Ugrás a tartalomra
Akadálymentesített változat főoldal
Museum of Applied Arts Hangostérkép

Mozgalmas hét elé néz az Iparművészeti Múzeum, remek programokkal várjuk ugyanis önöket a hét második felében. Most, hogy a tavasz is beköszöntött, ideje kicsit kimozdulni, és mi sem lenne jobb ötlet, minthogy a családunkkal, párunkkal ellátogassunk a Ráth György-villába, vagy akár egy egész délutánon átívelő múzeumi élményt kapjunk a Városligetben.



Március 24-én csütörtökön, 18 órától Horváth Hilda kurátori vezetésén vehetnek részt a Dresszkód: Katti Zoób című kiállításon, ahol a nemzetközileg elismert divattervező ruháit ismerhetik meg szecessziós környezetben. Kiderül továbbá az is, hogyan kapcsolódhat egy kortárs divattervező a századelő iparművészetét bemutató tárlathoz.



Szombaton, március 26-án, 15 órától rendkívüli ajánlatunk: egy jeggyel három kiállítást tekinthetnek meg, kellemes városi sétával és uzsonnával egybekötve. A különleges délutáni program a Mezőgazdasági Múzeumból indul, ahol Radványi Diána, a Terítéken című kiállítás kurátora mesél az egyedülálló porcelánokról. A második felvonásban a már említett Zoób Kati-kollekció darabjait ismerhetik meg a századforduló enteriőrjeiben. A két múzeumlátogatás között egy kis harapnivalóval is kedveskedünk sétapartnereinknek.

Oldal megosztása

Az oldal címe nyomtatáskor:
https://www.imm.hu/hu/programs/view/639,S%C3%A9t%C3%A1l%C3%B3+m%C3%BAzeum?type=archive