Ugrás a tartalomra
Akadálymentesített változat főoldal
Museum of Applied Arts Hangostérkép

Az Iparművészeti Múzeum épülete

A budapesti Iparművészeti Múzeumot Európában harmadikként, a londoni és a bécsi után, 1872-ben alapították.

A múzeum a kezdetektől fogva gyűjtötte a magyar és egyetemes, a régi és kortárs iparművészeti alkotásokat. Gyűjteményei több forrásból származnak.

A történeti gyűjtemény magját a Magyar Nemzeti Múzeumból áthelyezett egyetemes régiségek jelentették, míg a kortárs gyűjtést világkiállítási vásárlások (1873, Bécs; 1878, Párizs; 1889, Párizs) és neves cégek (Herendi Porcelánmanufaktúra, Zsolnay-gyár) ajándékai alapozták meg.

A fokozatosan gyarapodó gyűjteménynek önálló épületet emeltek, a mai múzeumépületet, amit 1896. október 25-én Ferenc József uralkodó jelenlétében adtak át, a millenniumi rendezvények záróakkordjaként.

A múzeum első két főigazgatója, Ráth György (1828–1905) és Radisics Jenő (1856–1917) elismertségének köszönhetően a múzeum kiterjedt és élénk nemzetközi és hazai kapcsolatokkal rendelkezett, mely a kollekciók gyarapodásának is nagy lendületet adott.

Radisics Jenő főigazgató érdeme, hogy megteremtette a szecessziós gyűjtemény alapjait, főként az 1900-as párizsi világkiállításon, valamint a múzeumban évente megrendezett karácsonyi tárlatokon vásárolt tárgyakkal. A történeti gyűjteményt is kitűnő alkotásokkal gyarapította.

1917-ben az intézmény élére Végh Gyula került, s ezt követően elsősorban a műgyűjtőkkel kialakult kapcsolat vált meghatározóvá. A Múzeumbarátok Egyesületének köszönhetően kitűnő tárgyakkal, gyűjteményegységekkel gyarapodott a múzeum.

1922-ben létrehozták az Országos Gyűjteményegyetemet, több közgyűjtemény érdekeinek hatékonyabb, közös képviselete céljából. 1934–1948 között az Iparművészeti Múzeum egy időre elveszítette intézményi önállóságát, és a Magyar Nemzeti Múzeum egyik, ún. iparművészeti tárakánt működött.

Az 1940-es évek végétől egészen az 1960-as évek elejéig hihetetlen mérvű műtárgy-gyarapodásnak lehetünk tanúi. A Veszélyeztetett Magángyűjtemények Miniszteri Bizottsága közreműködésével kastélyokból, palotákból a múzeumokba kerültek a még megmenthető, megmaradt műtárgyak. A fordulat évét (1948) követően több, addig önálló gyűjteményt újjászervezés, racionalizálás címén felszámoltak (Ráth Múzeum, gróf Zichy- és gróf Vigyázó-gyűjtemény); ezek anyaga különböző közgyűjteményekben, így az Iparművészeti Múzeumban nagyrészt megmaradt.

1948–49-ben az intézménybe két nagyszabású, hézagpótló kollekció került: Fettick Ottó több mint ötezer műtárgya s Wartha Vince vegyészprofesszor, Zsolnay Vilmos munkatársának kerámiagyűjteménye. A Kiscelli Múzeum 1961-ben Schmidt Miksa bécsi bútorgyáros kollekcióját adta át az Iparművészeti Múzeumnak .

A 20. század második felétől elsősorban magyar történeti vonatkozású és egyre inkább modern, korabeli tárgyak kerültek a gyűjteménybe. Ma is a kortárs magyar alkotások gyűjtése jelenti a gyarapodás fő irányát. 

Az Esterházy-kincstár

Az Iparművészeti Múzeum gyűjteményében kiemelkedő, pazar műremekek származnak az egyik leggazdagabb magyar főúri család, az Esterházyak kincstárából. Káprázatos ötvöskincsek, török fegyverek, régi magyar főúri viseletek és ékszerek, valamint számos különleges műtárgy reprezentálja az egykori magyar arisztokrácia életmódját és gazdagságát.

A magyar főúri kincstárak közül az Esterházyak kincstára lényegében egyedüliként vészelte át a magyar történelem vérzivataros évszázadait, és a 17. századtól egészen a 19. századig gyarapodott.

A Habsburg-hű arisztokrata család, az Esterházyak felemelkedésében fontos szerepet játszott Miklós nádor (1582–1645), a családi kincstár alapítója. Az igazi gyarapító azonban fia, Esterházy Pál (1635–1713) herceg, nádor lett. A költőként, zeneszerzőként egyaránt alkotó főúr nemcsak a családi örökséget gondozta, hanem megrendelésekkel, következetes gyűjtési tevékenységével kiteljesítette a legendás kollekciót.

A főúri reprezentáció részét képezték azok a 16. század második felétől létrejött különleges gyűjtemények, az ún. Kunst- und Wunderkammerek, melyekben a természet alkotta világ különlegességei és az emberi alkotások, műtárgyak, valamint a tudományt szolgáló eszközök legszélesebb köre együtt volt jelen, s valóságos mikrovilágot alkotott.

A Kunstkammerek mintaadó gyűjteménye Rudolf császár prágai kollekciója volt, mely minden bizonnyal – más, korabeli európai kincstárakhoz hasonlóan – követendő példaként szolgált. Az Esterházyak kincstárában is megtalálhatók voltak a természeti képződmények, kagylók, csigák – megmaradt egy másfél méteres elefántagyar is –, valamint a strucctojást, kókuszdiót befoglaló ötvösremekek, műalkotások, a különféle órák és számos kuriózum.

A gyűjtemény érdekes darabja a Bacchus diadalát ábrázoló asztali dísz, a híres augsburgi ötvös, Abraham I. Drentwett alkotása. A vezekényi csatában (1652) hősi halált halt Esterházyak emlékét, a nagy reményekre jogosító Esterházy László (1626–1652) megdicsőülését reprezentálja a vezekényi tál, Philipp Jakob Drentwett műve. Az említetteken kívül számos jeles külföldi (Hans Petzolt) és magyar mester (Hann Sebestyén) remeke megtalálható a kincstárban.

A kincstár helye a fraknói (Forchtenstein, Ausztria) várban volt az első világháború végéig, amikor számottevő részét Budapestre hozták. 1919-ben a proletárdiktatúra idején – más magángyűjteményekhez hasonlóan – beszállították a múzeumba ezeket a kincseket is. Mivel a múzeum gondosan, teljes épségben megőrizte őket, herceg Esterházy Miklós 1920-ban letéti egyezményt kötött az intézménnyel, amit fia, V. Pál herceg 1923-ban megújított. Ám 1944-ben, a front közeledtekor a műtárgyakat a budai várban lévő palotájában helyezte el, amelyet az ostrom idején bombatalálat ért. Csak 1948–49-ben tárták fel a palotát, hozták felszínre a sérült tárgyakat. A mai napig folyik az a restaurátori bravúr-munka, mely töredékeiből állítja helyre a műkincseket, az egyetlen egységben fennmaradt magyar főúri kincstár remekeit.

Utoljára módosítva 2013. szeptember 23. 10:18:25
Oldal megosztása

Az oldal címe nyomtatáskor:
http://www.imm.hu/hu/contents/29,A+m%C3%BAzeum+