A múzeum olyan „rejtett kincseit” tárja a közönség elé, amelyeket több mint száz évvel ezelőtt a párizsi világkiállítás vendégei láthattak utoljára. Alexandre Bigot szecessziós épületkerámiai mintakollekciója, a Bigot-pavilon, amelyet Radisics Jenő 1900-ban a párizsi világkiállításon vásárolt, eddig még soha nem került bemutatásra.
1900-ban a francia fővárosban rendezték meg a „szecesszió világkiállítását”. A magyar állam támogatásával az Iparművészeti Múzeum akkori főigazgatója, Radisics Jenő a kiállítás legkvalitásosabb darabjait vásárolhatta meg, kivételesen magas összeg felett rendelkezve. A tárgyak között volt Alexander Bigot (1862-1927) szecessziós építészeti mintadarabokból, elemekből – falburkolatokból, kandallókeretekből, plasztikus díszű oszlopokból, konzolokból, frízekből – összeállított pavilonja is, amelyet a kiállítás bontását követően Budapestre hozattak. A tárgyakat az Üllői úti Iparművészeti Múzeum hatalmas pincéjében helyezték el. A monumentális építészeti kerámiák azonban eddig még sohasem kerültek bemutatásra, csak kisebb válogatásokat láthatott a múzeum közönsége az elmúlt évtizedekben.
A kiállítás a múzeum számára több szempontból is aktuális: az egyik a múzeum jövőjével függ össze, hiszen a Lechner-épület teljes rekonstrukciója előtt álló Iparművészeti Múzeum célja, hogy a közönségnek a jövőben méltó módon mutathassa be gyűjteménye egészét. A Bigot épületkerámiák prezentációja része ennek a szándéknak: a kiemelkedő és állandó kiállításra váró gyűjteményi együttesek bemutatása.
A másik időszerű ok egy olyan új szerzemény, amelyet a múzeum most először tár a nagyközönség elé. 2012 végén állami támogatással vásárolhattuk meg azt az ezüstfoglalattal díszített, kivételesen ritka ivókészletet, amely A. Bigot kerámiagyárában készült, 1900 körül, formája, kivételesen szép máza, ezüstből készült foglalatának igényessége a luxus használati tárgyak világát mutatja be.
Támogatóink: