Ünnepi csendben
fényes a mécses,
készül a mézes,
illata édes,
tojás, liszt, cukor, zsír,
fűszer kell bele sok,
összerakom gyorsan,
ha ügyes vagyok!
Liszthó szitálgat,
szállnak a pelyhek,
mintha leszállna
a földre a felleg,
selymes és puha és
belepi a kezem,
de ha beletüszkölök
(prüssz) jaj nekem!
(Szabó T. Anna: Mézeskalács - Adventi kalendárium 10.)
Mennyi illat, mennyi édes emlék! A karácsonyi készülődés elengedhetetlen része a mézeskalácssütés, amely mára egy baráti, társasági eseménnyé nőtte ki magát, de ugyanígy reneszánszát élik a természetes, recycle karácsonyfadíszek készítésére tervezett workshopok is. Tudta például, hogy kezdetben a karácsonyi díszek kiválasztásánál két dolog volt döntő jelentőségű? Egyrészt a dísz ‘elfogyaszthatósága’, másrészt az apró, fára kerülő tárgyak mívessége. Most, hogy a lakást lassan betölti a fahéjas, narancsos süteményillat és a fenyőgyanta finom aromája, lássuk, milyen formát öltenek az Iparművészeti Múzeum ünnepváró tárgyai!
Alma, gyümölcs, dió aranyozva, emellett mézes figurák, cukros, habos sütemények, minden, ami házi készítésű: ezek kerültek a karácsonyfára a korabeli írások szerint. A lakás fő terébe állított, díszített fa szokása a protestáns gyakorlatból ered, elsőként Felső-Elzászból hallhattunk a karácsonyi fa jelenségéről, ekkor itt már szokás volt almát és diót, vagy ostyát és süteményt, színes papírba csomagolva akasztani a fára. Idehaza a szokást az arisztokrata családok – Podmaniczky, Brunswick, Bezerédi – terjesztették el, ekkor, az 1840-es években válik általánossá a karácsonyfa, főképp a városi környezetben.
A kartonból vagy más papírból készített kosárkák, virágok, csillagformák a család ügyes kezű családtagjai által az adventi készülődésben könnyen elkészíthető darabok voltak, a 19. század végére már üzletek kínálták az erre használható színes kartonokat. Az úgynevezett vattadíszek, az egyszerű drótváz köré csavart vattafigurák és a dombornyomott, préselt papírból készült állatábrázolások is ekkor kerültek a boltok polcaira.
Az ünnepi fény legfőbb eszköze a gyertya, amelyből a csipesszel a fára rögzíthető változat 1870-től már iparilag gyártott változatban is kapható volt, a drót egyik végéhez erősített tölcsér a lecsöpögő viaszt fogta fel. Gyűjteményünkben nem csak a lepkét formázó, de az úgynevezett billegő típusú gyertya is fellelhető, amely kis kerek függő – gyöngyökkel kirakva–, és a gyertya fényénél úgy ragyogott, mintha ezüstből készült volna. Az Iparművészeti Múzeum gyűjteményébe hagyományőrző családoktól kerültek ezek a gyönyörű darabok.
Bár a mézeskalács évszázadok óta szorosan kapcsolódik a karácsonyi időszakhoz, a tésztája jól alakítható és plasztikus formáját kisütve is megtartja, ünnepi lakomákra gyakran készítettek belőle aprólékosan kidolgozott, az alkalomhoz illő motívumokkal díszített süteményeket. Gyűjteményünkből a Beliczay Imre műhelyéből, az 1800-as évek elejéről származó, diófából faragott olló- és bohócmotívumot hoztuk el erre az ünnepi alkalomra, valamint egy szintén különleges, Sopronból eredeztethető, a Szentháromságot szív alakban megjelenítő mintát. A háziasszonyok ma már általában nem fadúcokba nyomják a tésztát, hanem különböző alakú szaggató formákat használnak hozzá, de ugyanolyan nagy kedvvel készítik, mint elődeik.
