Vezetői összefoglaló "Az Iparművészeti Múzeum építészeti rekonstrukciója és szakmai megújítási programja" című dokumentumból
Az Iparművészeti Múzeum az ország kiemelkedő közgyűjteménye, a 14 országos múzeum egyike. Palotája a magyar épített örökség egyedi remeke, a nemzeti építészeti stílus megteremtésére törekvő 19. század végi építőművészet maradandó értékű alkotása. Az ipari termelésnek a minőség, az esztétikum standardját kínáló, az ízlésnevelés progresszív eszméjét célul kitűző intézményként a 19. századi polgári eszmevilág máig ható örökségének hordozója. Mint épület, gyűjtemény és intézmény egyaránt nemzeti kulturális örökségünk kiemelkedő értéke, melynek megőrzése és tovább örökítése a hazai kultúrpolitika kiemelt érdeke és feladata.
A 114 évvel ezelőtt megnyílt intézmény minden tekintetben korának legkorszerűbb eszméit testesítette meg, s az európai szellemiség uralkodó áramába csatlakozott mind a tudás és a tárgyi kultúra emlékeinek összegyűjtése, továbbadása terén, mind az ehhez szükséges nyilvánosság formáinak megteremtésében. A keret – az épület –, amelyet ehhez létrehozott, nemcsak tökéletesen megfelelt a kitűzött céloknak – a múzeumi és az oktatási funkciónak --, de építészeti megvalósításában kifejezte és megvalósította azt a törekvést, hogy az uralkodó európai stílus és a sajátosan magyar gyökerű díszítőművészet egyesítésével újat és eredetit hozzon létre, s egyúttal megfeleljen a korszak reprezentációs igényeinek.
A 19. század szellemisége máig meghatározó eszmevilágunk formálásában, az általa felhalmozott gyűjtemények nemzeti örökségünk alapját és gerincét alkotják, az alkotó ereje által létrehozott városkép és épületek ma is életterünk meghatározó kereteit adják. Az Iparművészeti Múzeum létrejötte példaértékűen mutatja, hogy a 19. század polgári gondolkodása milyen magától értetődő módon ötvözte az európai és a hazai eszmevilágot, juttatta érvényre a lokális sajátosságokat a legaktuálisabb nemzetközi trendekben, volt egyszerre nemzetközi színvonalú és eltéveszthetetlenül magyar. Az Európai Unión belüli helyünk keresésében újra aktuális ez a példa. Eszmeiségben tehát van hová visszanyúlni. Az azóta eltelt több mint egy évszázad azonban nemcsak gyűjteményeinket gyarapította örvendetesen, de súlyos történelmi tapasztalatainkat is, melyek nemzeti örökségünk sorsát, alakulását is alapjaiban érintették. Az eszmék eróziójánál csak a megvalósításuk materiális kereteit adó épületek romlása volt gyorsabb. Az egykori legfrissebb eszméket megtestesítő középületek és közgyűjtemények ma a műemléki és tárgyi kulturális örökség megőrzése elé állítanak súlyos megoldandó feladatokat.
Az országos közgyűjteményt őrző épületek sorában mindezidáig elmaradt az Iparművészeti Múzeum rekonstrukciója. Az épület, amely a II. világháborúban és az 1956-os forradalomban is súlyos károkat szenvedett, csupán a legszükségesebb felújításokon esett át. Az épület műszaki állapota mára olyan mértékben leromlott, hogy az állagromlásból, a közműrendszer állapotából, az energia rendszerek elavultságából eredő problémák, azon kívül, hogy az épület mindennapi működtetését akadályozzák, súlyos veszélyforrást jelentenek, s bármikor láncreakciót elindító problémává eszkalálódhatnak. Az épület állapotából eredő elégtelen működési feltételek a szakmai munkát is hátrányosan befolyásolják, korlátozzák a gyűjtés, őrzés, bemutatás klasszikus múzeumi funkcióinak kiteljesítését, s végső soron lehetetlenné teszik a 21. századi múzeumi működés támasztotta igényeknek való megfelelést, a múzeumban felhalmozott tárgyi és szellemi javakhoz való sokrétű és akadálymentes hozzáférést, a látogatók korszerű kiszolgálását.
Mindezek miatt elodázhatatlanná vált az Iparművészeti Múzeum építészeti rekonstrukciója, s vele párhuzamosan teljes múzeumi működésének megújítása, identitáspolitikájának újradefiniálása. Meggyőződésünk szerint a múzeumi rekonstrukció akkor lehet sikeres, ha az intézmény – mint alapító elődeink egykor – meghatározza az Iparművészeti Múzeumnak a mai kor igényeihez és megváltozott körülményeihez szabott küldetését, célkitűzéseit, s ezekhez alakítja a múzeum funkcióit és tereit. A felújított épületnek, a magasabb szinten megőrzött gyűjteményeknek és az újradefiniált intézményi működésnek egyaránt érvényre kell juttatnia az épület és a gyűjtemények értékeinek megőrzésén keresztül a múlt iránti tiszteletet és mindezekhez való mai viszonyunkat. Ahogy eleink mondták – és cselekedték --, csak az alkothat maradandót, aki benne él a korban. Az Iparművészeti Múzeum alapításkori célja az volt, hogy a korban éljen, gyűjtse saját korának alkotásait, s példát adjon kora számára. Palotájának megépítését megelőzte gyűjteményének kortárs alkotásokkal való megalapozása. Hogy az Iparművészeti Múzeum ezt az alapvető sajátosságát megőrizhesse, rekonstrukciójának tervezésekor nemcsak történeti gyűjteményei megfelelő elhelyezésében, nagyarányú restaurálásában és bemutatásában kell gondolkodnia, de kortárs gyűjteményének megalapozásában is. A rekonstrukciós szakmai programot a kortárs iparművészet alkotásai begyűjtésének kell kísérnie, melyre a múzeum középtávú kortárs művészeti stratégiai programjában teszünk javaslatot.
Az Iparművészeti Múzeum rekonstrukcióját tehát úgy tervezzük, hogy az épület felújítása, korszerű működésre való alkalmassá tétele szervesen kapcsolódjon az intézmény működésének megújítását célzó stratégiai programhoz, s a fejlesztési elképzelések racionalitása fenntarthatósági szempontból is alátámasztható legyen.
