Kisplasztika (állatfigura) – Bagoly, Kumpost Éva, 1963
Nem is macska. Nem is kuvik. Nem is füles, de nem is hó. Bagoly. Egy bagoly sok mindenre hasonlít és semmire sem. Huhog, mint egy vészmadár, pedig nem is az. Némán jár, mint a halál, pedig nem is annyira ijesztő. Van kicsi, van nagy. Van uhu és van bubó. Jönnek-mennek az éjszakában, sosem tudni, honnan hova.
Kisplasztika (állatfigura) - ”Bagoly ”, Veress Miklós, Hollóházi Porcelángyár Kísérleti Stúdió, 1984
Ha valakinek ismerős lenne a mondóka, ne csodálkozzon.* Ősz van. A bogyók, gombák, színes falevelek, ropogó faágak és sárguló tökök mellett a cuki kis baglyok jelennek meg a leggyakrabban az évszakhoz kapcsolódó ábrázolásokon. Nagy, okos szemeikkel, esetlen alkatukkal lettek a mesék doktorai, pedig korábban egészen mást gondoltunk róluk. Tragédiák előhírnökeként, a bölcsesség vagy épp a mértéktelenség jelképeként legalább olyan gyakran bukkantak fel a régmúlt korokban a baglyok, mint újabban rajzfilmbe illő, tudós madárként. Gyűjteményünkben meglepően sokféle ábrázolásukkal találkozhatunk – ezekből mutatunk be most válogatást.
Kisplasztika (állatfigura) – Bagoly, Gádor István, 1954
Ahogy a kitömött fácánok sem hiányozhattak egyetlen Kádár-kockából sem, úgy a baglyot, malacot, kakast vagy egyéb háztáji és vadon élő jószágot ábrázoló kisplasztikák, mázas kerámiák is gyakori vendégei voltak a 60-as, 80-as évek háztartásainak, a legendás üveghalakról nem is beszélve. Az ironikus, játékosan naiv kisplasztikáiról ismert keramikus, Kumpost Éva javarészt ebben a korszakban született életművében például mesefigurák, falusi jelenetek és más kedves állatábrázolások között bukkantunk az itt látható, kíváncsian pislogó, sötétkék mázas, pettyezett példányra. A Hollóházi Porcelángyár egykori művészeti vezetője, az egyedi kisplasztikákat is örömmel alkotó iparművész, Veress Miklós munkái között pedig a gyár kísérleti stúdiójában készült állatsorozatban leltünk rá e komoly tekintetű, hófehér porcelánbagolyra. Egykori főiskolai mesterüktől, Gádor Istvántól származik a harmadik, korongozott, realisztikus madárszobor, a legendás keramikusnak még abból a korszakából, mielőtt Picasso hatására absztrakt tárgyakat kezdett volna alkotni.
Kisplasztika (állatfigura) – Fülesbagoly, Rörstrands Porslinsfabriker A.B., 1900 körül, Lidköping
Ezekkel a dísztárgyakkal, mint láthatjuk, inkább a játékos természetábrázolás lehetett az alkotók célja, mert – cáfoljanak minket, ha rosszul éreznénk – munkáik nemigen hordoznak olyan baljós többletjelentést, amilyet az évszázados babonák ezekre a különös madarakra aggattak. Hasonlóan a meisseni utáni második legrégibb európai porcelánmanufaktúra, a svéd Rörstrand itt látható, századfordulós kisplasztikájához. Ennek a kifejezetten természethűen kidolgozott, zsákmányán taposó fülesbagolynak a készítői ugyan elsősorban Art Nouveau edényeikkel tűntek ki az 1900-as párizsi világkiállításon, az akkoriban még Stockholmban működő gyárban a vadlúd nyakát szorongató vidrától a mókuson át a kölyökkutyáig számos hasonlóan élethű dísztárgyat, nippet alkottak. Egy művészibb kidolgozású példát még a Dán Királyi Porcelángyár egykorú munkái között is találtunk egy kiállításfotón.
Kisplasztika – bagoly, 1600 körül, Padova
Bármit is jelképezzenek, a baglyok tulajdonképpen mindig a tárgyművészet kedvelt és jellegzetes figurái közé tartoztak, hiszen a mázas cseréptől a bronzszobron át a kerámia épületdíszekig – a historizmus korszakában volt szokás bagolymotívumokkal díszíteni az iskolaépületeket – számos formában találkozhatunk alakjukkal. Mi több, az itt bemutatott baglyos kisplasztikák korai előképei is ismertek. Az antik művészet egyik legszínvonalasabb privát kollekcióját birtokló George Ortiz gyűjteményéből tudunk mutatni például egy szép állapotban fennmaradt, Kr. e. 5. századi görög bronzbaglyot (a feltételezések szerint Athéné szobrának tenyerén pihenhetett eredetileg), vagy éppen – az időbeli távolság kedvéért – egy hasonló, a gyűjteményünkben található szobrocskát a reneszánsz késői időszakából, Padovából.
Exlibris - Bagoly (felirat nélkül), Heinrich Johann Vogeler, Németország
A baglyok eredetileg különös megjelenésükkel és vadászszokásaikkal, furcsa hangjukkal, illetve azzal a bizarr tulajdonságukkal váltak a hiedelmek céltábláivá, hogy elöl ülő, hatalmas szemeik helyett (ábrázatuk egyébként emiatt annyira emberi) inkább az egész fejüket forgatják körbe, ha nézelődni akarnak. Márpedig másból sem áll e madarak élete, mint váratlan huhogásokkal tarkított, csendes gubbasztásból és pislogó, nyakatekert szemlélődésből egy-egy kimért, félelmetesen néma prédaejtés között – mindegyik itt bemutatott kisplasztika ezeket a tulajdonságokat ragadja meg a maga módján. Imázsukon javított valamelyest, hogy az ókori görög és római mitológiában az említett Pallasz Athéné, illetve Minerva szent állataként a bölcsességet, az elmélyült tudást szimbolizálták; a tudomány és az orvoslás jelképeiként máig használatosak, számos mesében például ezért doktor a bagoly. Ettől függetlenül a néphitben már szintén legalább a római ókor óta a végzet hírnökeként is megjelentek, így a legendák szerint például Julius Caesar és Augustus halálát is rémséges bagolyhuhogás előzte meg!
Díszedény, bagoly alakú (poharat rejt, a mértéktelenség szimbóluma), 1580 körül, Ulm
Éjszakai életmódjukkal ugyanis a titokzatosságtól a szellemeken át a halálig minden olyan tulajdonság és fogalom hordozóivá váltak, amelyet a sötétséghez, éjjelhez, elmúláshoz kapcsolunk. Az esetek többségében világszerte vészhírnökként, halálmadárként tekintettek rájuk, egyszerre démoni és gyógyító tulajdonságokkal felruházva a madarakat. E babonák szerint huhogásuk vihar, betegség, halál közeledtét jelezte, megjelenésük betegséget, rontást idézhetett elő, miközben, mint tudjuk, ezzel együtt a bölcsesség és az orvoslás szimbólumai is maradtak. E szörnyű zavarban, amely a baglyok szélsőséges megítélését övezte, különösen üdítőnek tűnik a bagolyforma kupák megjelenése a 16-17. században – ha nem is éppen üdítők fogyasztására használhatták ezeket. A 20-30 cm magas, eleinte fém, később inkább fajansz „baglyok” feje leemelhető kupakként szolgált az ivóalkalmatosságokon, amelyek főként délnémet birodalmi városokban, valamint Svájcban és Ausztriában voltak népszerűek. Még önálló neve is volt ennek az típusnak: Eulengefäß, azaz bagolyedény.
Fedeles díszedény - bagoly alakú (ún. Eulengefäß), 1620 körül, Nürnberg
Bár megtévesztőek lehetnek beszédes, gyakran mértékletességre intő, akár bibliai idézeteket is tartalmazó felirataik, jelentésük akkor válik sajátosan komikussá, ha hozzátesszük, hogy éjszakai állatként a bagoly egyben az alkoholszomjúság, a részegség jelképe is volt. A bagolyedények talprészén gyakran vadászjeleneteket találunk, így könnyen lehet, hogy sikeres vadászatok utáni lakomákon használták ezeket, de arra is akad példa, hogy a súlyos ittasságra utalva, földön mászó férgekkel, csigákkal, gyíkokkal és békákkal díszítették a talapzatot. Császári és választófejedelmi címerek is gyakran megjelentek a baglyok hasán, így feltételezhető, hogy az udvarhoz közel álló személyek ajándékaként szolgálhattak. Az ezüst, aranyozott ezüst típusok gyakran mozgatható szárnyakkal rendelkeztek, faágra emlékeztető talapzatuk pedig ezüstcsengettyűket is rejthetett, vagy egyenesen sípként funkcionált. A fantáziájukra bízzuk, hogyan használhatták ezeket a díszes, humoros feliratokkal dekorált, akár csörgő és sípoló ivóedényeket – annyi azonban biztos, hogy remekül szórakozhattak egykori, módos tulajdonosaik!
Exlibris - Emil Orlik (csörgősipkás bagoly), 1897, Németország
Gyűjteményünk Ulmból és Nürnbergből is őriz egy-egy díszes példányt a baglyos díszedényekből, amelyeket a 18. századtól már inkább festett fajanszokkal helyettesítettek – igaz, a korábbi kupák jellegzetességeit részben ezek is megőrizték. Ezeket a bohém darabokat leszámítva ugyanakkor leginkább a bölcsesség és a halál szimbólumaiként jelentek meg a baglyok az ábrázolásokon – gyűjteményünkben például néhány dísztál és faliszőttes mellett jellemzően ex libriseken fordulnak elő. A századfordulón élő utazó művész, a cseh származású német festő és grafikus, Emil Orlik például előszeretettel alkalmazta sziporkázó szimbolikájú könyvjegyein, gyakran a csörgősipka motívumával együtt. Saját, itt is látható ex librisén éppenséggel a baglyot ékesíti a középkori udvari bolondok fejfedőjével, állítólag személyiségének sajátos kettősségére utalva ezzel. Előszeretettel alkalmazta a motívumot e korban az előbb csak kommunát alapító, később a Szovjetunióba költöző német festő, Heinrich Johann Vogeler is – a különös sorsú művész még Rainer Maria Rilkét is megihlette egykoron, aki tanulmányt írt művészetéről.
Legyező, Georges Duvelleroy, 1905, Párizs
Ismerünk bagolyforma legyezőt, nyakkendőtűt, sőt – már tényleg csak az érdekesség kedvéért – olyan illusztrátort is, aki stilizált bagolyfejjel jelölte munkáit, de talán túlságosan is messze szárnyaltunk a mesék Bubó doktorától. Legközelebb, ha egy őszi, kreatív gyerekfoglalkozáson vécépapírgurigából ragasztgatnak gombszemű baglyocskákat a kicsikkel, azért jusson eszükbe e különös madárábrázolás izgalmas háttere.
* A bevezető sorokhoz Dániel András Kufli-meséiből merítettük az ihletet.
