Gottermayer-galaxis. Jókai könyvkötője című kiállításunk egyik szlogenjét – nemcsak a könyvekben vannak történetek, hanem a könyveknek is van története – követve jelen írásunkban egy igen érdekfeszítő szerkesztőpáros, két irodalommal is foglalkozó római katolikus pap munkáit ismerhetik meg, könyvkötészeti érdekességekkel kísérve.

A páros idősebb tagja Klinda Teofil (1857–1932), Esztergomban végezte teológiai tanulmányait, majd három év múlva, 1883-ban a budapesti egyetemen kánonjogból doktorált. Papi működése Budapesthez, majd Esztergomhoz kötődött, ahol 1896-tól érseki titkárként is tevékenykedett. Néhány év múlva kanonokságot, majd további egyházi címeket kapott. Hivatali működése alatt kiváló latintudását és szervezőkészségét nagyra értékelte környezete.


IV. Károly király elmondja az eskü szövegét a Szentháromság téren, 1916. december 30-án, ezen a templomi szertartáson Klinda szertartásmesterként működött közre.

Ez utóbbi képességének köszönhetően a millenniumi ünnepségek, majd IV. Károly király 1916-os koronázásán szertartásmesterként működött közre (lásd képünkön). Szolgálataiért később megkapta a Ferenc József-rend középkeresztjét, írói munkásságáról leginkább kánonjogi és lelkipásztori témájú cikkei és könyvei tanúskodnak.

Kalandosabb, radikális egzisztenciális váltásoktól sem mentes életút jutott a másik szerkesztőnek, Kaposi Józsefnek (1863–1922). Filozófiát az esztergomi szemináriumban, teológiát Bécsben tanult, ahol a Pázmáneum növendéke volt. 1885-ben szentelték pappá. Már bécsi tanulmányaival egy időben házitanítóskodott a gróf Károlyi családnál, s ezt a munkáját 1887-ig megőrizte. Budapesten kapott hitoktatói állást, majd egyre jelentősebb szerepet vállalt a hazai katolikus irodalmi élet formálásában.

Kaposi József Ex librise, terv: Udvardy Géza (1872–1932)

A Szent István Társulatnál és a katolikus lapoknál szerkesztői feladatokat végzett, egyházi karrierje azonban 1906-ban megtorpant: lemondott minden tisztségéről és megnősült. Ezek után már csak az irodalomi munkásságából élt, az Egyetemi Könyvtárban vállalt állást. Irodalmi működésében jelentős szerepet kaptak a fordítások: különösen a régi olasz irodalommal foglalkozott, azon belül is leginkább Dante életművével, erre utal a Dante portrét megjelenítő, az Iparművészeti Múzeum gyűjteményében is megtalálható ex librise. Dante kutatásait kortársai is elismerték, Babits Mihály az Isteni színjáték Pokol részének bibliofil kiadását Kaposi Józsefnek ajánlotta.

Dante: A Pokol. Budapest, 1913, kötésterv, illusztráció: Zádor István (1882–1963) Kivitelező: Gottermayer Nándor Könyvkötészete

A két katolikus pap irodalmi munkássága a 19. század végén jelentősnek számító hazai katolikus folyóiratokban és a Szent István Társulat számára végzett feladatokban kapcsolódott össze. Mind a ketten szerkesztői feladatot láttak el az 1888-tól megjelenő Egyházi Közlönynél (a lap működése 1919-ben, a Tanácsköztársaság idején szűnt meg). Klinda az Egyházi Közlöny indulási évétől 1907-ig a szerkesztőbizottság tagja volt, majd néhány évig (1889 és 1892 között) a lap Lelkipásztor rovatát is vezette. Kaposi a kiadvány indulásától kezdve a Tudomány, Irodalom és Művészet című rovatot gondozta, 1902-től három éven át pedig a szerkesztőbizottságnak is tagja volt. Ugyancsak 1888-tól kezdve jelent meg egy másik, kifejezetten haladó szellemű, katolikus hetilap Magyar Szemle címmel, amelynek Kaposi József volt a szerkesztője és kiadója 1891-től kezdve, közel másfél évtizeden át, 1905-ig, majd a következő évben a lap kiadása megszűnt.

Kaposi és Klinda közös szerkesztőmunkájának gyümölcsként több, válogatott irodalmi elbeszéléseket bemutató kötet jelent meg, amelyek szerzőit a katolikus írók közé sorolták. Az első novelláskötet a „Nyugalmas órák” címet kapta, 1896-ban, a Millennium évében látott napvilágot.

A könyvhöz az „Első szó”-t, vagyis a bevezető gondolatokat és az egyes szerzők bemutatását nyújtó előszót Pintér Kálmán (1854–1902) piarista szerzetes, tanár, irodalomtörténész és író jegyezte 1896. február 10-én. Az antológiában szereplő tizenkét író közül hat katolikus pap volt, akik közül ma csupán Prohászka Ottokár (1858–1927, 1905-től székesfehérvári püspök) neve cseng ismerősen – ő egyébként két írással is szerepel a kötetben –, a szebbik nemet pedig csupán egy szerző, Mártonffy Mariska képviseli, míg „egyedüli idegen (szerb) író”-ként Lazarevics L. K. is helyet kapott a válogatásban.
A kötetet Telegdy László (1861–1904), a budapesti Iparrajziskola tanára illusztrálta. A korszakban szinte egyedülálló módon a kötéstábla már szignált, rajzát az illusztrációkhoz hasonlóan Telegdy László (1861–1905) készítette, aki elsősorban mint illusztrátor ismert, a századforduló képes irodalmi sorozatainál gyakran közreműködött. Ez a táblarajz is inkább illusztráció: klasszikus, „átlós” kompozícióba foglalva egy kék ruhás hölgy ül egy sarokfotelben, könyvvel az ölében, lábait egy medvebőrön nyugtatja. A háttérben álló díszes állványú lámpa (mely még gázlánggal világíthatott) pipacsszerű nagy vörös ernyője borul az olvasás közben elgondolkozó nő fölé.

Az egyszerűnek ható könyvtábla ipartörténeti szempontból fontos időszakban készült. Gottermayer Nándor ugyanis 1896-ban, millenniumi kiállításon mutatta be azokat a vászonborítású (kiadói) kötéseit, melyekhez már itthon készültek a táblanyomó klisék.
A klisévésés nagy gyakorlatot, speciális ismereteket kívánt, jobbára vésnökök készítették a sárgaréz nyomólemezeket. Hazánkban Altlechner Károly bécsi származású mester, a Magyar Iparművészeti Társulat anyagi segítségével rendezte be klisékészítő műhelyét, és vásárolt a vésést megkönnyítő gépeket. Gottermayernek az Ezredéves Kiállításon szereplő kiadói kötés kollekcióját ugyan részletesen nem ismerjük, de minden bizonnyal az akkor megjelent, magyar művészek terve után készült kötetek között kell keresnünk, mint az 1896-ban megjelent „Nyugalmas órák” is.

A könyvhöz az „Első szó”-t, vagyis a bevezető gondolatokat és az egyes szerzők bemutatását /előszót Pintér Kálmán jegyzi.

A táblák nyomása nem volt egyszerű művelet, ugyanis színenként kellett kliséket készíteni, illetve egy alapnyomó klisé is szükségesnek minősült, ha a vászon erősebb textúrájú volt. A Nyugalmas órák című kötetet például chagrin (szemcsés felületű bőr francia elnevezése) utánzatú könyvkötő vászonnal borították. Négy szín esetén a táblát négyszer, pontos illesztés után kellett a táblanyomógépben megnyomni, és minden lépés után száradni hagyni a festéket. A táblanyomó gépeknél általában párban dolgoztak, az egyik, jellemzően női munkás a kliséket hengerrel festékezte, a képzett könyvkötő a gépet kezelte. Beépített hengeres festékező apparátussal ellátott gépeknél a művelet leegyszerűsödött. Segéderő kellett az arany és metál füstök felhordásához is. A modern könyvkötőiparban használatos színes fóliákat csak a századforduló után kezdték el gyártani, de sokáig még nem váltották ki a kívánt színre kikeverhető táblanyomó festékeket. Az aranyozáshoz felmelegített kliséket használtak, a színnyomásnál kisebb nyomóerővel csupán langyosat, az előbbinél a könyvkötővászon appretúrája (keményítőből, állati enyvből, pigmentekből és töltőanyagból álló réteg) egyben kötőanyagul is szolgált.

Kaposi József és Klinda Teofil kiállításunkon is látható „Az idegen világ” című elbeszélés válogatásához készült táblanyomó klisé tervezőjét nem ismerjük, a csillagos hátterű képmező összecsavarodó „tejút” szalagja elé állított antik amfora azonban beszédesen jelzi a válogatás tematikáját: különböző, akár távoli országokban élő szerzők, olykor egzotikus témájú novelláit gyűjtötték egybe. A könyv 1897-ben jelent meg. A benne szereplők többségének neve ma sem cseng ismeretlenül az olvasók előtt (például Csehov, Selma Lagerlöf, Gabriele D’Annunzio), ami azt mutatja, hogy a két szerkesztő jó érzékkel válogatott a korabeli világirodalom legfrissebb terméséből.

Ezen a köteten is a színnyomás dominál, a kiterjedt kék felületen az ezüst nyomású csillagok modern hatású dekorációt alkotnak. Tejút szalagsávjait és az amforát bronzfestékkel nyomták a táblára. Nem véletlen, hogy kiállításunkon ez a kötet az „átvezető műtárgy” a historizáló és szecessziós kötéstáblák között, a táblarajz azonban inkább hangulatában, mintsem szándékában szecessziós.

A két papszerkesztő harmadik irodalmi antológiája szintén 1897-ben, „Múlt és jelen” címmel jelent meg. Hasonló, katolikusnak tartott magyar szerzőktől válogattak, mint az első, „Nyugalmas órák” kötet esetében. Ebben a könyvben Telegdy László illusztrációi mellett Bodor Ida munkái is helyet kaptak.

Telegdy ehhez a kötethez kissé zsúfolt, ismét illusztratív kötésrajzot készített. A tábla felső részében egy óra választja ketté a múltat és jelent ábrázoló jelenetet, balra régi könyvekből, páncélokból és fegyverekből álló kompozíciót, a kép túloldalán idillikus parkban, a „múltba” benéző kislányt látunk. Telegdy a jelenet előteréül szolgáló loggia építészeti részletein is kifejezte az idő múlását. Balra gótikus faragványt, míg jobbra a kor ízléséhez közel álló historizáló architektúrát jelenített meg. Az elbeszélések leginkább történeti mondákat dolgoznak fel, rendszerint megható érzelmi tanulsággal koronázva az elbeszélést.

A szerkesztők ennél a kötetnél is ügyeltek, hogy legalább egy írónő elbeszélését is közreadják, a kiadvány talán legkülönösebb írása, a maga korában népszerű G. Büttner Júlia (1840–1925) majdhogynem gótikus rémtörténete, a „Mocsár”.
Az írónő kedvelte a tündér és lidércmesék világát, de számos ifjúságnak szánt regényt is írt. Telegdy minden műhöz a tartalomra utaló díszes bevezetőrajzot és záróképet tervezett, G. Büttner Júlia borzongtató elbeszéléséhez denevéres könyvdíszt rajzolt.

Ez a kiadvány exkluzív köntöst kapott, tábláit vékony (a mai antikváriusi szakzsargonban kissé megtévesztő módon, kaucsukként meghatározott) celluloidlap borítja. A gerinc krémszínű selyemborítását a műanyaglap finoman bordás felülete imitálja. A táblák ún. francia betáblázással kerültek fel a kötetre. Ennél a kötéstípusnál a borítóanyaggal előbb befedik a táblát (melyet kis szélekkel a hátoldalra is ráragasztják), majd felragasztják a selyemmel, vászonnal, vagy éppen bőrrel borított gerinc mellé. A celluloid a nedvesség hatására képlékennyé válik, a vastagabb celluloid lemezeknél pedig felmelegített vaslemezen végezték el a hajtást. A celluloidot a vászonborítású könyvekhez hasonlóan színnyomással díszítették, egyes részleteket, mint a főpapi süveg (mitra) aranyozták is. 

A szerzőpáros antológiái közül különösen a „Nyugalmas órák” kötet aratott nagy sikert, küllemét olyannyira szépnek találták, hogy e szavakkal reklámozták: „bármely delnő szalonjának asztalát díszítheti” (Magyar Sion 1896. Új sorozat, 10. évfolyam). Mindhárom kötet több színváltozatban is forgalomba került.

Darabos Edit DLA
Terdik Szilveszter PhD

Fotó: Darabos Edit, Soltészné Haranghy Ágnes

A cikkben szereplő Idegen világ című kötet a Gottermayer-galaxis. Jókai könyvkötője kiállításunkon is megtekinthető.