A szombati Múzeumok Éjszakája egyértelmű bizonyítéka volt annak, hogy a járvány alatt mennyire hiányzott mindenkinek a múzeumba járás. Szinte folyamatosan hosszú sorok kígyóztak a bejáratnál, rengetegen szerettek volna bejutni az Iparművészeti Múzeum 13 programjának egyikére a Ráth György-villába. Az árnyas kertben egész nap folyamatosan megteltek a molinófotelek – és nyugágyak, este pedig lampionfényben pörögtek a DJ-k zenei válogatásai.
Bár május elején megnyíltak a múzeumok, óvatosan tértek vissza a látogatók. Szombaton azonban megtört a jég, és – a járványszabályokat figyelembe véve – újra megtelt a Ráth György-villa. Volt, aki jelezte is, hogy a pandémia-szigorítás feloldása óta először merészkedett el múzeumba.
Rengetegen akartak belesni a századfordulón élő nők gardróbjába és életmódjába a legfrissebb időszaki kiállításunkon. A Dresszkód: szecesszió-t szombat délelőtt Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő és Cselovszki Zoltán főigazgató nyitotta meg. A megnyitót Erik Satie Gymnopédies című zongorakompozíciójából készült zenei performansz zárta Perrin, zenei producer átdolgozásának köszönhetően. Pár másodpercnyi klasszikus eredeti után a dalból kivágott hangminták keveredtek a modern hangzással és ritmikával. A 3-4 perces remixben az impresszionista zene és napjaink tánczenéje, a századforduló, valamint a 2000-es évek találkozott.
Az esti programba is visszatértek a dj-k kétórás setjükkel; a zenei szelekció a 70-80-as évektől napjaink modern hangzásvilágáig tartott, a kevésbé ismert, de annál fülbemászóbb dalok egyvelegéből állt.
Meglehetősen sokan a Ráth-villában kezdték a Múzeumok Éjszakáját, azaz itt vették meg a programsorozat egészére érvényes karszalagot. Aki időben regisztrált, bejuthatott tárlatvezetésre, szecessziós építészeti vagy zseblámpás sétára. Rengetegen szerencsét próbáltak azok közül is, akik már csak a várólistákra fértek fel. Az egészségügyben, szociális szférában dolgozók közül is sokan kapva kaptak a lehetőségen, hogy ingyen látogathatják a Múzeumok Éjszakája programjait.
A Dresszkód-kiállításunk kurátora, Csepregi Noémi muzeológus többször is tárlatvezetést tartott az Iparművészeti Múzeum textil- és viseletgyűjteményéből válogatott tárgyegyüttes között, Pataki Anikó restaurátor pedig a kiállítás egyik neves ruhadarabja, a Fortuny-dressz történetéről és restaurálásáról mesélt. Az érdeklődők azt is megtudhatták, hogy miért is különleges a délutáni viseletnek használt fekete ruha, amelynek pliszírozási technikáját Mariano Fortuny dizájner és felesége, Henriette alkotta meg, sőt, garanciát is vállalt érte, ha kisimulnának a sűrű redők. Pataki Anikó elmondta, hogyan alakíttatta át az öltözéket a nyolcvanas években a ruha előző tulajdonosa, mit sem tudva a viselet eredetéről. Beszámolt arról is, hogy a szövet mikroszkopikus vizsgálatakor mivel szembesült, és mennyire lehetett visszaállítani az öltözéket eredeti formájába.
A történelmi hagyományokat életben tartó Mare Temporis művészei a villa eredeti tulajdonos házaspárját, Ráth Györgyöt és feleségét keltették életre. Az „egykori lakók” elvitatkoztak azon, hova helyezzék a házban azokat a műtárgyakat, amelyeket a mai látogatók is megcsodálhatnak. A Városligeti fasorban is tettek sétát, a kertben rögtönzött teadélutánt tartották, és fotózkodni is lehetett velük.
A villa híres kárpitját, Rippl-Rónai József A vörösruhás nőjének ruhamásolatát próbálhatták fel a kíváncsiskodók, és pár szerencsés hölgy pedig szecessziós konttyal nézhette tovább a programokat – Almási Lenkének köszönhetően.
Virág- és állatmintás betonszőnyeg vezetett estére a villa bejáratához, a szecessziós motívumokat a gyerekek és múzeumpedagógusaink színes krétákkal rajzolták fel. A kert túlfelén további kreatív foglalkozásra várták a gyerekeket. Az egyik látogató kevesellte a gyerekprogramot az idei Múzeumok Éjszakáján, így a Ráth-villába érkezve beszámolt öröméről, amikor egy gyerekcsapattal megérkezett Budafokról.
Nemcsak a betonszőnyegen lehetett az állatmotívumokat végigböngészni, hanem A mi szecessziónk című állandó kiállításon is, ahol az Iparművészeti Múzeum 600 gyönyörű szecessziós tárgya pásztázható. A Horváth Hilda kurátor vezette sétán nemcsak a szecesszióra jellemző stílusjegyekről mesélt, hanem az állatábrázolásokról és szimbolikákról – a nem túl népszerű keselyűtől az érzéki, rejtélyes jelképekig a francia-belga művészetben.
Bár senki sem gondolná, hogy köze lehet egymáshoz a tetoválásnak és a szecessziós ornamenseknek, rácáfolt erre az a beszélgetés, amelyben Szabó Hajnalka és Király Tamás tetoválóművészek Horváth Hilda művészettörténésszel keresték a közös szálakat. Szó esett a jelenlegi trendekről és a leggyakrabban megbánt tetoválásokról, valamint a századfordulón alkotó művészek munkáinak elfogadásáról. Azt is megtudhattuk, hogy mennyiben képző- és alkalmazott művészet a tetoválás.
A zseblámpás sétára ötször annyian szerettek volna bejutni, mint amennyien végül részt tudtak venni az izgalmas felfedező sétán. A hagyománytörő tárlatvezetés amúgy gyertyagyújtással indult, amelyet aztán zseblámpára cserélt Gerhardt Krisztina tárlatvezető, aki a fénnyel emelte ki a tárgyak motívumait és különleges formavilágukat.
