Ugrás a tartalomra
Akadálymentesített változat főoldal
Museum of Applied Arts Hangostérkép

Mennyit ér egy csorba csésze?

Egy régi mondás szerint a porcelán szerencsét hoz. Szász Károlynál bevált. A munkamániás, folyton kísérletező fiatal ékszertervezőből – aki repedt csészék, vázák, ólomüvegek csiszolt darabjait álmodja újra – kis budai pinceműhelyében ömlik a szó:
Szüleim számítógépes programozók. Minő véletlen, az én agyam úgy lett „programozva”, hogy gőzerővel dolgozik minden ellen, ami konvencionális és megszokott. Csak azért lelkesedik, ami új és más. Mivel ezt elő is adtam a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen a felvételiztetős tanároknak, csak másodjára vettek fel. Akkor a hat bizottsági tagból öten mondtak nemet, ám mint később hallottam, egy idős professzor botjával püfölte az asztalt, hogy ennek a fiúnak itt a helye!

Egyetemi éveim alatt az üvegfelhasználásban több formai újításom is született. Például végzésre kitaláltam annak a módszerét, hogy az üvegben a buborék éppen ott legyen, ahol én akarom, és már alakzatokat, mintákat is belevittem.

Szász Károly kiállítása a Műhelytitkok sorozat keretén belül május 6. és május 18. között tekinthető meg múzeumunk boltjában, az eseménynek május 10-én, szombaton 15 órától kezdődik a megnyitója.

Oldal megosztása

Az oldal címe nyomtatáskor:
https://www.imm.hu/hu/programs/view/298,M%C5%B1helytitkok+-+Megmenteni+a+megmenthet%C5%91t?type=archive