A legnépszerűbb műtárgy-ruha páros díját nálunk már biztosan elnyerte Vida Judit alkotása, amelyet az Oscar-gálán vonuló hölgy öltözékéhez választottunk ki a díjkiosztót követő reggelen. A 2023 óta visszatérő, népszerű sorozatunk a ’ruhához műtárgyat’ elvén alapszik és azt a játékos lehetőséget használja ki, hogy a vörös szőnyegen látható estélyik nagyrészéhez műtágyakat illesztünk gyűjteményünkből szín és forma alapján.

2026-os műtárgypárjaink közül ez az egy kiemelkedően népszerű volt, úgy döntöttünk felkeressük a ’90-es években készült kerámia alkotóját, Vida Juditot, hogy beszélgessünk e rendszerváltás környékén készült munkája inspirációjáról és alkotói jelenének történéseiről.

IMM: Március közepén újra reflektorfénybe került az Ön által készített porcelán étkészlet egy darabja. Önnek tetszett az analógia? Szokta figyelni a műtárgy – és ruha párosításainkat?

Portré Vida Juditról 

Vida Judit: Most láttam először ezt, a közösségi média algoritmusa most juttatta el hozzám ezeket a párosításokat, és tetszett, igen! Azt hiszem írtam is, hogy gratulálok! Igazából az volt a plusz benne, hogy amit az én munkámhoz találtak párt, annak volt a legnagyobb sikere.

IMM: Így van! Talán ez azért is lehet, mert ösztönösen jött a választás. Amikor személy szerint én megpillantottam ezt a ruhát, rögtön tudtam, hogy az Ön alkotása lesz ehhez a legilleszkedőbb.
Ez a fűszertartó egy 12 személyes étkészlet része, amelyet Moholy-Nagy alkotásai ihlettek és Yoko Ono volt, aki felkérte Önt ennek elkészítésére. Mesélne erről egy kicsit nekünk?

Vida Judit: 1990. június 24.-én egy kiállítással nyitottuk meg a NA-NE Galériát. Közvetlenül a rendszerváltás után voltunk. Golovics Lajos e nyitással felvállalta, hogy mindazok a művészek, akik annak idején inkább mellőzöttek voltak a rendszerben, itt bemutatkozhattak a műveikkel (Bachman Gábor, doktor Czalbert János, Georgio Söss, Király Tamás, F. Kovács Attila, Rajk László, Szalai Tibor, Vida Judit)
Mozdulat kávéskészlet - Vida Judit alkotása

Yoko Ono a '90-es évek végétől egyre többet járt Magyarországra, mivel anno Havadtőy Sámuel volt a férje. 1992-ben létrehozták a Galéria ’56-ot a Falk Miksa utcában, melynek a vezetője Sámuel volt.

A NA-NE galériánknak hamar híre ment, Yoko pedig egyszer csak bejelentkezett március 15-re. Kijelentette, hogy két művészen kívül nem lehet több a galériában, ott volt Bachman Gábor, Király Tamás és én. Emlékszem őrző-védő emberekkel érkeztek. Akkor ott látta meg a Mozdulat fantázia nevű kávéskészletemet (lásd képünkön), ami nagyon megtetszett nekik, vásároltak és rendeltek is belőle. 1995-ben a Galéria 56-ban rendeztek egy Moholy-Nagy 100 éves emlékkiállítást, kérték, hogy a Mozdulat kávéskészlet szellemében készítsek még tányérokat, amit ott kiállítottak. Majd megrendelt tíz darab tizenkét személyes, hetvendarabos étkészletet. Nagyon nagy munka volt, két éven keresztül csak az öntőformákat készítettem. 1996-ban a Műcsarnok Dorottya utcai galériájában, önálló kiállításom alkalmával mutattam be az első minta darabját ennek a készletnek.

IMM: Vele egyébként nem találkozott azóta, vagy érdeklődött bármilyen kiállítása vagy anyaga iránt?

Vida Judit: Ezután még csináltam neki egy-két más jellegű munkát is kiállításaira, például amikor egy Sztálin fejet kellett készítenem porcelánból, ebből kb. 15 darabot, amit üvegbúrák alatt állított ki.

IMM: Azt egyébként tudja, hogy kikhez került még ez a készlete itt Európában?
Vida Judit: Az étkészleteket New-Yorkba kellett küldenem, de gondolom, hogy mind gyűjtőkhöz. Még a Kassák Lajos utcában volt a műhelyem, és egyszer beállított egy házaspár Amerikából, hogy ők szeretnék megvenni ezt az étkészletet, mert Yoko nagyon drágán árulta. De én ennél tovább nem mentem bele, mert nekem szerződésem volt Yoko-val arra a 10 darab készletre, amit elkészítettem. Egy-két darabot tudtak venni, egy fűszertartót, meg volt a készletnek egy olajos kis öntője, de étkészletet nem csináltam nekik. Híre ment a készletnek művészeti körökben, meg a gyűjtők között is, de név szerint nem tudom kiknél van. Pedig a Sámuellel (Havadtőy Sámuel, a szerk.) a mai napig tartom a kapcsolatot, ő használja is ezt a készletemet ünnepi alkalmakkor. Pont most nem olyan rég küldte át a megterített asztal fotóját, mivel számára fontos vendégeket várt és ezzel a készlettel terített!

Vida Judit alkotása: Eltérülés 4. (2025.)
Rozsdamentes acéllemez és porcelán

IMM: Tavaly ősszel volt a DeForma (alkotói) csoportnak egy kiállítása a Bakáts téri templom altemplomában, amelynek Ön is tagja. Tudna egy picit mesélni az ebben való működéséről, az együttgondolkozásról?

Vida Judit: Eredetileg tízen voltunk, amikor 1993-ban megalakult a DeForma, időközben ki is váltak tagok, valamint Kádasi Éva már sajnos nincs velünk.. Nézze, a munkamenetünk szimpóziumfüggő, hogy miképp tudunk pályázni az NKA-nál alkotói ösztöndíjra, ez az az alkalom, amikor akkor egy-egy hónapig együtt dolgozunk. Ennek híján online szoktunk sokat beszélgetni, így cserélünk szakmai gondolatokat.

IMM: Amikor a DeForma összeállt, akkor célja a formabontás volt, szembefordulás a korábbi, még a szocializmusban alkotó generáció funkcionalista művészetfelfogásával.

Vida Judit: Végül is, ha belegondolunk már tényleg 33 éve dolgozunk együtt és ennek a háttere inkább az, hogy mindannyian porcelánnal dolgozunk. A főiskolán nagyon sok tehetséges porcelántervező végzett, de Magyarországon ennek a gyári-ipari háttere nagyon meghatározta a tervezők munkáját. Például, amikor Yoko Ono számára elkészítettem a fent említett étkészletet, felmerült, hogy mi lenne, ha ezt egy gyár gyártaná. Ennek kapcsán többször jártam Hollóházán, sőt terveztem is nekik az Apollo készletre dekorokat.
A Moholy-Nagy ihlette étkészlet egy-két darabját is elvittem oda, hogy a Yoko Ono ebből 500 darabot szeretne megrendelni. A gyártásfejlesztési osztályon nem jártam sikerrel, mert nem azt nézték, hogy nekik ezt csak legyártani kell, hanem nem tudták elképzelni, hogy ez eladható lenne...
Sok kollégám, akik fölöttem végeztek porcelántervezők, nekik is nagyon nehéz helyzetük volt. Sajnos nálunk Magyarországon nagyon bátortalanok voltak a fejlesztési osztályokon, nem bíztak abban, hogy erre kereslet lenne.
És ez volt az a háttér, ami mint DeForma csoportot, összehozott minket, hogy akkor mi próbáljunk meg együttműködni és csinálni olyat, amit igazából nem lehet kapni, azonkívül persze, hogy szembefordultunk a megszokott funkcionalista tárgyalkotással. Manapság pedig már, csak külföldre kell utaznunk és vehetünk akár egy építész által tervezett teáskészletet is.

IMM: Az az üzenet, amit akkor DeFormaként megfogalmaztak és a porcelánjaikkal szerettek volna kifejezni, abból ma is átmehet valamilyen érvényes üzenet a mai generációnak?

Vida Judit: Pont most a héten volt itt nálam egy képzőművészeti egyetemi hallgató, akinek nagyon tetszenek a munkáim. Huszonvalahány éves, felkészült, aranyos volt, de már nem értheti meg, hogy mi alkotók mennyire be voltunk anno zárva fizikailag és szellemileg is. Ma már kitárult a világ, a netről bármi megtanulható. Talán a szakmának érdekes lehet ez az üzenet, mert én is az acb Galériában döbbentem le, - ahol a plasztikáim voltak kiállítva -, hogy mennyire jól befogadhatók és érvényesek a munkáim mind a mai napig.

IMM: Az acb Galériával hogyan kezdődött ez az együttműködés? Vagy hogyan találtak egymásra vagy ők  Önre?

Vida Judit alkotása: Eltérülés 3. (2025.), rozsdamentes acéllemez és porcelán

Vida Judit: A Yoko Ono készlet elkészítésével beírtam magam a szakmai művészettörténetbe. Az acb Galéria vezetője, Pados Gábor és felesége Csilla, több éve, hogy megkerestek engem Pilismaróton, hogy szeretnének vásárolni tőlem kerámiákat. Na, nekik gyártottam egy hatszemélyes étkészletet!

Több dolgot is vettek tőlem, főleg a ’80-as és ’90-es években készített munkáimat, (Mozdulat készlet, NA-NE kalapácsos kanna). Így kezdődött el ez a kapcsolat, és még most is tart, hisz volt egyéni kiállításom ott, valamint vásárokra is viszik alkotásaimat idehaza és külföldön is. Volt olyan fali porcelán alkotásom, amelytől el sem tudtam búcsúzni, olyan gyorsan elkelt.

IMM: 2024-ben megjelent a Pauker Nyomda kiadásában egy kötet az eddigi életművéről.
A könyvbemutatón elhangzott, hogy az Ön életműve még nem teljesen feldolgozott. Hogy érzi, ezzel a kötettel vagy akár azzal, hogy egyéni és csoportos kiállításokon megjelenik: sikerült feldolgozni ezt feldolgozni? Hol tart ez a folyamat?

Vida Judit: Az az igazság, hogy én visszahúzódó ember vagyok, ha engem nem keresnek, akkor én nem megyek, nem nyomulok. A másik pedig, hogy a ’90-es évek előtt, mivel nem szeretett minket az a rendszer, hát én kimondottan - most nem büszkélkedni akarok vele: rendszerváltó voltam. Rajk Laci a filmgyárban, mint díszlettervező az én nevem alatt dolgozott, miután Ő tiltott volt. Ez a három T a Tiltott, Tűrt, Támogatott, kultúrpolitikának az ídőszaka, munkát is alig kaptunk. Akkoriban korongoztam, kaspókat készítettem az Iparművészeti Vállalat boltjaiba, hogy az ember megélhessen. Amikor pedig megcsináltuk a NA-NE Galériát, akkor egy kicsit jobban a köztudatba kerültünk. Most így, harmincvalahány év távlatából érdekes szemlélni a folyamatokat. Én nagyot csalódtam a rendszerváltás után, elköltöztem Pilismarótra, azóta itt élek és alkotok. Tulajdonképpen egy fogyasztói társadalommá alakultunk, és ahogy Krasznahorkai kapcsán emlegetjük: megjelent a közbeszédben a "bevonulás a bevásárlóközpontokba" jelensége.

IMM: Ön azért követi a hazai keramikus világnak a történéseit? Mennyire része az életének?

Vida Judit alkotása: Niké váza, ékszertartó doboz (2026.)
Herendi porcelán (1400C)

Vida Judit: Hát picit el vagyok keseredve, mert tulajdonképpen az, hogy most már mindenki hozzányúl a kerámiához, ezek szakmailag több esetben azért megkérdőjelezhetőek. Engem főleg azért is bosszant, mert a ’80-as évek előtt alapanyaghoz sem jutottunk, kísérleteztünk, készítettük a mázakat, ma pedig bemegy az ember egy bármilyen üzletbe, és olyan mázat vásárol, amely magától dolgozik a kemencében... Formailag számomra annyira nincsenek helyén ezek a dolgok: tehát, hogy összegyúrok valamit, összenyomkodom, ráöntök mindenféle színes mázakat és kész. De ez nemzetközi tendencia.

IMM: Tehát az zavarja, hogy demokratizálódott ez a lehetőség? Vagy hogy nem tudnak úgy nyúlni a kerámiához?
Vida Judit: Hát mintha a kerámia egy anyagkísérlet lenne, mert a kerámia plasztikailag egy szobrászati közelhez álló tevékenység, de mégsincs semmi mögötte... De valószínű, hogy ez azért is van, mert annyira zűrzavaros a világ körülöttünk. Ha belegondol, ma nagyobb a promóciós része egy alkotásnak, mint maga a szakmai munka, de ez nem csak a keramikusokra érvényes. A két-három hónapos gyorstalpalókon nem különösebben tud elmélyülni a tudás, már 3D-s technológiával készítik a pozitívokat, pedig a kézi munka fejlesztené leginkább az agyat! Én 14 éves korom óta foglalkozom ezzel, a Kisképzőn kerámia szakra, majd a Főiskolára, igazából a gyárakban lehetett a legtöbbet megtanulni az ottani jó szakemberektől. A porcelán nagyon nagy fegyelmet igénylő anyag.

IMM: Záró kérdésként: mondhatjuk, hogy a Moholy-Nagy készlete egy fontos kulcsalkotása a pályájának?
Vida Judit: Igen, mondhatjuk így is. Szakmailag egy teljes szellemi szabadságot kaptam Yoko Ono-tól és Havadtőy Sámueltől az étkészlet megvalósításához ami a '90-es években kivételes lehetőség volt számomra.