Ókori leányrablásnak, antik fiesztának, esetleg naptárreformnak köszönhetjük az agyzsibbasztó viccelődésekkel terhelt bolondok napját? Múzeumunk tárgyai segítségével ezúttal április 1-jéről mesélünk. Ígérjük, félretesszük a tréfát, igyekszünk ezúttal a lehető legkevesebbet sziporkázni!

Egy bolond százat csinál, tartja a mondás, és kiváltképp igaz ez a tétel április bolondjaira és tréfáik terjedési sebességére. Mert akit csak egyszer is palira vettek e tavaszi napon, az garantáltan törleszteni fog, s legközelebb maga áll majd a bohóchadsereg élére! Nem szeretnénk elvenni a pihent poénok feketeöves bajnokainak kedvét, de éppen e napon lóvá tenni kollégáinkat vagy az úgymond „szeretteinket”, szakállasabb szokásnak számít, mint szőke nős vagy rendőrös viccekkel szórakoztatni környezetünket.

A bolondok napjának még az eredete is mókás homályába vész, hiszen a vonatkozó elméleteket sűrűn gazdagítják a heccnek szánt sztorik. Egy bostoni professzor például Constantinus császár udvari bolondjától származtatta a tréfanapot, de csak viccelt; a hírügynökségnél persze, amelyik eleinte lelkesen terjesztette felfedezését, nyilván nem örömükben nevettek a rászedett újságírók – hacsak nem ők találták ki az egészet! E zavaros eredetek közül mi a szabin nők elrablásához kapcsolódó mítoszt halásztuk ki elsőként – ezt a jelenetet láthatjuk ennek a fedeles kupának az aprólékosan kidolgozott domborművén is, amely az Iparművészeti Iskola ötvösszakosztályának egykori tanára, Herpka Károly galvanoplasztikai műhelyében készült egy 17. századi eredeti alapján. Róma alapításához kapcsolódik a történet, miszerint Romulus az áprilisi Neptun-ünnepre hívta vendégségbe a szabinokat, hogy aztán becsapja őket és elragadja asszonyaikat, így biztosítva a városállam gyarapodását – ez az elmélet szerint tehát az átverés a bolondok napja eredeti üzenete.

Létezik olyan magyarázat, amely kelta népszokásból, egy bohókás tavaszi ünnepből eredezteti a bolondok napját, de az sem eszeveszett elképzelés, hogy az ókori Saturnalia lehet inkább az előzménye. Jellemzően ezen a féktelen vidámsággal megült antik fiesztán bukkantak fel ugyanis egyszerre a tréfálkozás és a szerepcsere később is hangsúlyos motívumai. Megengedett volt minden móka, kifigurázás, ráadásul sorvetéssel választott alkalmi király mulattatta ilyenkor badar uralkodói parancsokkal a részeg publikumot. Ebből származik a középkori Festus Fatuorum, a bolondok lakomája, vagy éppen a bolondpüspök napja is: a keresztény köntösbe bújt pogány ünnepeken rendszerint a templomi rituálék paródiáját adták elő. Tágabb értelemben ezek a bolondünnepek a télbúcsúztató karneválok részét képezték, s közös jellemzőjük volt, hogy az uralkodó igazság és a fennálló rend alóli ideiglenes felszabadulást jelentettek. Olyannyira kedvelt szórakozásforma volt ez a fajta bolondozás a középkorban, hogy még az állami ceremóniákon is elmaradhatatlan résztvevőknek számítottak a hivatalos parodizálók, bohócok, mutatványosok és igricek.

Előszeretettel örökített meg ilyen vásári mókamestereket a meisseni porcelánmanufaktúra legjelentősebb modellező mestere, a barokk és a rokokó határán alkotó Johann Joachim Kändler. Divatosak voltak korában a commedia dell'arte karakterei, mint például a fent látható púpos nevettető, Pulcinella figurája (az olasz népszínművek tipikus szereplői gyakran sorozatokat alkottak a manufaktúra kínálatában), vagy éppen a bohócok, harlekinek, s a királyi udvar bolondjai – Joseph Fröhlich porcelánszobra ez utóbbi típusból például többféle kidolgozásban is ismert. A főúri udvartartások hivatásos nevettetőinek igencsak gazdag a kultúrtörténete, mindenekelőtt annak köszönhetően, hogy azok nemcsak szórakoztatták a lakomák vendégeit, hanem kiváltságos joguk volt az urukat érintő kényesebb témákat is kitárgyalni. „A kimondott igazság, ha nem okoz sérelmet, boldoggá tehet, de ezt a képességet az istenek csak a bolondoknak adták” – idézi a tréfák mestereit elsők közt megörökítő Erasmust a Múlt-kor portál. A történelmi magazin gyűjtése szerint ezek a pozőrök gyakran a királyok szűk bizalmi köréhez tartoztak, kvázi nagyhatalmú tanácsadóknak számítottak, ám sorsukat még így is gyakran megpecsételte egy-egy rosszul elsült tréfa. Gondoljunk csak bele, mennyivel savanyúbb lenne az áprilisunk, ha ma is kiátkozás, esetleg kötél járna a kellemetlenül betaláló viccekért!

Az irodalomban, különösen Shakespeare-nél már rendszeresen visszatérő szereplők az udvari bolondok, jellemzően megint csak a józan ész és az őszinteség jelképeiként. Bár eredendően sok lehetett köztük a vándorelőadó, a vállrésszel egybeszabott középkori fejfedőjéből kialakult, vicces fejékre emlékeztető, csörgősipkás öltözékük arra utalhat, hogy rendszerint valóban koronás főkkel járatták a bolondját ezek a figurák. Róluk mintázták a tarokk bolondját (kártyás nevén: a skízt), azt a jelzés nélküli aduászt, amely, ahogy a valóságban, úgy a játékban is a kivételt, a törvények felett állást jelképezi – még az erre utaló “Excuser” felirat is gyakran olvasható e lapokon. Rendszerint hátán batyuval, kezében bottal, pohárral, rózsával vagy valamilyen vagyontárggyal ábrázolták a bolondot, s a legtöbb játéktípusban ez számított a legnagyobb ütőerejű tarokknak. Ha így jobban értjük szerepét: a skíz volt a Jolly Joker közvetlen előképe is! (Galériánkban külön válogatást láthatnak a kártyák bolondjaiból.)

Persze könnyen lehet, hogy az udvari bolondok helyett egy valódi koronás fő, IX. Károly francia király naptárreformja állhat az áprilisi tréfák mögött, aki 1564-ben rendelettel tette át az új esztendő időpontját április 1-jéről január 1-re. Ez elmélet szerint az akkor szokásban lévő újévi ajándékozás megmaradt ugyan tavasszal is, de konkrét ünnep híján már csak bolondos apróságokat adtak ilyenkor egymásnak az emberek. Vicces áprilisi eseményekre ugyanakkor már korábbról is akad példa: 1538-ban az augsburgi országgyűlés április elsejében jelölte meg azt a napot, amikor a pénzromlás miatt elértéktelenedett régi fizetőeszközöket új érmékre lehetett cserélni. A spekulánsok állítólag hatalmas összegeket fektettek a kiválónak ígérkező üzletbe, ám elszámolták magukat: a pénzreform becsődölt, így a végén mindenki ráfizetett – mondhatni a nap bolondjává vált.

Bár a pontos eredetét nem sikerült feltárnunk április 1-jének, reméljük, azért egy kevés bohóckodással feldobtuk a napjukat. Sőt adunk még egy grátisz tippet is: egy percre se ijedjenek meg, ha művelt társaságban olyan szavakat hallanak röpködni, mint a trompe l'oeil, a chiné vagy éppen a faux bois. Mi több, ajánljuk, ejtsék önök is bátran, átéléssel, akár hangosan raccsolva e kifejezéseket, hiszen – tsa-bumm – mindezek csak arról árulkodnak, hogy az iparművész is ember, aki szintén örömmel él az átverés eszközével!

Galériánkban további bolondokat rejtettünk el – hagyják az áprilisi tréfát, tartsanak továbbra is velünk!