Már megszokhattuk, hogy az Oscar-díjazottakról a másnap reggeli hírekből értesülünk, hisz a Los Angelesben tartott díjátadó a magyar idő szerint március 28-án, a hajnali órákban zajlik. A 94. Oscar-gálán az arany szobrocska ismét a filmes szakma legjobbjaihoz vándorol, ez ugyanis 1929 óta az Egyesült Államok legrangosabb filmművészeti díja.
Az Iparművészeti Múzeum számos, az előadóművészethez kapcsolódó tárgyat őriz gyűjteményében, ebből készítettünk most egy olyan válogatást, amely a XIX-XX. század jelentős női művészeihez kapcsolódik. Sikereiket nézve akkortájt talán a legjobb női főszereplő vagy mellékszereplő díját is elhozhatták volna az említett hölgyek, közülük csak Greta Garbo, a filmtörténet megkerülhetetlen figurája kapta meg az arany szobrocskát.
Az 1920-as évek sajtója „páratlanul finom és mély szemjátékát, valamint művészi melankóliáját” emelte ki, a kritikusok a „némafilm csillagaként” aposztrofálták Asta Nielsent. A dán filmszínésznő az európai filmjátszás egyik leghíresebb művésze volt a századfordulót követő évtizedekben. Az 1881-es születésű előadó neve szinte szervesen összenőtt a film fejlődésével, a „hallgatag múzsaként” emlegetett Astát a némafilmek tették ismertté. Pályája elején a koppenhágai drámai színház tagja volt, majd megkapta első filmajánlatait, a magyarországi közönség az Angyalka című filmben láthatta először 1916-ban, két évvel a bemutató után.
Asta Nielsent jellegzetes mozdulatai is utánozhatatlanná tették, egyedi módon jelenített meg figurákat. Ezt az elegáns, ám mégis karakteres mozdulatot formázza meg a bajorországi Rosenthal porcelángyár által gyártott figura, amely az 1910-es években bizonyára sok, a színésznőért rajongó otthonában fontos dekorelemként tűnhetett fel.
A három alkalommal (1930, 1938 és 1940) Oscar-díjra jelölt Greta Garbo az arany szobrot végül életműdíjként nyerte el 1955-ben – ‘feledhetetlen színjátszásáért’. A svéd származású színésznő a némafilmbeli alakításaival vált világhírűvé, de az ezt követő hangosfilmek korában is sikeres maradt. Talán ez mély, fátyolos tónusú hangjának is köszönhető volt. A róla készült linómetszet – amelyet múzeumunk adattára őriz –, ugyanabban az évben készült, mint az 1939-ben bemutatott Ninocska című film, amely az egyik Oscar-jelölést hozta el a színésznőnek. A Garbóról készült ex libris alkotója, a francia André Herry linóleummetszete hűen tükrözi a titokzatos filmsztár portréját.
Ezt a naptárat minden bizonnyal hamar elkapkodták, hiszen a belső borításra Sophie Wachner, a berlini színház neves színésznőjének arcképe volt applikálva. Rajongói inkább színpadi szerepeiről ismerték, de jóval a naptár megjelenését követően egy korai film, az 1912-es Die Revolutions-Hochzeit főszerepét játszhatta el.
Carl Fromme (1828–1884) – aki ezt a szív alakú dísszel ellátott kis zsebnaptárat is tervezte – bécsi könyvkiadó cége révén a 19. század utolsó harmadában foglalkozásonként és érdeklődési körönként elkülöníthető naptárakat is kiadott. Termékeivel így széles vásárlói réteget szólíthatott meg, akik között ügyvédek, orvosok, gyógyszerészek vagy borászok szintén akadtak szép számmal. Naptárai grafikai megjelenésükben ugyancsak változatosak voltak, a cég korának számos neves művészével is dolgoztatott. Ez az 1899-es évre készült olajzöld bőrkötésű, nyíllal átszúrt, vörös zománcszív-rátétes tárcanaptár kis méreténél fogva – 5x3,4 cm – valóban jól elfért egy pénztárcában.
