Ugrás a tartalomra
Akadálymentesített változat főoldal
Museum of Applied Arts Hangostérkép

Az Iparművészeti Múzem palotája, a magyar szecessziós építészet remekműve, 1893 és 1896 között épült Lechner Ödön és Pártos Gyula tervei szerint.
Lechner oly módon teremtette meg az egyetemes igényű és értékű magyar nemzeti építészeti formanyelvet, hogy egyaránt merített a keleti, a nyugati, valamint a magyar népi művészetből. Az európai szecesszió kiemelkedő épületének számító palota megoldásai különlegesek: kívülről hatalmas, színes kupola borul az épületre, mely belül keleti pompát idéző architektúrával, továbbá kétszintű árkádsorral övezett nagy üvegcsarnokkal fogadja a látogatót. Magyaros ornamentikával gazdagon díszített külső-belső kerámiaburkolatát és tetőzetét a világhírű pécsi Zsolnay-gyár állította elő.
Az épületet a millenniumi rendezvények záróakkordjaként Ferenc József osztrák császár és magyar király avatta fel 1896. október 25-én. A múzeum ekkor kapott először önálló épületet, bár az intézmény gyűjteményeivel együtt már 1872 óta létezett: a londoni és a bécsi után ez a világon harmadikként alapított iparművészeti múzeum.
Létrehozásának fő célja az volt, hogy a magyar műipar fejlesztése s a közízlés nemesbítése céljából példaértékű műgyűjteményt hozzanak létre, s a muzeális gyűjtemény mellett könyvtár és iskola is működjék benne.

Nemes Márta tanulmánya az épületről: Lechner Ödön Iparművészeti Múzeuma. Tanulmányok Budapest múltjából 24 (1991)

Ács Piroska tanulmánya: A budapesti Iparművészeti Múzeum gyűjteményeinek kialakulása, önálló épületének születése (1872-1897). Tanulmányok Budapest műltjából 28 (1999)

Az épületről további fotók elérhetőek Flickr-oldalunkon.

Utoljára módosítva 2018. január 16. 10:25:45
Oldal megosztása

Az oldal címe nyomtatáskor:
https://www.imm.hu/hu/contents/20,%C3%89p%C3%BClett%C3%B6rt%C3%A9net?style=accessible