A különböző könyvkötési technikák (és fogalmak) pontosításához – mint a bőrmozaik vagy bőrintarzia - sokszor mikroszkópos vizsgálat is szükséges: erre vállalkozunk most az Iparművészeti Múzeum legszebb könyvkötéseivel. Ehhez apropót a január 11-ig látható Gottermayer-galaxis. Jókai könyvkötője című időszaki kiállításunk ad, ahol a századforduló gazdagon díszített kötetei között fedezhetünk fel szebbnél szebb részleteket.
Az első szembeötlő különlegesség Dankó József Károly (1829–1895) Vetus Hymnarium ecclesiasticum Hungariae című, a középkori magyar liturgikus énekeket ismertető 1893-ban megjelent műve, a Franklin gondozásában. A katolikus főpap, történész és műgyűjtő gazdag könyvgyűjteményét végakaratának megfelelően szegény sorsú árvák javára elárverezték, néhány szép történeti kötéséről az Iparművészeti Múzeum Adattára őriz archív fotókat. Ezen énekgyűjteményének egyedi kötésű példánya eredetileg múzeumunk első főigazgatójának, Ráth Györgynek (1828–1905) a tulajdona volt, így szerepelt a millenniumi kiállításon is.
A kötés érdekessége, hogy képe illusztrációként megjelent a Pallas Nagy Lexikona könyvkötészet szócikkénél: "Pergamentkötés, bőrmozaik-berakással, szabadkézi aranyozással, Francia rajz-utánzat." A kötés másoddarabja Gottermayer Nándor minta- és kiállítási kollekciójába is bekerült, ez a példány látható most a Ráth György-villa kiállításán. (lásd képünkön)
A különböző bőrapplikációs technikák (a 19. századi francia szakirodalomban már cuir mosaïqué elnevezés alatt) már a 16. századi francia könyvkötéseken megjelennek és kézi aranyozással kiegészítve a barokk korig főként exkluzív gyűjtői darabként maradtak fenn. A bőrrátét, bőrberakás technikáját a 19. századi francia könyvkötőművészek kezdték el ismét alkalmazni és számos esetben korábbi korok kötéseit használták előképként.
Gottermayer Nándor ismerte a kortárs német és francia szakirodalmat, az ott reprodukált művek hatását felfedezhetjük kötésein is. A Dankó-kötet korabeli technikai leírása azonban pontosításra szorul, ugyanis itt valójában bőrrátét díszítést látunk, melyet a könyvkötő, hangsúlyozva a kontúrokat, kézi aranyozással egészített ki. Megnehezíti dolgunkat, hogy a bőrmozaik (német=Ledermosaik, francia=Cuir mosaïqué korabeli szakmunkákban gyakorta csak összefoglaló név, amelybe olyan bőrdíszítési technikákat soroltak be, ahol különböző színű bőrdarabokat illesztenek az alapbőrbe (bőrberakás) vagy ragasztanak a felületre (bőrrátét). Sőt van egy, a faintarziához hasonló módszer is, ahol a különböző rétegeket egymásra helyezve vágják ki.
Paul Adam (1849–1931) híres német könyvkötőművész által írt szakkönyv (Systematisches Lehr- und Handbuch der Buchbinderei und der damit zusammenhängenden Fächer in Theorie und Praxis [A könyvkötészet és azzal kapcsolatos szakmák kézikönyve. Elmélet és gyakorlat] Drezda, 1884) az alábbi elnevezések alatt tárgyalja a két technikát: bőrberakás=bőrintarzia Leder-Einlage és bőr felrakás=bőrrátét Leder-Auflage. Tulajdonképpen ennek felel meg az angol inlay és onlay elnevezés is.
És itt jutunk el a mikroszkópos vizsgálatokig: a bőrrátét, bőrmozaik, bőrintarzia fogalma azóta is sokszor összekeveredik, olyannyira, hogy régi műtárgykartonjaink leírásai is olykor revízióra szorulnak. A 19. század második felétől készült kötéseken háromféle technikával találkozunk.
A bőrberakásnál a könyvkötő a kész, már beborított könyvön dolgozik, leginkább kisebb motívumok beillesztésére alkalmas technikáról van szó. A borítóbőrt teljes vastagságában átmetszették, a kivágott rész helyére szabott, azonos vastagságú, de eltérő színű bőrt ragasztottak be. A beillesztett bőrdarabokat gyakran könyvkötő szerszámmal (aranyozó bélyegző) körbe is nyomták.
Evelyn Underhill (1875–1941) londoni keresztény misztikus írónő és könyvkötő munkáinak jellegzetessége, hogy a bőrt húsoldalával kifelé használta. A perzsa verseskötetnél szív, madár és rozetta alakú beillesztéseket egyedi nyomóformával keretezte, így alakította ki a motívumok között kanyargó leveles ágakat is.
Sokszor nehéz felismerni, ha a könyvkötő bőrrátéttel díszítette a már beborított könyvet, mivel a felületre ragasztott motívumok olyannyira vékonyak, hogy sokszor csak tapintással érzékelhető a minimális szintkülönbség. A bőrrátétnél az erősen elvékonyított, formára szabott és kötésre finoman ráragasztott bőrdarabokból áll össze a kompozíció. Az eltérő bőrfajták változatos felületei még inkább kiemelik a motívumokat. Ha csak néhány egyszerű elemet akart a könyvkötő használni, a levékonyított bőrt üvegre vagy fémlapra ragasztotta és ezen vágta ki. Ám a minták gyakran igen bonyolultak voltak, a vékony bőr pedig munka közben megnyúlhat, deformálódhat, ezért előoldalról vékony papírral megkasírozták. A présben megszáradt bőrből ezután vágták az elemeket, és a húsoldal felől vékonyították, majd a felragasztás után a segédpapírt eltávolították.
A technika bravúrdarabjai közé sorolhatjuk azt a Hollós Károly terve után készült Gottermayer pergamen kötést, mely Szent Pál leveleinek Komjáti Benedek-féle fordítását óvja. A zöld-türkiz-vörös árnyalatú motívumok formáját a Gottermayer-műhelyben használt fél- és negyedkör és ívbélyegző sorozatokra alapozva tervezték meg, hiszen a bőrfelrakás kontúrjait még kézi aranyozással is kiemelték. Joggal feltételezzük hát a könyvkötő és tervező szoros együttműködését. Hollós Károly több hasonló, a „lechneri” magyaros-keleties formanyelv hatását mutató, de a debreceni festett pergamenkötéseket is felidéző könyvtervet készített. Ezeket Gottermayer Nándor korabeli fényképalbumából ismerjük, ebben találjuk a Ráth-kötés sötét színállású variánsát is.
Nagyobb kihívás elé állította a könyvkötőt, ha valódi bőrintarziát akart készíteni. A technika hasonló a faintarziához, vagyis a kívánt árnyalatúra színezett és természetesen egyező vastagságú bőröket nem túl erős keményítővel összeragasztják, majd együtt vágják ki a gyakran igen tagolt elemeket. A motívumok körbevágására a könyvkötők keskeny pengéjű metszőkéseket használtak, gyakran csak erős nagyításban látszik, hogy az apró, íves elemek kivágása nem volt egyszerű feladat. A kést merőlegesen kellett tartani, hogy a rétegek később pontosan összeilleszthetők legyenek. Itt már nem a kész könyvön dolgozik a könyvkötő, hanem összeállítja a könyvre kerülő darabot, hátoldalról megkasírozza és így ragasztja a kötésre.
A szecesszió könyvművészei gyakran az egész könyvet, vagyis mindkét táblát és a gerincet egy kompozícióba foglalták, így a minta átfordul a gerincen, és gyakran a táblák élein is. A dán építész-iparművész, az egyedi hangú szecessziós alkotó, Thorwald Bindesbøll (1846–1908) apró virágfejekből álló terve sem készülhetett el bőrberakásként, csak intarziaként. Thorwald Bindesbøll több olyan kötését ismerjük, melyek együtt kivágott rétegek színvariációi, vagyis megfelelnek a faintarziánál használt première partie és seconde partie változatoknak. Bindesbøll terveit a könyvkötő mesterséget művészi színvonalon gyakorló dán kollégái, Anker Kyster (1867–1939) és Jacob Ludvig Flyge kivitelezték.
A gerinc és a mellette húzódó nyílás a könyv mozgó részei, ezért az intarzia-alapot olyan stabilan kellett elkészíteni, hogy a nyitás-csukás közben sem váljanak el a rétegek. A bőrintarzia tökéletes kivitelére példa az a Boros Rudolf terve után készült, kiállításunkon is látható Gottermayer-kötés, ahol is az illesztés olyannyira pontos, hogy egynemű anyag hatását kelti. A valódi bőrintarziánál nem aranyozták körvonalakat, így még fontosabb volt a precíz vágás és a gondos összedolgozás.
Végezetül olyan különlegességekről kell szólnunk, ahol nem bőr a beillesztés anyaga. Chedric Chivers (1854–1929) bath-i könyvkötészete a vellucent kötésekről volt híres. A kompozíciókat az átlátszóvá tett pergamen hátoldalára festették, és mivel a pergamen áteresztette a fényt, (az elnevezés a vellum=pergamen és a translucent
szavak kombinációja) a festés sejtelmesen jelenik meg az áttetsző anyagon keresztül.
William Shakespeare Vihar című drámájának illusztrált, gyűjteményünkben őrzött kiadása az angol könyvművészet egyik mesterdarabja. Ennél a kötetnél a vörös maroken (kecskebőr) borításba illesztették a vellucent betétet. Hogy a ragyogást még inkább fokozza, a szellemalak pillangószárnyaiba csiszolt gyöngyházlapokat illesztett a könyvkötő. A pávatollakat tartó alakot különleges, mozaikszerű aranyozás emeli ki.
Bőrbe ültetett fémberakással igen ritkán találkozunk.
A Johann Franz Knipp offenbachi könyvkötő műhelyében készült fényképalbum első tábláján élére állított, keskeny sárgaréz szalagok rajzolják ki a kompozíciót, melybe két szárnyas griffet, leveles ágak közé illesztett pillangókat foglaltak. Technikailag talán ez közelít legjobban a mozaikhoz, hiszen a könyvkötő a fémvázba illeszthette be a különböző színű bőrdarabokat. Az elkészült lap külön applikációként került fel a táblákra.
