tényleg mindent legyőz: a nagyjából András naptól Vízkeresztig tartó téli ünnepkör korról korra befogadta és a maga békés, reményteli képére formálta a korábbi hagyományokat, ünnepeket, s ez a folyamat bizonyos értelemben ma is tart. Károghatunk azon, hogy a gyerekek szemében lassan egyetlen, ajándékszóró varázsfigurává gubancolódik össze a Mikulás és a Jézuska alakja, a manók és az angyalok hada, szeretnénk megnyugtatni mindenkit, hogy ez az átalakulás szinte az ünneppel egyidős. Gyűjteményünkben jelentős számú karácsonyfadísz árulkodik például arról, hogy a biblikus szimbólumok és a pogány jelképek már a 19. században keveredni kezdtek, akkor, amikor még szabadtéri vásárokon szerezték be eleink az ünnepi kellékeket a vacsora alapanyagaitól az ajándékon, gyerekholmin át egészen a fenyőfáig. S bár az elüzletiesedésre már ekkor panaszkodtak a hírlapírók, azért ne legyenek kétségeink, a téli ünnepkör szimbolikus jelentései nem attól halványulnak, hogy már október végétől karácsonyfának öltöztetik a kirakatokat! Sőt, nem is tűnnek el teljesen: a szokásaink változhatnak, de a lényeg velünk marad.

Üvegporral dekorált karton karácsonyfadísz, 20. század 2. negyede

Ne legyenek kétségeink, Mikulás történetében ma is megjelenik a jó és gonosz harca, egyúttal az irgalom tanmeséje. Gyerekeink máig úgy járulnak a vörös ruhás bácsi ítélőszéke elé, mintha mérlegre tennék az egész évüket, még akkor is, ha a „miklósolás” szokásából az ajándékozás vált hangsúlyossá gonoszűző jellege helyett, s a lánccsörgető krampuszokra, amilyenekkel még az 1800-as évek végén is ijesztgették a gyerekeket, legfeljebb a virgács emlékeztet a csomagban. Hasonlóan őrzi meg jelentésének magját az advent és a karácsony – a várakozás a fény ünnepére akkor is velünk marad, ha már nem ismeri mindenki a szokás eredetét, hogy ilyenkor a megváltó eljövetelére várunk, s a fény az ajándék, amelyet Isten Jézus alakjában a várakozóknak ad. Karácsonyfát akkor is állítunk majd, ha már nem ismerjük fel benne az örökzöld növényt, mint a megújuló természet az ókor óta tisztelt jelképét, illetőleg a középkori paradicsomjátékok életfáját. S a szabadtéri betlehemeknek, sőt betlehemes játékoknak is törtetlen a népszerűsége – mert sokaknak már csak díszletként ugyan, de akkor is az ünnephez tartoznak.

Karácsonyfadísz - lovas szán Mikulás figurával, 19. század vége, Magyarország

 

Ha arra keressük a választ, hogyan vált a karácsony az ajándékozás ünnepévé, akkor talán a kézenfekvő válasz az, hogy a téli napfordulóhoz kapcsolódó szokások és ünnepek évezredes keveredésével. Maga az ajándékozás gesztusa ókori eredetű, a római újév alkalmából „strenát”, süteményt, aranyfüsttel dekorált gyümölcsöt, szerencsehozó gallyakat adtak egymásnak a sikeres évkezdet reményében az emberek, amit később értékesebb ajándékokkal váltottak ki, leginkább feljebbvalók adakoztak ilyenkor a náluk alacsonyabb rangban lévőknek.

Tintatartó - A Háromkirályok imádása jelenet ábrázolásával, Giovanni Manzoni di Colle, 1510 körül, Colle di Val d'Elsa (Toscana)

Bár a gesztus eredete elfelejtődött, a középkor elején, mikor a karácsony és az újév még a keresztény világban egybeesett, szintén hierarchikus maradt az ajándékozás jellege. Ez tükröződik abban, hogy a 17. századtól fokozatosan családi eseménnyé váló karácsony ünnepén a szülő szerzett meglepetést a gyereknek, s mikor megjelent a karácsonyfa a képben, a fa alá helyezett ajándékok, ételek is eredetileg a család halottjaiért imádkozó szegényeket illették, ezzel emlékeztették a megváltás kegyelmére a kicsiket. Segítette ezt a szokást, hogy már a kis Jézus történetében is hangsúlyos ez a gesztus: őt a pásztorok és a háromkirályok ajándékozták meg születésekor.

Az más kérdés, hogy a 18. század elejéig rendszerint maga az ünnep és a kapcsolódó rituálék számítottak ajándéknak: az advent, vagyis az év legfontosabb napjára való felkészülés (bár sokáig inkább a húsvét számított annak), valamint a vigília, karácsony előestéje volt a lényeg. Ha ajándékozták is a gyerekeket, ahogy fentebb írtuk, azt sokkal inkább Márton, Miklós vagy Luca napján tették. Protestáns hatásra aztán fokozatosan megjelent a karácsonyfa Magyarországon – addig inkább a karácsonyi asztal feldíszítése jelentette az ünnepi felkészülést. Elsőként Bécs felsőbb köreiben kezdték utánozni az északi németek szokását, amit az legalizált a katolikus világban, hogy a divathoz az 1810-es években csatlakozott a mélyen vallásos Ferenc császár is. A kastélyokból széles körben elterjedő módi az volt, hogy a fát jelképes díszekkel, gyertyával, gyümölccsel, süteménnyel aggatták tele. Ez már az ünnepi ajándékozás közvetlen előképévé vált, hiszen eleinte magát a karácsonyfát, majd a díszeket kezdték ajándékként felfogni, sokáig még a gyerekeknek szánt meglepetéseket is felakasztgatták a fára.

Karácsonyi üdvözlőlap, Z. Kieszkowska, 1900 körül, Ausztria

A fenyővel együtt azonban az ünnep már véglegesen beköltözött az otthonokba: a karácsonyozás a biedermeier korra vált meghittnek számító, kifejezetten családi ünneppé.

A téli ünnepek összefonódásával, fogyasztói jellegének erősödésével magyarázza Nagyné Dr. Batári Zsuzsanna a Skanzenblog tematikus cikkében, hogy a 20. század első felének képeslapjai szerint már gyakran a Mikulás csempészte be a fát a házakba. Mert ki is hozza az ajándékot, legyen az fenyőfa, dísz vagy gyerekjáték?

Babaszoba, 1915 körül, Magyarország

Mikor az ajándékozás a karácsony ünnepéhez kezdett kapcsolódni, még a szülők adták a csomagot, ezt a szerepet, csakúgy, mint később a karácsonyfa jelképes beszerzését is a 16-17. században kezdték a kis Jézusra és az angyalokra testálni. Az idézett szerző szerint sok helyen ezt még el is játszották a gyerekeknek, hasonlóan ahhoz, ahogy manapság a Mikulás érkezését: fehér ruhába öltözött rokonok, ismerősök vállalták magukra az angyal szerepét. Magasabb körökben ráadásul minden gyereknek külön karácsonyfa járt – ez is erősíti ajándék jellegét, illetve azt, hogy a főúri reprezentáció részének számított német mintára rendezni az ünnepet. Podmaniczky Frigyes báró visszaemlékezése szerint például minden testvérét apró, feldíszített fenyőfa várta a hatalmas, ünnepi asztalon az 1820-as évek végén.

A békebeli fővárosi karácsonyokról szóló cikkében Szántó András író kiemeli, hogy a gyerekek már száz-százötven éve is megkönnyítették Jézuska és persze a szülők döntését azzal, hogy leveleket írtak a kívánságlistájukkal. Az adventi vásárok kínálata minden bizonnyal meglódíthatta a fantáziájukat, s később a nagy játékáruházak vették át ezt az inspiráló szerepet.

Automata - baba, Simon & Halbig babagyár, 1892 - 1910, Thüringia

„Babáktól és babaháztól a kerekes kocsikon és talicskákon át a hintalovakig és plüss állatokig minden elképzelhető játék előfordult” – jellemezte például az egyik legnépszerűbb üzlet, a Késmárky és Illés Árkád Játékáruháza kínálatát. A Nikelszky Géza tervezte kerámia homlokzati burkolat ki is emeli a legnépszerűbb ajándékokat: babák és vármakettek, ólomkatonák és persze hintalovak sorakoztak a Dohány és a Síp utca sarkán felhúzott szecessziós épületen. A szerényebb sorsú gyerekek persze sokáig csak az ehető díszeknek – alma, dió, mogyoró, füge és esetleg narancs – örülhettek még a múlt század közepén is. Az idézett Skanzenblog szerint az ajándéknak szánt hasznos holmikat a parasztság körében csak fokozatosan kezdték kiegészíteni a kézzel készített játékok: rongybabák, faragott huszárok, kukoricaszárból készült állatfigurák.

A karácsonyi ajándékozás szokása együtt változott az élettel az elmúlt egy-két évszázadban, s saját korának új divatjait mindig is idegenkedve fogadta az ember. A karácsonyfa – mint a jó és gonosz tudás fájának – díszítését például még a reformkorban is „igénytelen” szokásnak tartották a katolikusok, s szélesebb körben csak a századvégre nyert polgárjogot, hogy játékkal ajándékozza a gyerekeit, aki ezt megteheti.

Tervrajz az Árkád Bazár homlokzati díszítéséhez, Nikelszky Géza, Vágó József, Vágó László, 1909, Pécs

Az ünnep fogyasztói jellegét szintén azóta korholjuk, amióta mélyebben a zsebünkbe kell nyúlnunk az ünnep gyakran divatcikknek induló, ma már tradicionális kellékeiért, s aligha változott az is, hogy mindig egy korábbi kor idealizált karácsonyi hagyományait tekintettük etalonnak, „békebelinek”. Pedig amíg ünnepelve várjuk a fényt, legyen az Jézus születése vagy csak a hosszabbodó nappalok, amíg örömünknek családi körben, egymás ajándékozásával adunk hangot, s amíg az ünnep köré mesét szövünk – mert ez is alapvető emberi tulajdonság – a csodára vágyó gyerekeinknek, addig nincs igazán mitől féltenünk a karácsony szellemét!

Szobor - hintalovon ülő fiúcska, 19. század

A békebeli karácsonyok hangulatát idézi meg a Ráth György-villa december 1-jén nyílt adventi kiállítása, amelyhez minden adventi hétvégén számos családi program kapcsolódik!