Rádió. Recseg a potméter, kúszik az adás Bécstől Münchenig, Firenzétől Prágáig. A világ hírei egy kis dobozba csomagolva. A rádió - amelynek műfaja talán nem -, de formatervezett készüléke lassan a múlt század homályába vész. Igazi markáns darabok ezek, amelyek egykor a távoli városok életét hozták a nappalikba, ma pedig leginkább dísztárgyként funkcionálnak.

 

Egy örök darab a klasszikusok közt: a Phillips Olimpia rádiókészüléke - mint időtlen klasszikus - jelenik meg Regős István alkotásán is, amely a festőművész születésének 70. évfordulójára rendezett kiállításon volt látható 2024 végén a Hegyvidék Galériában.
A képzőművész parafrázisként vonultatott fel számos korszakos, emblematikus találmányt és eszközt festményein, így a rádió is, mint állandó motívum visszatér alkotásain, hol festve, hol pedig újragondolva a készülék alkatrészeit.

Regős István: Klasszikusok II., 2011; akril, vászon, 120 x 80 cm; magántulajdon

 

A műsorszórót Bozzay Dezső karrierje kezdetén tervezte a berlini olimpia évében, 1936-ban. Bozzay a 20. század egyik kiemelkedően tehetséges ipari formatervezője, építő-iparművésze volt, aki a hazai színtéren ért el úttörő sikereket. Nevéhez számos korszakos újítás fűződik: többek között az Orion cég több televíziós- és rádiós készülékének tervezése, illetve a Ganz-MÁVAG csoport kétcsuklós villamos tervének kidolgozása.

Rádiókészülék - Olimpia W, Philips, Budapest, 1936

Bozzay a diplomája megszerzése után a híradástechnikai iparban, a Philipsnél helyezkedett el, ahol több fajta rádiókészüléket tervezett, köztük az Olimpia W típusút. A készülék egy téglalap (46x26 cm) formájú, lakkozott diófa borítású darab, a letisztult formát egy, a hangszóró részén található Philips cégjel bontja meg. Az Olimpia nevű eszköz sajátossága az volt, hogy a W jelű készülék váltóáramú, az U jelű pedig univerzális egyenes váltóáramon volt működtethető. A két verzió korabeli értéke 175 és 192 pengő között mozgott, amely elérhetővé tette polgári felhasználásra. Bozzay Dezső sikeres formatervezői éveket követően és a gyár államosítása után is maradt a Philips-nél, később a vállalat vizuális kommunikációjáért felelős munkatársa lett.

Regős István: Néprádió, 1996, vegyes technika (magángyűjtemény) 

Visszatérve Regős István alkotásihoz: a művész műveibe gyakran anyagokat, régi relikviákat épít; jellemzőjük a múlt felelevenítése, a régi szerkezetek új életre keltése, a jelenhez kapcsolása vagy azzal való ütköztetése.
Néprádió című műve kapcsán, - amely szintén a rádió motívumrendszerét hívta be témaként-, így nyilatkozik:
"Gyermekkoromban évekig éltem együtt egy festménnyel, amely az ágyam fölött lógott a szobám falán. Két furcsa kis kunyhót ábrázolt, a mögöttük álló jegenyékkel együtt úgy hasonlítottak egymásra, mintha testvérek lettek volna. A festményekről évekkel később tudtam meg, hogy anyai nagyapám, Mogyoróssy István katonatársa készítette 1915-ben az orosz fronton. Az autodidakta festő a harcok szünetében a galíciai táj megörökítésével múlatta az időt. Nagyapám épségben hazatért a háborúból, de 1935-ben fiatalon meghalt. Én már nem találkozhattam vele. Egy kiállításra készültem éppen, amikor újra kezembe került a már elkallódottnak hitt, töredezett képecske. Ekkor született a Néprádió. Úgy érzem, ezzel a képpel új, bensőséges kapcsolatot teremtettem csak fényképekről ismert nagyapámmal." (Regős István)