Ugrás a tartalomra
Akadálymentesített változat főoldal
Museum of Applied Arts Hangostérkép

Körforgásban: Maria Jeglińska
2019. március 22 – június 9.

Körforgásban

A Körforgásban című kiállítás-sorozatot az Iparművészeti Múzeum Kortárs Dizájn Főosztálya indította útjára.

A múzeum Üllői úti főépületének rekonstrukciója idején különösen fontos, hogy mozgásban tartsuk a gyűjteményt. A Körforgásban című sorozat keretében arra kérünk kortárs dizájnereket, hogy miután megismerkedtek a múzeum nemzetközi színtéren is páratlanul gazdag gyűjteményével, válasszanak ki egy tárgyat, tárgycsoportot, ami munkájukat inspirálja, és azokra reflektálva hozzanak létre saját dizájnt. A múzeumi gyűjtemény inspirációjára megszületett dizájn maga is a gyűjtemény részévé válik, mely további kiállítási relációkra nyújt lehetőséget.

A kiállításnak legalább olyan fontos része a dizájnt mint gondolkodási folyamatot bemutató film, mely a látogatók számára betekintést enged a kulisszák mögé is. A sorozatot 2018-ban az Artista Stúdió kiállításával indítottuk útjára, melynek eredményeként három egyedi öltözékkel és ehhez tervezett kiegészítőkkel bővült a múzeum gyűjteménye.

A sorozat második kiállítója Maria Jeglińska lengyel dizájner, aki egy 1969-ben Mikó Sándor által tervezett karosszéket választott inspirációs forrásként. A szék a budapesti Te+Én Eszpresszó berendezési darabja volt.

Maria Jeglińska

Maria Jeglińska 1983-ban született Fontainebleau-ban. 2010-ben megalapította Design & Research nevű irodáját Londonban. 2007-ben diplomázott az ECAL ipari formatervezés szakán. Az IKEA Foundation ösztöndíjának köszönhetően a párizsi Galerie kreo-nak, Konstantin Grcic-nek (München) és Alexander Taylornak (London) dolgozhatott.

Számos megrendelésnek tesz eleget az ipari formatervezéstől a kiállítás dizájnon át a kutatás alapú projektekig. Meggyőződése, hogy napjainkban a kutatómunka újfajta lehetőségeket és megoldásokat generálhat. Megrendelői közé tartozik a Ligne Roset, Kvadrat, Actus, Vitra, 1882ltd, a St Etienne Design Biennale, a varsói Modern Művészet Múzeuma.

Munkái rendszeresen szerepelnek külföldi helyszíneken, mint például Villa Noailles, Aram Gallery, Barbican Art Gallery, Centre Pompidou Metz, Triennale di Milano.

2012 októberében a “Ways Of Seeing/Sitting” kiállítás kurátora és dizájnere volt a lengyelországi Łódź Design Festival-on. 2016 szeptemberében a Lengyel Pavilon társkurátora és dizájnere volt az első London Design Biennale-n. 2018-ban kinevezték a lengyel Arena Design Fair kreatív igazgatójának.

Kurátorok: Horváth Judit PhD, az Iparművészeti Múzeum Kortárs Dizájn Főosztályának vezetője és Agnieszka Jacobson-Cielecka PhD, dizájn kurátor, program igazgató, School of Form, SWPS University, Lengyelország
Társkurátorok: Farkasdy Melinda és Komporday Rita, Kortárs Dizájn Főosztály, Iparművészeti Múzeum


Támogatók

A projekt az Iparművészeti Múzeum és az Adam Mickiewicz Intézet közös szervezésében, a Polska 100 – a lengyel függetlenség visszaszerzésének százéves évfordulója alkalmából rendezett nemzetközi programsorozat keretében valósult meg.
Létrejött a többéves NIEPODLEGŁA 2017–2022 program keretében a Lengyel Köztársaság Kulturális és Nemzeti Örökség Minisztériuma támogatásával.
További támogató: Lengyel Intézet, Budapest

Programok

2019. 04. 11. csütörtök, 18:00-19:00
Matematika - költészet - design
A költészet napján Pintér Gergő matematikus és az Iparművészeti Múzeum Kortárs Dizájn Osztályának munkatársai beszélgetnek a matematikában és a dizájnban rejlő költészetről.
A Budapest Art Week hivatalos programja.
Jegyvásárlás

2019. 05. 16. csütörtök, 18:00-19:00
Tér/Időelválasztó. Milyen volt Varsó és Budapest presszóinak hangulata? Hogy él tovább ez a világ a kortárs dizájnban?
Vendég: Jerger Krisztina művészettörténész, Zeke Gyula kávéháztörténész
A beszélgetést vezeti: Horváth Judit PhD, a Kortárs Dizájn Főosztály vezetője
Jegyvásárlás

2019. 05. 23. csütörtök, 18:00-19:00
Apa és fia – építészet és design
Maria Jeglińska, a Körforgásban sorozat aktuális résztvevője az egykori Te+Én Eszpresszó berendezési darabjául szolgáló Mikó Sándor (1927-2014) által tervezett karosszékből inspirálódva hozott létre saját dizájnt. Mikó Sándor fiával, Mikó László építésszel az Iparművészeti Múzeum Kortárs Dizájn Osztályának munkatársai beszélgetnek.
Jegyvásárlás

2019. 05. 25. szombat, 10.00–16.00
Varázslatos zenés kerti családi piknik
Jegyvásárlás - családi belépőjegy
 

Oldal megosztása

Az oldal címe nyomtatáskor:
http://www.imm.hu/hu/exhibits/view/500,K%C3%B6rforg%C3%A1sban%3A+Maria+Jegli%C5%84ska