Azok közé tartozott, akiknek egész élete a művészetekről szólt. Pályafutását építészként kezdi, melyet hamarosan egy művészettörténeti diplomával is kiegészít. A háború után a budapesti műemlékek helyreállítási munkáiban vesz részt, melynek során rengeteg tapasztalatot szerez a műemlékvédelem gyakorlati és tudományos problémáinak kezelésében. Részt vesz az ötvenes években meginduló topográfiai munkákban, 1962-től az O.M.F. Igazgatási Osztályának vezetőjeként tevékenysége kiterjed az egész országra, amihez később az Építészeti Múzeum egyre bővülő gyűjtési területének felügyelete is csatlakozik. Műemlékvédelmi feladatai mellett elsősorban a műtárgyak művészi és technikai kérdései foglalkoztatják, ezen belül is elsősorban az üvegtárgyak és lőportartók kedvenc témakörei. Kandidátusi értekezésben az európai üvegművesség fejlődését vizsgálja, doktori disszertációjában a lőporszarukkal foglakozik. Számos könyv szerzője, ezek közül kiemelkedő a Sódor Alajossal és Zádor Mihállyal közösen írt „ Budapest építészettörténete”, „A régi magyar üvegművészet”, „A magyar üvegművesség „és „A magyar lőportartók”. Feldolgozza a magyar műemlékvédelem 19. századi szakigazgatásának történetét. Hosszú éveken át iparművészet-történetet oktat a Budapesti Műszaki Egyetemen, az Iparművészeti Főiskolán és az Eötvös Loránd Tudományegyetem.
